SZEMPONT
A színésznő a műanyagok elleni harcról írta szakdolgozatát, amely bekerült az év legjobbjai közé a tanszéken. Elmesélte nekünk, mit tanult a kutatásai során, és mi a terve az ELTE nemzetközi tanulmányok szakán szerzett diplomájával a későbbiekben.
SZEMPONT
Aggódik a gyerekei jövőjéért, mert ha tönkretesszük a Földet, nem lesz hol felnőniük. Ezért a műsorvezető mindenkit a környezetvédelemre buzdít.
SZEMPONT
A 2020-as év „Magyarország komposztálója” címért folyik a verseny, november 30-ig lehet szavazni.
SZEMPONT
Cikkünkben az utóbbi 2-3 évben a legaktívabb faültetési szervezeteit és azok sikereit mutatjuk be. Mindezt egy olyan időszakban, amikor a koronavírus-világjárvány miatt a faültetési akciók kikerültek a reflektorfényből.
SZEMPONT
A vizsgált három országban a válaszadók többsége az energia, a vízfelhasználás, valamint a fogyasztás és ezzel összefüggésben a megtermelt hulladékmennyiség csökkentését nevezte meg elsődleges feladatként.
SZEMPONT
A színház összesen 100 fát ültet el a 10 millió Fa Alapítvánnyal együttműködve. Az első három fa a Cseppkő Óvodába került.
SZEMPONT
A díjat évente öt kategóriában osztják ki a következő egy évtizedben, a győztesek 393 millió forintnak megfelelő pénzjutalomban részesülnek.
SZEMPONT
A világ kedvenc természettudósa szerint csak és kizárólag rajtunk áll, hogy elpusztítjuk-e a bolygót, vagy megmentjük. David Attenborough új filmje, az Egy élet a bolygónkon a Netflixen debütált.
SZEMPONT
A kihívással egybekötött egy hónapos esemény célja a dohányzók figyelmét felhívni a cigicsikkek és egyéb dohányzásból visszamaradt hulladékok környezetszennyező hatására, és a hulladék környezettudatos elhelyezésének módjaira.
SZEMPONT
Gigler Dóra konzervációbiológus, a WWF Magyarország környezeti nevelési szakértője válaszol a VIBES YouTube-csatorna videójában feltett kérdésekre.
SZEMPONT
A 94 éves világhírű brit tudós azt üzeni, hogy a világ nagy bajban van. Ígéri, hogy kihasználja az új platform lehetőségeit, is két tudóstársával együtt gyakran jelentkezik majd.
SZEMPONT
A szervezők számítása szerint a I. Bodrogi PET Kupán megdőlt az egy résztvevőre kiszámolt, összegyűjtött hulladék mennyisége.
SZEMPONT
A kutatók úgy találták, hogy az Európai Unióban 630 ezer idő előtti halálozás volt környezeti tényezők számlájára írható 2012-ben. A légszennyezés évente 400 ezer halálozásban játszott szerepet.
SZEMPONT
A 2020-as fesztivál különlegessége, hogy immáron a filmeken túl az összes művészeti ágat lefedve igyekszik felhívni a figyelmet a természetvédelem fontosságára.
SZEMPONT
Nincs több vegyszer: környezetbarát megoldással irtják a gyomot mostantól a fővárosi zöldterületeken
Végleg leszámolt a FŐKERT Nonprofit Zrt. a káros glifozát tartalmú gyomirtószerekkel.
SZEMPONT
Nem rossz ösztönzés. Már kétezren használják a mobilalkalmazást, amely a helyiek károsanyag-kibocsátását méri fel.
Népszerű
Ajánljuk