HÍREK
A kormány úgy véli, hogy azért szükséges ez a változtatás, mert így – mint fogalmaztak – a magyar életmód megvédésével kapcsolatos bejelentéseket is az új szabályok szerint lehessen megtenni.
HÍREK
A házelnök elsütötte a rendkívül eredeti „Ádám és Béla” sztorit Az ember tragédiája írójának megemlékezésén.
HÍREK
Az egyház püspökei nyílt levélben ismerték el, hogy ellenséges vagy homofób volt néhány megnyilvánulás.
HÍREK
Hiába takarták el a mellbimbóikat, sokan jelentették a képeket. A bizottság szerint nem egyértelműek a Meta moderálási irányelvei.
HÍREK
A Facebookra kiírt állításaiban téves információk vannak, de ennek a követői már nem néztek utána.
HÍREK
Megfogalmazása szerint az országban néhány körülmény nem illeszkedik az általa támogatott közösséghez.
HÍREK
Meglepő a fordulat, mivel eddig a kormánypárt eddig minden ilyen jellegű javaslatot elutasított. Egyelőre nem tudni, mi okozta a változást.
HÍREK
A Mi Hazánk képviselőjének nem tetszett, hogy a köztársasági elnök hivatalában fogadta a Háttér Társaság képviselőit. Mi több, Zelenszkijjel találkozott Kijevben!
HÍREK
Kim Petras élete olyan, mint egy Grimm-mese: tele nehézségekkel, fordulatokkal, de egyelőre teljes happy enddel.
HÍREK
Patthelyzet alakult ki szivárványos karszalag miatt a sportújságíró és a rendőr között az éjszaka közepén a sivatagban.
HÍREK
Utolsó bejegyzésében azt írta, nem bánta meg tettét, sőt még egy tömegmészárlást is tervezett.
HÍREK
„Gyurcsányék nemcsak a migránsokat akarják betelepíteni Magyarországra, nemcsak az olajat és gázt akarják elzárni a magyar lakosság elől, hanem a gyerekeket is beáldoznák” – reagált a nagyobbik kormánypárt.
Népszerű
Ajánljuk