HÍREK
Erről Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter tárgyalt kínai kollégájával. A cél az, hogy a kínai utasok innen tudjanak továbbrepülni nyugatra.
HÍREK
Nyáron a magyar állam egy összegben hívott le egymilliárd eurónyi hitelt kínai bankoktól. Nagy Márton most arról beszélt: szükséges tovább mélyíteni a kapcsolatokat különös tekintettel a pénzügyek területére.
HÍREK
A tajvaniak egyébként nagy sikert arattak Nyíregyházán. A koncert zárásaként a Pro Musica Leánykar és a Tajpej Filharmónia Kamarakórusa közösen énekelte el Kodály Zoltán „Túrót eszik a cigány” című művét, ami szintén nagy sikert aratott.
HÍREK
A konfliktus forrása Fan Yunxia, a kínai csapat játékosa volt, aki szándékosan, közelről a belga Delphine-Dapne Marien felé ütötte a labdát.
HÍREK
A zöld acélgyártási technológiákra való átálláshoz kapott hatalmas összeget a cég a kínaiaktól. A magyar állam is segítette az üzlet létrejöttét.
HÍREK
A női pólósok háromnapos pihenő után Kínával játszottak péntek este. Kína eddig mindhárom csoportmeccsét elveszítette, a magyar csapat volt az esélyesebb. A papírforma szerint meg kellett verni a csoportutolsó ázsiaiakat.
HÍREK
A miniszterelnök szerint India és Törökország is csatlakozott, mellettük pedig a muszlim világ is partnert lát Oroszországban. Kuba és Venezuela valamiért kimaradt, de így is impozáns a lista.
HÍREK
Hasonló eset idén az Egyesült Államokban is történt. Az esetek hátterében nem valami különös perverzió, hanem nagyon komoly feketekereskedelem áll.
HÍREK
A következő állomást Instagram-történetben osztotta meg a miniszterelnök. Múlt hét óta tartó utazásait eddig mind békemissziónak nevezte.
HÍREK
A miniszterelnök felidézte, hogy a kínai elnök két hónapja Magyarországra látogatott. A kormányfő történelmi jelentőségűnek nevezte az akkori találkozót.
HÍREK
Ismét titokban indult útnak a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor a héten már találkozott Volodimir Zelenszkijjel és Vlagyimir Putyinnal is.
HÍREK
A Szencsenben élő Attila hétéves kisfiánál leukémiát diagnosztizáltak. Az apuka mindent megtett Patrik gyógyulásáért, de néhány napja álmában infarktust kapott.
HÍREK
Az Európai Bizottság eltörölné a 150 eurós vámhatárt és megemelné a vámot. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint azonban ez hatalmas terheket róna a vámhatóságokra, és akár kereskedelmi háborúba is torkollhat.
HÍREK
A műsorvezető első világbajnoki címét még Magyarországon szerezte, és 66. születésnapjának tiszteletére a hatodikat is hazánkban szeretné megszerezni.
HÍREK
Innen érthető igazán, miért volt olyan fontos a BYD-nek a szegedi gyár. Az ott gyártott autók nem számítanak importnak.
HÍREK
Még soha nem tudtak innen anyagot begyűjteni, ezért most különösen nagy az izgalom a küldetés miatt. Azt is elmodták, mit hoz vissza és mi lesz a sorsa a mintáknak.
Népszerű
Ajánljuk