KÉK HÍREK
Egy ember a partra úszott, kettő meghalt, öt utas hollétéről azonban még semmit sem tudnak. A mentőcsapatok nagy erőkkel keresik a motorcsónakból eltűnteket.
KÉK HÍREK
Az is kiderült, hogy a legnagyobb mértékben a Fidesz-KDNP hívei utasítják el az új politikai szereplőt: 92 százalékuk biztosan nem szavazna rá.
KÉK HÍREK
A Tisza Párton kívül a Fidesz és a DK juthatna csak be az Országgyűlésbe, az EP-választáson azonban még a kutyapártnak is van esélye a mandátumszerzésre.
KÉK HÍREK
Pár hónap alatt 26 százalékos Magyar Péter pártjánák támogatottsága az Iránytű Intézet szerint.
KÉK HÍREK
A kutatásból az is kiderült, hogy a kormánypárt mostani eredménye a 2022-es választás óta a legalacsonyabb közvélemény-kutatási adat. A Fidesz előnye még így is tetemes, az ellenzéki pártok ugyanis nem tudtak megerősödni az elmúlt hónapokban.
KÉK HÍREK
Fontos összefüggésre mutatott rá egy friss tanulmány a Covid-oltásokkal kapcsolatban. Azt vizsgálták, van-e jelentősége, hogy melyik karunkba kapjuk az első, majd az emlékeztető-oltást.
KÉK HÍREK
A tengeri emlősszakértők a felvételek megtekintése után azt mondták, hogy mindkét résztvevő hím és megerősítették, hogy az azonos neműek szexuális viselkedése széles körben elterjedt az állatok körében.
KÉK HÍREK
Érdekes eredményt hozott egy nemrégiben végzett kutatás: a családi élet általános 21. századi ábrázolásával ellentétben a házasok láthatóan kevésbé hajlamosak arra, hogy figyelmen kívül hagyják a partnerüket, mint az egyedülállók.
KÉK HÍREK
Elkészült az eddigi legnagyobb megfigyeléses kutatás a koronavírus-vakcinák mellékhatásaival kapcsolatban. A Vaccine szaklapban megjelent tanulmány szerint a kutatók 13 olyan potenciális mellékhatást választottak ki, amelyekről korábban is felmerült, hogy összeköthetők a vakcinációval.
KÉK HÍREK
A felfedezés az emberi rákgyógyászatban is hasznos lehet. A háború azonban hátráltatja a kutatás folytatását.
KÉK HÍREK
Kiderült, hogy mi okozza az egyre gyakoribb és tartós szárazságot, ami komoly károkat okoz a gazdaságnak. Van rá megoldás, de legalább egy megyényi területet át kéne alakítani.
KÉK HÍREK
Freund Tamás, az akadémia elnöke nem fogalmazott ilyen élesen, de szerinte is csak kárenyhítésre jó a kormány új kutatási programja.
KÉK HÍREK
A magyar kutatók nemkívánatossá váltak a külföldi partnerek szemében a virológus szerint, és nem lehet hazai forrásból pótolni azt a kárt, amit az uniós program leállítása okoz a magyar tudományos életben.
KÉK HÍREK
Egy érdekes kutatás során arra kérték a résztvevőket, hogy számoljanak fejben, majd mobil segítségével. Mindezt egy futópadon.
KÉK HÍREK
A magyarok 3 százaléka havonta nettó 750 ezer forintnál is többet keres. Eközben minden negyedik honfitársunknak gondot okozna egy 100 ezer forintos hirtelen kiadás az Egyensúly Intézet felmérése szerint.
KÉK HÍREK
Az eddig nagypapa-paradoxonnak ismert jelenségre talált megoldást egy fiatal kutató. Ha számítása bejön, eljöhet az idő, amikor szabadon garázdálkodhatunk a múltban.
KÉK HÍREK
Majdnem minden második megkérdezett (vagyis 48 százalék) arról számolt be, hogy kevéssé érzi jól-, vagy kimondottan rosszul érzi magát itthon.
Népszerű
Ajánljuk