Székekkel estek egymásnak a családok egy diplomaosztón, három embert letartóztattak
Káoszba torkollott a Connecticut State Community College Gateway diplomaosztója az amerikai Bridgeportban, miután két család tagjai egymásnak estek a lelátón. Az ünnepséget a Hartford HealthCare Amphitheaterben tartották, a rendőrséget a hatóságok szerint csütörtökön este negyed hét körül riasztották a verekedéshez – írja a New York Post.
A ceremóniát a történtek miatt ideiglenesen fel is függesztették.
A helyszíni videókon látszik, ahogy a vita gyorsan elfajul, az érintettek ütni és rúgni kezdik egymást, a felvételek alapján pedig úgy tűnik, székeket is dobáltak egymás felé. A dulakodás közben az aréna bemondója a hangosbemondón keresztül próbálta csillapítani a kedélyeket.
A kiérkező rendőröknek a tömeg közé kellett menniük, hogy szétválasszák a résztvevőket. Az ügyben három embert tartóztattak le.
A rendőrség tájékoztatása szerint a 28 éves, New Haven-i Tyvonna Bradley-t és a 35 éves, New York-i Erika Price-t közbiztonsági tisztviselő elleni támadással és másodfokú rendzavarás miatt is meggyanúsították. Egy harmadik, szintén New York-i személyt, a 34 éves Takira Simmonst másodfokú rendzavarás gyanújával vették őrizetbe.
Bradley óvadékát 35 ezer, Price-ét 25 ezer dollárban állapították meg, mindketten pénteken állnak bíróság elé. Simmonst ígéretre szabadon engedték, neki június 1-jén kell megjelennie a bíróságon.
Az intézmény közleményében hangsúlyozta, hogy a diákok és a vendégek biztonsága a legfőbb prioritás. Megerősítették, hogy a verekedésben sem végzős hallgató, sem az intézmény személyzetének tagja nem vett részt, a ceremóniát pedig a rövid kényszerszünet után folytatták.
Ugyanezen a héten Toledóban egy óvodás diplomaosztón fajult verekedéssé a helyfoglalás miatti vita. Egy 28 éves nőt súlyos testi sértésnek megfelelő váddal tartóztattak le, egy 26 éves sérültet fejsérüléssel vittek kórházba. Az ünnepséget a történtek után elhalasztották.