SZEMPONT
Osvárt Andrea színésznő egy hosszú, személyes posztban állt ki a letartóztatott Őrsi Gergely mellett. A II. kerület polgármesterét egy több mint kétmilliárd forintos vesztegetési ügyben gyanúsítják.
SZEMPONT
Sokakat meglepett, hogy a választások után bilincsben vitték el a kerület előző fideszes, és jelenlegi független polgármesterét is, aki korábban még szocialista színekben indult. Őrsit az is jó polgármesterként jellemezte, aki nem rá szavazott.
SZEMPONT
Kedden este égett porig egy rendőr kocsija a gödöllői rendőrkapitányság előtt. Az ügyészség a többszörösen büntetett előéletű gyanúsított letartóztatását indítványozta.
SZEMPONT
Egy hónapig rács mögött marad az önkormányzati korrupciós botrány miatt letartóztatott 8 gyanúsított
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte nyolc gyanúsított letartóztatását a vesztegetési ügyben. A bíróság a döntést a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlés veszélyével indokolta.
SZEMPONT
„Én megmondtam” típusú reakciót közölt Hadházy Ákos a pártokon és önkormányzatokon átívelő, parkfenntartási szerződések ügyében indult nyomozással kapcsolatban. A képviselő az ügyészség által közölt információk alapján úgy látja, a korábbi, ellenzék-Fidesz összefonódásról tett állításai beigazolódtak.
SZEMPONT
A II. kerület letartóztatott polgármestere a védőügyvédjén keresztül reagált a gyanúsításra. A bíróság csütörtökön rendelte el a letartóztatását egy több politikust érintő korrupciós ügyben.
SZEMPONT
A II. kerület polgármesterét három rendőr kísérte a bíróságra, délután döntöttek a letartóztatásról is. Az ügyészség közölte, hogy 12 új gyanúsítottal már 32-re nőtt az érintettek száma
SZEMPONT
Az ügyészség indítványa nyomán a bíróság elrendelte a II. kerület jelenlegi és volt polgármesterének, valamint több más politikus letartóztatását is. Az érintettek egy kétmilliárdos vesztegetési ügy gyanúsítottjai.
SZEMPONT
A Központi Nyomozó Főügyészség kezdeményezte Őrsi Gergely és Láng Zsolt letartóztatását is. A bíróság ma dönt a kényszerintézkedésről a már 32 gyanúsítottat számláló ügyben.
SZEMPONT
A Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés gyanúja miatt indítványozta a volt szocialista politikus letartóztatását. A bíróság csütörtökön dönt a kényszerintézkedésről, amely egy több önkormányzatot érintő, nagyszabású akció következménye lehet.
SZEMPONT
Letartóztatták az az egykori sportolót, akit egy több mint egymilliárdos kárt okozó számlagyárat vezetett. A hálózat a megrendelői kör igényeire szabva gyártotta a fiktív számlákat, amelyek mögött azonban nem volt valós teljesítés.
SZEMPONT
A Budai Központi Kerületi Bíróság ismét meghosszabbította a férfi letartóztatását. Ez már nem az első ilyen döntés, legutóbb februárban hosszabbítottak május 28-ig.
SZEMPONT
Az amerikai Connecticut államban fajult tömegverekedéssé a Gateway Community College diplomaosztója. Az ügyben három embert vettek őrizetbe, akiket többek között közbiztonsági tisztviselő elleni támadással is gyanúsítanak.
SZEMPONT
Emberöléssel gyanúsítják a 22 éves L. Richárdot, miután barátnője, a 17 éves S. Vanda hétfőn kizuhant egy szentlőrinci lakásból és meghalt. A férfi elismerte, hogy verekedtek és drogoztak, de tagadja a gyilkosságot.
SZEMPONT
Andrij Jermakot, az ukrán elnöki hivatal korábbi vezetőjét 60 napra előzetes letartóztatásba helyezték. A milliárdos pénzmosással gyanúsított politikusnak 140 millió hrivnyás óvadékot kellene kifizetnie a szabadulásáért.
SZEMPONT
A TISZA Párt képviselője arról írt, hogy a Fejér vármegyei rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki egy férfit. A politikus a választási kampányban tett feljelentést szavazatvásárlás gyanúja miatt.
SZEMPONT
Letartóztatta a bíróság azt a férfit, akit Pető Péter, a 24.hu főszerkesztőjének megtámadásával gyanúsítanak. A kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben hajtják végre.
Népszerű
Ajánljuk