Nyilvánosságra hozták a Sinopharm-vakcina dokumentációját egy amerikai szaklapban
Az Amerikai Orvosi Kamara szaklapja közölte a kínai Sinopharm-vakcina teljes dokumentációját, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) után az Amerikai Orvosi Kamara is igazolja, a Sinopharm-vakcina hatásos és biztonságos - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtök reggel a Facebook-oldalán.
A szaklapban megjelent tanulmány a harmadik klinikai fázisú kutatások eredményeit ismerteti. A vizsgálatban 40 832 önkéntes vett részt az Egyesült Arab Emírségekben, Bahreinben, Egyiptomban és Jordániában. A kutatásban a Sinopharm vuhani vakcináját (WIV04 vírustörzset tartalmazó) és a hazánkban is használt pekingi oltóanyagát (HB02 vírustörzzsel készült) vizsgálták 2020. július 16. és 2020 december 20. között.
A vizsgálat szerint két héttel a második oltás beadása után 26 ember kapta el a koronavírust azok közül, akik a WIV04 nevű oltást kapták, 21-en lettek fertőzöttek abból a csoportból, amelyet a HBO2 nevű vakcinával oltottak, és a kontrollcsoportnál 95-en fertőződtek meg tünetekkel. Így
Mindkét vakcinánál megfelelő mennyiségű neutralizáló antitestet mértek a vérben.
A Bloomberg Quint azonban kitér arra is, hogy a vizsgálatban főként fiatalabb, egészséges felnőtteket vizsgáltak (az átlagéletkor 36 év volt), ezen belül is főként férfiakat (84,4%). Illetve, kevesen voltak az idősebb korosztályból is, a résztvevők kevesebb mint 2 százaléka volt 60 éves, vagy annál időseb. Emellett pedig azt is kiemelték, hogy
A szakértők azt is megjegyzik, hogy arról egyelőre nincs adat, hogy a két kínai vakcina mennyire hatásos az új variánsok ellen, mert a kutatás alatt ezek nem terjedtek el a vizsgált országokban.