HÍREK
A Rovatból

A Hamász szerint ők győztek az Izrael elleni rakétaháborúban, az utcán ünnepeltek a tüntetők Gázában

A Gázai övezetet uraló iszlamista mozgalom szóvivője azért megemlítette, hogy már előkészítettek egy súlyos rakétatámadást, de ezt a tűzszünet miatt befagyasztották. De Izrael is büszkélkedik az elért eredményeivel.


Beszüntették a rakétacsapásokat a tűzszünet kezdete óta, győztesnek hirdeti magát a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász, miközben Izrael a radikális iszlamista szervezet ellen elért eredményeket hangsúlyozza - írja a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet pénteken.

Éjjel 2 óra, a tűzszünet meghirdetésének időpontja óta hallgatnak a fegyverek a Gázai övezetben és Izraelben.

"Előkészítettünk egy súlyos rakétatámadást, amely északon Haifától, délen az Eilat közelében lévő Ramon repülőtérig csapott volna le Izraelre, de ezt az akciót a tűzszünet miatt befagyasztottuk"

- közölte Abu Obeida, a Hamász szóvivője pénteken, hangsúlyozva megmaradt arzenáljukat és katonai képességeiket.

A másik oldalon az izraeli hadsereg közzétette a 11 napos Falak őrzője hadművelet eredményeit. Ezek szerint megsemmisítették a Hamász betonalagútjainak több mint 100 kilométerét, célzottan végeztek a Hamász és az Iszlám Dzsihád öt fontos vezetőjével, húsz felső és középvezetőjével, mintegy kétszáz fegyveresével, több száz rakétát lőttek ki az iszlamista szervezetek katonai létesítményeire, kilövőhelyeire, fegyvergyártó műhelyeire, raktáraira, a Hamász irányító szerveinek irodáira, a pénzeiket kezelő öt bankra, s kiképző helyeire, miközben a légvédelmi rendszer a levegőben megsemmisítette az Izraelre lőtt rakéták 90 százalékát.

A Hamász mégis sikerként értékelte a tűzszünetet, a közszolgálati csatornán közzétett videofelvételek szerint győzelmi felvonulásokat tartottak az övezetben és Ciszjordánia központjaiban, melyeken a tüntetők az "ellenállás diadalaként" ünnepelték a fegyvernyugvást. A Hamász gázai helyettes vezetője Halíl el-Híja előjött rejtekhelyéről, és bejelentette, hogy "a palesztin népnek ajánlja a győzelmet".

A Hamász állítása szerint a tűzszünettel garanciákat kaptak, hogy "Izrael leveszi a kezét" az iszlám vallás Mekka és Medina utáni harmadik legszentebb helyéről, az Al-Aksza mecsetről, valamint a kelet-jeruzsálemi Sejk Dzsarra lakónegyedről, ahol több palesztin család kiköltöztetése miatt alakult ki viszály. Jeruzsálem tagadta, hogy egyezség született volna ezekben a kérdésekben.

A ynet katonai elemzője, Ron Ben Jisáj szerint a hadjárat legfontosabb eredménye Izrael számára az elrettentő hatás helyreállítása volt, amely megakadályozza legalábbis rövid távon, hogy ismét támadást indítsanak az övezetből Izrael ellen.

A szerző szerint az elrettentés fenntartásához a jövőben be kell tartani három elvet: akadályozni kell a gázai haderőfejlesztést, aránytalan katonai választ kell adni Izrael szuverenitásának megsértésére akkor is, ha csak gyújtóléggömbökkel történik, viszont fokozatosan lehetővé kell tenni a Gázai övezet humanitárius és gazdasági helyreállítását fogolycsere-egyezmény után, amelyben gyilkos terroristákat nem engednek szabadon.

A katonai sikerekhez képest jóval szerényebbek a közvélemény alakításában elért izraeli sikerek. Ben Jisáj szerint a Hamász a palesztinok körében Jeruzsálem és az Al-Aksza védelmezőjévé vált, amely nemcsak beszél, hanem óvóhelyekre szorítja az izraelieket.

A Hamásznak sikerült nemcsak Jeruzsálemben, hanem Ciszjordániában és az izraeli arabok körében, valamint a palesztin diaszpórában, s különösen a Libanonban elérni és feltüzelni a fiatal palesztinokat.

Kihasználták a vallási érzelmeket és a palesztinok Izrael elleni gyűlöletét, és ezek segítségével legyőzték a Palesztin Nemzeti Hatóság elnökét, Mahmúd Abbászt, aki sikertelenül próbálta megakadályozni, hogy a Hamász a palesztin nép meghatározó politikai szereplőjévé váljon.

A Háárec című izraeli újságban Ámosz Harel elemzése szerint Joe Biden amerikai elnök kényszerítette ki a tűzszünetet, s a harcok folytatását, vagy legalább fogolycsere fejében születő nyugalmat követelő jobboldali nyomás ellen Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a hadjárat során dicsőített katonai vezetőkre hárította a felelősséget a hadjárat leállításáért.

A tűzszünetről kiadott közlemény szokatlan módon a politikai döntéshozást háttérbe szorítva azt hangsúlyozza, hogy a biztonságpolitikai kabinet csütörtök esti ülésén a katonai és biztonsági vezetők javaslatát elfogadva vetettek véget a harcoknak.

A Háárec összefoglalója szerint a Falak őrzője hadművelet idején Jeruzsálemben és Ciszjordániában 27 halott, és az erőszakos tüntetéseken 6 197 sebesülés történt, miközben a Gázai övezetből az izraeli ellencsapások nyomán 232 halottról, közülük 121 civil áldozatról és 1900 sebesülésről számoltak be.

Izrael felé 4369 rakétát lőttek ki az övezet irányából, melyek közül a lakott területek felé tartók mintegy kilencven százalékát megsemmisítette a Vaskupola légvédelmi rendszer. A becsapódott rakéták 12 ember halálát okozták Izraelben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kísérteties hasonlóság: Trump 17 perc eltéréssel küldte ugyanazt a sablonüzenetet Orbánnak és a japán miniszterelnöknek
Az amerikai elnök a Truth Socialön biztosította támogatásáról Orbán Viktort és Takaicsi Szanaét. A két posztban használt azonos fordulatok és a rövid időkülönbség megkérdőjelezik a dicséret őszinteségét.


Mintha csak egy sablonból dolgozott volna Donald Trump, amikor csütörtökön a támogatásáról biztosította Orbán Viktort. A volt amerikai elnök a Truth Social oldalán méltatta a magyar miniszterelnököt, ám alig 17 perccel korábban egy kísértetiesen hasonló bejegyzést tett közzé a japán kormányfőről is – szúrta ki a Telex.

Trump 18:59-kor Orbán Viktort „igazán erős és hatalmas vezetőnek” nevezte.

„A nagyra becsült magyar miniszterelnök, Orbán Viktor egy igazán erős és hatalmas vezető, aki már bizonyította, hogy káprázatos eredmények elérésére képes. Fáradhatatlanul küzd és szereti a nagyszerű országát és népét, ahogyan én is az Amerikai Egyesült Államokat. Viktor keményen dolgozik Magyarország védelméért, a gazdaság növekedéséért, munkahelyek teremtéséért, a kereskedelem előmozdításáért, az illegális bevándorlás megállításáért és a TÖRVÉNYESSÉG ÉS REND biztosításáért!”

A bejegyzést így zárta:

„Büszkén támogattam Viktor újraválasztását 2022-ben, és megtiszteltetés számomra, hogy ezt újra megtehetem. Orbán Viktor igazi barát, harcos és GYŐZTES, és teljes mértékben támogatom az újraválasztását Magyarországon – Ő SOHA NEM FOGJA CSERBEN HAGYNI A NAGYSZERŰ MAGYAR NÉPET! DONALD J. TRUMP ELNÖK”

Azonban a magyar miniszterelnöknek címzett bejegyzés előtt alig negyedórával,

18:42-kor Takaicsi Szanae japán miniszterelnökről is közzétett egy posztot, amelyben szinte ugyanazok a fordulatok köszönnek vissza.

„Takaicsi Szanae miniszterelnök már bizonyította, hogy erős, hatékony és bölcs vezető, aki igazán szereti a hazáját. Alig várom, hogy március 19-én üdvözölhessem Takaicsi miniszterelnököt a Fehér Házban.”

