LMBTQ-érdekvédő csoportot alakított az ellenzék, a Fidesz szerint rá akarják szabadítani a propagandát az óvodákra és az iskolákra
Ellenzéki politikusok az LMBTQ-emberek érdekeiért alakítottak parlamenti képviselői csoportot - jelentette be kedden, online sajtótájékoztatón Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese.
Az ellenzéki politikus arról beszélt: amellett, hogy Magyarországon napjainkban súlyos megélhetési és szociális válság tombol, a pedagógusok és diákjaik "a jövőért harcolnak", az emberi és a szabadságjogok is veszélyben vannak.
Hozzátette: ez utóbbi miatt hozott létre öt ellenzéki párt 21 képviselője frakcióközi csoportot, amely - szorosan együttműködve a civil szféra szereplőivel - egy olyan társadalomért dolgoznak majd, ahol nem különböztetik meg, nyomják el az LMBTQ-embereket.
- közölte Bedő Dávid, aki mellett részt vett a rövid tájékoztatón Tordai Bence, a Párbeszéd, Kunhalmi Ágnes, az MSZP és Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese, valamint Sebián-Petrovszki László, a DK országgyűlési képviselője.
A Fidesz szerint „a baloldal továbbra is rászabadítaná az LMBTQ-propagandát az óvodákra és az iskolákra”.
A nagyobbik kormánypárt közleményében úgy fogalmaztak: a "dollárbaloldal ma is kéz a kézben megmutatta, hogy minden téren szolgaian teljesítené külföldi szponzorjai és Brüsszel ideológiai megrendeléseit". A mostani háborús helyzetben és szankciós válságban a baloldal LMBTQ-parlamenti csoportot alakít - írták.
Hozzátették: