HÍREK
Romániában és Szerbiában is van lehetőség harmadik oltást beadatni azoknak, akiknél nem alakult ki megfelelő védettség.
HÍREK
A Szputnyik V beszerzése kapcsán korábban több hétig tartó, kormányátalakításhoz vezető válság is kialakult a négypárti szlovák koalícióban, amelynek két kisebb, liberális pártja ellenezte azt.
HÍREK
Már több mint 1700-an csatlakoztak ahhoz a Facebook-csoporthoz, amely azokat az embereket gyűjti, akik megkapták a kínai vakcina második adagját is, de a rajtuk elvégzett antitestvizsgálat alapján nem szereztek immunitást.
HÍREK
Az injekciós tűt és a folyamatot is megmutatták közelről, hogy meggyőzzék a kétkedőket, akik az első oltásuk után támadták őket.
HÍREK
A miniszterelnök pénteki rádióinterjújában többek között arról beszélt, hogy szerinte a keleti vakcinákkal is lehet majd utazni.
HÍREK
A Momentum szerint a kormánynak mindent meg kellene tenni, hogy elfogadják az EU-ban az orosz és a kínai oltóanyagot is.
HÍREK
Pár napja Bahrein is bejelentette ugyanezt, nálunk egyelőre mindenki cáfolta, hogy fontolgatnák.
HÍREK
Szijjártó Péter szerint ezek a vakcinák különösen fontosak ahhoz, hogy mihamarabb el lehessen érni az ötmillió beoltottat Magyarországon.
HÍREK
Egyelőre csak az EU-s használati engedéllyel rendelkező oltásokat fogadják el az országba lépéshez, bizonyítékokat szeretnének az orosz és a kínai oltóanyag hatékonyságára.
HÍREK
Az egészségügyi szakember szerint a tiszti főorvosnak azonnal lépnie kellett volna, amikor kiderült, hogy nem biztos a kínai oltóanyag hatékonysága.
HÍREK
A szervezet szerint azonban jelenleg még nincs elég bizonyíték arra, hogy a kínai oltóanyag mennyire hatásos a 60 éven felülieknél.
HÍREK
A 16-18 évesek oltása a Pfizer vakcinájával történik, mert ez az egyedüli készítmény, amit biztosan leteszteltek ebben a korosztályban.
HÍREK
Többek között a teljesen átoltott külföldiek esetében hamarosan eltörlik a tesztelést és a karantén-kötelezettséget. De az olasz hatóságok egyelőre csak az Európai Gyógyszerhatóság által engedélyezett védőoltásokat fogadják el.
HÍREK
Korábban egy hasonló tartalmú feljelentést már elutasítottak, nem látnak semmi gyanúsat a Sinopharmot importáló céggel kapcsolatban.
HÍREK
A virológus az ATV reggeli műsorában azt mondta, minél gyorsabban kellene egy utasítás, ami megengedi a háziorvosoknak a harmadik oltást.
Népszerű
Ajánljuk