Hadházy az óbudai korrupciós ügyről: Molnár Zsolt együttműködött a Fidesszel, ezt biztosan tudom
Hadházy Ákos korábbi független országgyűlési képviselő Facebook-posztban írt a napokban elrendelt, volt szocialista, fideszes és momentumos önkormányzati politikusokat is érintő letartóztatásokról az úgynevezett óbudai korrupciós ügyről. A volt politikus azt írja, bár civilként gondolkodott, megszólaljon-e, de mivel korábban sokat foglalkozott az üggyel, és most van rá ideje, „ömlesztve” leírja a gondolatait.
Hadházy ismertette, hogy a mostani akciók az önkormányzati beszerzések két nagy területét, a parkfenntartást és a közétkeztetést érintik. Úgy látja, ezeknek a beszerzéseknek egy jó részét „a fideszes maffia uralta és több önkormányzatnál fideszes és ellenzéki vezetésű önkormányzatokat is megvette”.
Hadházy szerint az óbudai önkormányzat vezetésében is a Fidesszel együttműködő, „a klasszikus 70/30 leosztással dolgozó »politikusok« dolgoztak”. Emlékeztetett, hogy erről korábban részletesen írt, feljelentést és OLAF-bejelentést is tett, és a szocialista vezetők figyelmét is felhívta rá. Állítása szerint sem az MSZP, sem a DK nem foglalkozott az üggyel, a rendőrség először lezárta a nyomozást, de az OLAF visszaéléseket talált, és válaszából kiderült, hogy a rendőrség újra nyomozni kezdett.
A volt képviselő kitért Zuglóra is, ahol a „parkfenntartó maffia” Karácsony Gergely és Horváth Csaba vezetése alatt is nyert feladatokat. Azt írja, büszke arra, hogy az új vezetés „kirakta azt a céget”, de azt is elismerte, hogy a város saját cége sem látja el tökéletesen a feladatot, és ottani dolgozók csalásokat is elkövettek, amelyeket a polgármester által elrendelt vizsgálat derített fel.
Viszont azt írja, a beszerzést a Transparency International is monitorozta, így nincs kétsége afelől, hogy az önkormányzat részéről tisztességesen zajlott az eljárás.
A zuglói példákból Hadházy azt a következtetést vonta le, hogy az eset egy fontos intő jel arra, milyen nehéz lesz megszabadulni „az élet minden területét behálózó fideszes maffiacégektől”, de szerinte ezt mégis meg kell tenni.
Gondolatait így zárja:
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a héten több napon át tartó akciósorozatot hajtott végre. Ennek során többek között fideszes, szocialista és momentumos politikusokat is előállítottak egy, a gyanú szerint 2011 és 2024 között működő, pártokon átívelő vesztegetési hálózattal kapcsolatban. A bíróság csütörtökön több politikus letartóztatásáról döntött.