HÍREK
A perzsa állam külügyminisztere azt üzente, országa számára vannak „vörös vonalak” a konfliktusban, Izrael bevonulása egyértelműen annak számítana.
HÍREK
Az Al Jazeera publicistája elképesztően részletes beszámolót közölt az Izrael által bombázott vidékről.
HÍREK
Eddig ezekkel a kisebb kárt okozó szerkezetekkel jelezték a civil lakosságnak a nagyobb légicsapásokat, de a módszert sokan bírálták.
HÍREK
22 ember megsérült Dnyipróban, közülük 5 gyerek. Három fiatal állapota súlyos, kórházban kezelik őket.
HÍREK
Energetikai központokat is lőttek, sötétbe borult a főváros egy része, akadozik az internetellátás.
HÍREK
Egy év viszonylagos nyugalom után az izraeliek pénteken indítottak hadműveletet a Gázai övezetben.
HÍREK
A légicsapásokban a palesztinok szerint nyolcan, köztük egy 5 éves kislány is meghalt. Az izraeli hadsereg elit katonákat küld Gázába, és tartalékosokat is mozgósítottak.
HÍREK
Marija ugyan azóta elmenekült a városból, de sok haldoklót látott, és hátramaradt nagymamájáról sem tud semmit.
HÍREK
Napokkal a légicsapás előtt felfestették az épület előtti és mögötti térre, hogy „Gyerekek”. Több százan lehettek az épületben.
HÍREK
Oknyomozó újságírók felvételek és dokumentumok százait tanulmányozva állították össze az események krónikáját.
HÍREK
A Hamász szerint ők győztek az Izrael elleni rakétaháborúban, az utcán ünnepeltek a tüntetők Gázában
A Gázai övezetet uraló iszlamista mozgalom szóvivője azért megemlítette, hogy már előkészítettek egy súlyos rakétatámadást, de ezt a tűzszünet miatt befagyasztották. De Izrael is büszkélkedik az elért eredményeivel.
Népszerű
Ajánljuk