A japán vezetőt támogató posztja is hasonlóan végződött:

„Takaicsi miniszterelnök asszony és koalíciójának munkája hatalmas elismerést érdemel, ezért az Amerikai Egyesült Államok elnökeként megtiszteltetés számomra, hogy teljes mértékben támogatom őt és a nagyra becsült koalícióját. Ő SOHA NEM FOGJA CSERBEN HAGYNI A JAPÁN NÉPET! Sok sikert a vasárnapi fontos szavazáshoz! DONALD J. TRUMP ELNÖK”

A támogatás kapcsán Orbán Viktor megjegyezte, továbbra sem lehet tudni, hogy a volt amerikai elnök Magyarországra látogat-e az áprilisi választás előtt, mert szerinte Trump stratégiájának része, hogy senki sem tudhat nála semmit biztosra előre. Eközben a VSquare arról ír, hogy Trump helyett J.D. Vance alelnök jöhet Magyarországra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ideje volna elhúzni a csíkot, ha érted, mire gondolok” – Fekete-Győr András kiosztotta Deutsch Tamást, aki előzőleg Kapitány Istvánt kritizálta
Távozásra szólította fel Deutsch Tamást a Momentum volt elnöke. Fekete-Győr a Fidesz EP-képviselőjének közel húszéves brüsszeli munkáját és nyelvtudását is bírálta.


Nem hagyta szó nélkül Fekete-Győr András, hogy Deutsch Tamás a Tisza Párt szakértőjét, Kapitány Istvánt minősítette. A Momentum volt elnöke pénteken a közösségi oldalán reagált:

„Deutsch Tamás, azért az még tőled is meredek, hogy te nevezed „öregedéstől rettegő sugar daddy”-nek Kapitány Istvánt, te, aki az országunk egyik legdrágább és leghaszontalanabb kitartottja vagy.”

A bejegyzés előzménye, hogy a fideszes EP-képviselő egy online műsorában használta a kifejezést Kapitányra.

Fekete-Győr szerint Deutsch egész életében „politikai sugar daddy”-t keresett magának, "hol a Soros Alapítvány támogatása, hol Orbán Viktor személyes kegye tartott el" - vélte.

Szerinte Deutsch „évtizedekig parazitaként élősködik az adófizetők nyakán nulla teljesítménnyel”. A politikus szerint a Fideszben is csak a Bibó-kollégiumi tagsága miatt tűrik meg. „Úgy vannak veled, mint a családi ebédeken a vállalhatatlan, részeges nagybácsival: senki nem akarja, hogy ott legyen, de hát családtag, így kénytelenek eltűrni... A választóitok szemében is pontosan az a kategória vagy, mint Győzike vagy Tóth Gabi: mindenki tudja, hogy szekunder szégyen, amit művelsz, de mivel a Fidesz-zászló alatt bohóckodsz, kénytelenek lenyelni a békát.”

Fekete-Győr a posztban Deutsch nyelvtudását is bírálta. „Hogy a fenébe lehet valaki EP-képviselő úgy, hogy a legegyszerűbb tőmondatot sem bírja kinyögni egy idegen nyelven??”

Majd szembeállította Deutsch pályafutását Kapitány Istvánéval, akiről azt írta, „a világpiacon bizonyított, a saját erejéből, szorgalmából és tehetségéből küzdötte fel magát a csúcsra... neki még a kisujjába is több tudás, szakmai alázat és tisztesség szorult, mint amiről te valaha álmodhattál volna két mámoros este közepette. Te viszont mindig csak egy élősködő voltál, akit kizárólag az állami emlő tartott életben".

Végül Fekete-Győr azt üzente:

„Ideje volna „elhúzni a csíkot”, ha érted, mire gondolok.”

Kapitány István, a Shell korábbi globális alelnöke januárban csatlakozott a Tisza Párthoz gazdaságfejlesztési és energetikai szakértőként. Deutsch Tamás a Fidesz politikusa 2009 óta európai parlamenti képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter személyesen akarja megkérdezni a legfőbb ügyésztől, miért nincs még senki őrizetben az MNB-ügy miatt
A TISZA Párt vezetője szerint a magyaroknak joguk van megtudni, hogy mi a helyzet a jegybanki alapítványok ügyében. Személyes egyeztetést kezdeményezett a legfőbb ügyésszel.


