HÍREK
Azt mondta, sokszor az orvosok sem tudják, melyik beteg miért éli túl a betegséget, vagy miért hal bele.
HÍREK
A toxikológus elmondása szerint sok betegnek az az utolsó mondata, hogy „ugye meggyógyulok?”. Az orvosok viszont nem ígérhetnek semmit.
HÍREK
Péntek este mentőkkel és a hozzátartozók autóival - egyeseket az ülésen, másokat a csomagtartóban - szállították el az ortopédiai kórház több mint száz betegét.
HÍREK
Több százezren látták már a megrázó dokumentumfilmet, amely a kórházi dolgozók koronavírus elleni harcát mutatja be. A készítők elmondták, milyen volt „katasztrófahelyzetben” forgatni.
HÍREK
A DK elnökénél allergiás reakciót váltott ki valami tegnap este, egyelőre nem tudják pontosan, hogy mi.
HÍREK
Az apa is sokkos állapotba került, de még ki tudta hívni a mentőket, akik helikopterrel vitték a gyereket kórházba.
HÍREK
A Magyar Orvosi Kamara minden politikai szándéktól mentesen azt szeretné, ha a küzdelmük, és annak körülményei láthatóvá, publikussá válnának, és arról ők maguk, valamint a média is szabadon beszámolhatna.
HÍREK
A miniszter március közepén vonult karanténba, mert elkapta a koronavírust. Nemsokkal később pedig kórházba került.
HÍREK
Több hónap után közölt fotókat az MTI a koronavírusos betegek fogadására kialakított intenzív osztályokról.
HÍREK
Több mint 11 ezer koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1437-en vannak lélegeztetőgépen.
HÍREK
„Nagyon fontos lenne, hogy a sajtó munkatársai bejuthassanak az egészségügyi intézményekbe, és objektíven bemutathassák azt, hogy milyen heroikus küzdelem zajlik a kórházakban” – fogalmazott a MOSZ alelnöke.
HÍREK
„Egyre többen jönnek és egyre fiatalabbak. Már kezd átláthatatlan lenni a hatalmas váróterem, amely feltehetőleg reggelig így fog maradni.”
HÍREK
A hatvani kórház sürgősségi osztályán is dolgozó orvos szerint a betegek száma és az ellátói kapacitás között egyre jelentősebb a különbség, és hiába van elég lélegeztetőgép, ha nincs elég orvos és szakképzett ápoló.
Népszerű
Ajánljuk