TUDOMÁNY
Az ezoterikus guruk válaszát már ismerjük, sokat is és épp eléggé jól. De valóban meg tudjuk-e változtatni örökölt természetünket, hogy a félig üres poharat is félig telinek lássuk?
TUDOMÁNY
A bank kutatása szerint az elmúlt négy évben jelentősen nőtt a saját lakással rendelkezők aránya. A harmincasok több mint fele vásárolt lakást az elmúlt öt évben.
TUDOMÁNY
A szerdán nyilvánosságra hozott kutatás eredményei alapján nem lesz olyan egyszerű a Mars és a Hold benépesítése.
TUDOMÁNY
Femtoszekundumos és attoszekundumos technológiájuk szolgáltatja az alapját annak az új eljárásnak, amelynek segítségével megpróbálják a betegségek kialakulását korai stádiumban előrejelezni.
TUDOMÁNY
Egy friss augusztusi, reprezentatív felmérésből az derült ki, hogy egyáltalán nem javult a magyarok életszínvonala. A válaszadók csaknem fele (46 százalék) úgy érzi, a pénzügyi helyzetük folyamatosan romlik, de bíznak benne, hogy ez hamarosan helyreáll.
TUDOMÁNY
A vakmerő kísérletre az űridőjárás megfigyelése és előrejelzése miatt volt szükség. Ember alkotta eszköz ilyen közel még nem repült el a Nap közelében.
TUDOMÁNY
Sokkal régebben az életünk része a szőlőből készült alkoholos ital, mint gondolnánk. Talán nem meglepő, de a bor története is Ázsiában kezdődött.
TUDOMÁNY
Azonban a kormánypárt támogatottsága a teljes népességben jelenleg is 30 százalék. Néhány ellenzéki párt erősödött.
TUDOMÁNY
A Wigner FK és a BME kutatói igazolták az ultrahosszú spinélettartam létezését grafitban, ami nagy lépés a spin-számítógépek megvalósítása felé.
TUDOMÁNY
A mitikus lény után kutatók a legmodernebb technológiákat is be fogják vetni augusztus végén a híres skóciai tónál. A keresést bárki nyomon követheti a helyszínen némi fizetség ellenében.
TUDOMÁNY
A megkérdezettek 77 százaléka nem nézi meg a termékösszetevőket. A vásárlók fele van csak tisztában azzal, hogy a virsli hústartalmának minimum 51 százaléknak kell lennie.
TUDOMÁNY
A négy önkéntes nem fog unatkozni, lesz részük korlátozott erőforrásokban, meghibásodásban, komunikációs gondokban és más olyan kihívásokban, amikkel a Marson is számolni kell majd.
TUDOMÁNY
A cég az év egészében 16 százalék körüli keresetemelkedést valószínűsít, ez a reálkeresetek 2,5 százalékos idei csökkenését jelenti.
TUDOMÁNY
Idegesítette a fagyasztó csipogása, ezért kikapcsolta, ezzel húsz év kutatása ment tönkre Amerikában
A szerkezetben olyan anyagokat tároltak, melyeket -80 fokon kellett tartani, ám ezek most mind tönkrementek.
TUDOMÁNY
Egy Costello nevű hím polip hirtelen felébredt álmából, elkezdett hadonászni a karjaival, és tintát lövellt ki. A tudósok szerint ez a viselkedés bizonyítja, hogy a polipoknak is vannak rémálmaik.
TUDOMÁNY
A pilóták mentális állapota nagyon hasonló az autó irányítása közben. A kutatás segíthet olyan betegségek jobb megértésében, amelyeknél változik a pislogás gyakorisága, ilyen például a Parkinson-kór.
Népszerű
Ajánljuk