[sz]Nyitókép: Nagy Bogi/SZMOsz]

Magyar Péter a Facebook-oldalán üzente meg, hogy beszélni szeretne a legfőbb ügyésszel az MNB-ügy miatt. Mint írja,

„személyes egyeztetést kezdeményeztem a legfőbb ügyésszel a Nemzeti Bankból ellopott ellopott 650 milliárd forint kapcsán”.

A TISZA Párt vezetője szerint

„ magyaroknak joga van tudni, miért nincs még senki őrizetben a világ legnagyobb bankrablási ügyében, és a fideszes elkövetők miért élvezhetik továbbra is a lopott szajrét”.

2025 tavaszán derült ki, hogy komoly veszteségek keletkeztek a jegybanki alapítványoknál. Az Állami Számvevőszék jelentése után feljelentést is tettek. Közel 500 milliárd forintnyi összeg kerülhetett rossz befektetésekbe, így a pénz jó része eltűnt. A Fővárosi Főügyészség nyomozást indított csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
25 éve nem látott influenzajárvány söpör végig az országon – a betegek közel fele gyerek
Január végén 286 900-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzéssel Magyarországon. A járvány miatt 266 embert vittek kórházba, és több tucat intézményben jelentettek gócpontot.


Az elmúlt 20–25 év egyik legsúlyosabb influenzaszezonja tombol Magyarországon:

január 26. és február 1. között 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az összes akut légúti fertőzés miatt orvost felkeresők száma ugyanezen a héten elérte a 286 900 főt.

A betegek kor szerinti megoszlása sokatmondó:

az influenzaszerű panaszokkal orvoshoz fordulók 47,5 százaléka gyermek volt.

Őket követték a 15–34 évesek (27,3%) és a 35–59 évesek (19%), míg a 60 év felettiek aránya mindössze 6,2 százalékot tett ki. A járvány szinte az egész országot érinti – írja az v a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ jelentése alapján.

Az előző héthez képest Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron vármegye kivételével mindenhol nőtt a betegek száma. A legtöbb esetet Fejér, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében regisztrálták, a legkevesebbet pedig Bács-Kiskun, Zala és Heves vármegyében.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ közlése szerint az 5. héten 28 jelentés érkezett akut légúti megbetegedések csoportos előfordulásáról, amelyek öt bölcsődét, kilenc óvodát, tizenegy általános iskolát és három idősek otthonát érintettek.

A múlt héten 266 beteget szállítottak kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 34-en szorultak intenzív vagy szubintenzív ellátásra.

A Népszavának nyilatkozó Póta György csepeli gyermekháziorvos szerint a jelenlegi helyzet sok tekintetben

a 20–25 évvel ezelőtti klasszikus nagy influenzajárványokra emlékeztet.

A gyermekorvos elmondta, a mostani tünetek különösen erősek, főként a kisgyermekeknél. Gyakori, hogy a folyamatos lázcsillapítás ellenére a gyerekek három-négy napig is lázasak maradnak, és bizonyos tünetek – például a nehézlégzés vagy az állapot romlása – azonnali orvosi beavatkozást igényelnek. „Ez már egy második hullám” – fogalmazott a szakember.

A kijelölt vizsgálóhelyek adatai alapján az influenzavírusok között az A(H3) szubtípus dominál. A szennyvízadatok szintén az influenza A vírus örökítőanyagának emelkedő országos átlagát mutatják, ami további esetszám-növekedést vetít előre. A súlyos, akut légúti fertőzés miatt kórházba került 266 beteg közül 136 esetben igazolták az influenzavírust. Az idei influenzaszezon Európa-szerte a szokásosnál korábban indult, és több országban szintén az A(H3N2) altípus dominanciája jellemző. A WHO északi féltekére vonatkozó ajánlása szerint az idei szezonra készült vakcinák többek között H1N1 és H3N2 komponenseket tartalmaznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk