Be kellene engedni az újságírókat a kórházakba az orvosi kamara és az orvosok szakszervezete szerint is
A Magyar Orvosi Kamara elnöksége messzemenőkig elkötelezett a transzparencia mellett, a járvánnyal kapcsolatos kérdésekben számtalan alkalommal kértük a kormányzatot ennek megvalósítására - válaszolta a MOK sajtóosztálya az Alfahír kérdésére. Azt is hozzátették:
A MOK-nál ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy ellenzik a tájékoztatás mindennemű politikai felhasználását, vonatkozik ez mind a politikusokra, mind pedig a sajtó képviselőire.
Hasonló véleményen van a Magyar Orvosok Szakszervezete is. Dr. Tóth Judit Mária alelnök a lap kérdésére úgy válaszolt:
A MOSZ alelnöke azt is megjegyezte: nyilván nem a szenzációhajhász képsorokra kell gondolni, és álláspontja szerint a sajtó is objektív tájékoztatásra törekedne a személyiségi jogok figyelembevételével, a betegek arcának kitakarásával, és azzal a kikötéssel, hogy csak azok az egészségügyi dolgozók jelenhetnének meg a tudósításokban, akik ehhez hozzájárultak.
- fogalmazott dr. Tóth Judit Mária.
A lap azután kérdezte meg a témáról az orvosi kamarát és az orvosok szakszervezetét, hogy szerdán 28 szerkesztőség nyílt levelet írt annak érdekében, hogy rábírják a döntéshozókat: engedjék be az újságírókat az egészségügyi intézményebe, hogy pontos és hiteles adatok alapján tudjanak tájékoztatni a járványügyi helyzetről.