„Ebben a háborúban nem Európa lövi az első töltényt, hanem Amerika” - Madár István Trump vámjairól
Hétfő reggeltől Kína 15%-os vámokat léptetett életbe olyan amerikai termékekre, mint a csirke, a búza és a kukorica, válaszul Donald Trump kínai termékekre kivetett vámjára. Kína az amerikai farmerek legnagyobb külföldi piaca, így egész biztosan megérzik a változást. Ahogy azt a drágulást is, amit az amerikai boltokban okoz, hogy Trump döntése miatt 20%-os vám sújt 440 milliárd dollár értékű kínai árut. Múlt kedden pedig az amerikai elnök 25 százalékos vámot vetett ki Kanadára és Mexikóra, bár annak nagy részét két nappal később hirtelen felfüggesztette. És folyamatosan vámokkal fenyegeti Európát is, ahol egyre valószínűbbnek látják, hogy be is válthatja ezt a fenyegetését. A kivetett vagy épp felfüggesztett vámokat nehéz követni, ami meg is látszik a tőzsdei részvényárfolyamokon, Trump pedig egy vasárnapi tévéinterjúban nem zárta ki, hogy mindez rövid távon recesszióhoz vezethet Amerikában.
Globális vámháború? Pánikkeltés? Unortodox tárgyalási stratégia? Féljünk, vagy legyintsünk az egészre? Madár István közgazdásszal, a Portfolio vezető elemzőjével beszélgettünk.
– Két nappal ezelőtt, amikor megbeszéltük ezt az interjút, abban maradtunk, hogy két nap alatt még rengeteg minden történhet, és bejött.
– Bejött.
– Beszéljünk csak erről. Kedden Mexikóra is vámot vetett ki Trump elnök, és aztán egy nappal később kiderült, hogy az autóiparra azért mégsem. Aztán még egy nappal később kiderült, hogy felfüggeszti az egészet. Elég nagy a káosz. Holnapután mi lesz?
– Sőt, ennek van még egy előzménye, hogy először megfenyegette őket, hogy néhány napon belül életbe lép a vám, aztán 24 órával később bejelentette, hogy mégsem lép életbe, mert egy hónap haladékot ad, aztán azt mondta, hogy most már nem sokára mégiscsak be fogja vezetni, mert nem tettek meg mindent ezek az országok, amit követelt. Akkor úgy tűnt, hogy így is lesz, de aztán rögtön kivették belőle pár órával később a gépjárműipart, majd utána most úgy tűnik, hogy Kanadával együtt mindkét ország megint haladékot vagy mentességet kapott a vámok alól. Ennek a történetnek a jóindulatú értelmezése az, hogy Donald Trump, aki évtizedek óta egyféleképpen gondolkodott a vámokról, most mégiscsak úgy tűnik, mintha értené, hogy azok nem jó eszközök az ország gazdaságának felpörgetésére. A két legtermészetesebb kereskedelmi szövetségesével szemben kizárólag valamiféle alkudozási folyamat eszközeként használja ezt, és valójában nem kíván ilyet bevezetni. Ez persze a jóindulatú értelmezés, aztán lehet, hogy mire megjelenik ez az interjú, megint máshogy fogja gondolni.
– Az az egy dolog viszont biztos, hogy a tőzsde hogyan reagált erre. Az újabb felfüggesztés hírére kis javulást láthattunk, aztán megint visszaesett. Úgy tűnik, hogy a gazdaság szereplői már semmit sem hisznek el, amit Trump mond.
– Valóban, óriási a kiszámíthatatlanság, nagyon-nagyon sok minden történik az amerikai gazdaságban, amit a tőzsdének egyszerre kellene megemésztenie, a különböző információk értelmezése nagyon sok kihívást tartogat. Az egyik maga az általános vámhelyzet, hogy végül milyen kereskedelmi korlátok léphetnek életbe, és ez hogyan hat az egyes cégek gazdálkodására, lehetőségeire. Eközben az amerikai gazdaság egyre inkább, ráadásul eléggé hirtelen, a lehűlés jeleit kezdte mutatni. Azt, hogy ennek van-e köze a Trump-féle gazdaságpolitika körüli bizonytalanságnak, vagy ez még másra vezethető vissza, korai megmondani, de igazából az a helyzet, hogy az első negyedévben már nem dinamikus növekedést, hanem érdemi gazdasági visszaesést jósolnak a modellek. Ez annyira meglepő, hogy további feladatot ad a piacoknak annak értelmezésére, hogy mi is zajlik jelen pillanatban az amerikai gazdaságban.
Tehát ezek mind-mind jelenleg óriási bizonytalanságban tartják a befektetőket. Ez az oka annak, amit most látunk, hogy az amerikai tőzsdék is esnek, maximum stagnálnak.
– Nem tudom, Amerikával kapcsolatban mennyire releváns, de utánanéztem annak, hogy a Standard&Poor's kivételével a másik két nagy hitelminősítőnél a legmagasabb kategóriában van az Egyesült Államok jelenleg, mindenhol stabil kilátással. A Standard&Poor's-nál is csak a másodikban, tehát végül is azért nagyon jó helyzetben vannak.
– A hitelminősítők számára az Egyesült Államok valahogy mindig az origó. Majdnem mindegy, hogy a legmagasabb vagy az eggyel alatta lévő kategóriába van-e besorolva, valószínűleg a hitelminősítők azt látják, hogy Amerika a világ befektetési szempontból legbiztonságosabb országa, a domináns világpénz dollárral. De az valóban igaz, hogy az előbb elmondott két nagy kihívás – a kereskedelempolitikai bizonytalanság, valamint az általános gazdasági infláció és növekedési kihívás – mellett a harmadik fontos tényező olyan, amely leginkább kihat az adósságbesorolásra is, de önmagában is okoz fejtörést.
amit egyrészt Donald Trump beígért adóintézkedései elvileg tovább növelnének, a másik oldalon pedig van egy egyelőre elég átgondolatlannak látszó és ellentmondásosan induló kiadáscsökkentési program, amely megpróbálná ezt a költségvetési helyzetet barátságosabbá, a növekedés szempontjából kíméletesebbé tenni a nem produktív, felesleges kiadások lefaragásával. Azonban a kép nagyon ellentmondásos, hiszen még az sem világos, hogy ez milyen költségvetési pályát jelent. Márpedig most már az államadósság is kellően nagy ahhoz, hogy ez ne legyen teljesen mindegy.
– Kína hétfőtől kemény ellenintézkedéseket jelentett be, hozzátéve, hogy Trump lépései megzavarták a globális ellátási láncokat. Úgy tűnik, hogy Kína nem hagyja magát.
– A nagy kérdés az, hogy kinek van a kezében több ütőkártya. Kína a dollár világpénz szerepéből fakadóan finanszírozza az amerikai gazdaságot dollárértékesítésekkel. A másik oldalról nézve viszont az amerikai-kínai kereskedelmi egyenleg Kína számára előnyös, tehát egy vámháborúban papíron Kína az, amelyik többet veszíthet – nemcsak az amerikai gazdaság export-import pozíciója alapján, hanem azért is, mert Kína jóval inkább exportorientált gazdasági fejlődésben volt a közelmúltig, míg Amerika alapvetően nagy, zárt gazdaságnak tekinthető.
De ezzel együtt is látható, hogy amikor Kína viszontvámokat jelentett be, Trump rögtön kölcsönösségi vámokat hirdetett, amivel azt üzente, hogy igazából ő arra is nyitott, hogy minden termékre pontosan ugyanakkora vám legyen Amerikában, mint amekkorát kiszabtak rá. Ez elég furcsa megoldás sok okból kifolyólag, de az azért látszik, hogy előbb-utóbb valószínűleg az amerikai geopolitikai törekvések, diplomácia és gazdaságpolitika Kína felé fog fordulni, hiszen Amerika ma Kínát tartja az első számú vetélytársának a világgazdaságban. Egyelőre ezt inkább csak közvetett módon próbálja kezelni – például az orosz-ukrán háború lezárására tett erőfeszítésekkel, amivel az orosz-kínai közeledést próbálná meg lelassítani vagy megállítani. Viszont ahhoz képest, hogy mekkora a jelentősége, Kína egyelőre érzékelhetően kisodródott a geopolitikai történések főáramából, mert a nagy figyelem inkább az amerikai-európai csörtére fókuszál, amely az orosz-ukrán háború lezárása körüli vitából bontakozott ki.
– Ha már Európa: velünk szemben is bejelentette a vámok kivetését Trump, és többek között olyan indoklás hangzott el, hogy az amerikai autókkal szemben Európa magas vámokat vet ki. Valóban így van?
– Európa vámpolitikája valóban nem lazább, mint az Egyesült Államoké. Nyilván kicsit az irányultsága más, mert míg az Európai Unió továbbra is a szabadkereskedelem híve – legalábbis papíron –, és próbálja a kereskedelmi akadályok lebontása irányába terelgetni a folyamatokat, addig az Egyesült Államokban Trump érkezésével ez a folyamat a visszájára fordult.
– Az nem megoldás, hogy amennyiben Trump magasnak tartja ezeket a vámokat, akkor Európa csökkenti őket, hogy elkerülje az általános vámháborút? Nem lenne érdemes valami proaktív lépést tenni?
– Ez egy jó kérdés, hogy olyankor, amikor az egyik fél vámemeléssel fenyeget, akkor az kielégíti-e a fenyegetőző felet, ha a másik erre válaszként leépít bizonyos vámokat. Ennek inkább az ellenkezőjét figyelhettük meg Trump első ciklusában, de még a Biden-érában is. Trump logikájából az is következik, hogy a vámokat nemcsak kereskedelmi fegyverként, hanem költségvetési bevételi forrásként is szeretné felhasználni. Voltak elhíresült mondásai, amelyek szerint az adócsökkentési programjának fedezetét a vámokból teremtené meg. Azóta ezt sokan és sokféleképpen kiszámolták, és
Valószínűleg más adók emelése vagy a kiadások durva lefaragása lehet az igazi fedezet, nem pedig a vámbevétel.
– Európában, ha lesznek vámok – mert Trumpot ismerve ez sem biztos –, akkor mi a helyzet Magyarországgal, a magyar gazdasággal? Nemrég hirdetett meg Orbán Viktor egy újabb nagyarányú osztogatást, SZJA-elengedéstől kezdve sok más intézkedésen át. Tehát keményen kiköltekezik a magyar költségvetés, nyilván a választások miatt. Ha mindezek mellé még vámháborúba is keveredünk az Egyesült Államokkal, ez milyen hatással lehet a magyar gazdaságra?
– Az látszik, hogy a választási ciklikusságnak megfelelően a költségvetés megpróbál elmenni a határig. Bár egyelőre még nem kezelhetetlen mértékű a kiköltekezés, de már most is eléggé távolinak tűnik az a költségvetési hiánycsökkentési pálya, amit a kormányzat hivatalosan kitűzött.
Amikor bejelentette a miniszterelnök, hogy ilyen típusú adókönnyítő intézkedéseket hoz több évre előretekintve, akkor arra is hivatkozott, hogy ennek fedezete a gazdaság élénküléséből származó bevétel lenne. Két dologban reménykedik a kormány. Az egyik az, hogy jobb gazdasági pálya lesz önmagában az adócsökkentéstől is, hiszen az növeli az elkölthető jövedelmet és a fogyasztást, és ezen keresztül a gazdaság tovagyűrűző hatásain keresztül jótékonyan hat az adóbevételekre. A másik oldalon pedig azt mondják, hogy ha közelebb kerül a békemegállapodás vagy valamiféle ideiglenes tűzszünet, az segíthet akár az energiaköltségek leszorításán, akár a piacok megnyitásán keresztül a magyar gazdaságnak, és ez lehet az egész fedezete. Ezekkel az a probléma, hogy egyelőre a gazdasági növekedési kilátások inkább romlanak. Tehát az a kérdés, hogy mitől tér vissza a gazdaság legalább arra a növekedési pályára, amely már korábban is ismert volt, és amelyben még nem voltak benne ezek az adócsökkentő intézkedések. Erre az évre 3,4 százalékos, jövőre pedig már 4 százalékos gazdasági növekedési víziója volt a kormánynak.
A választási ciklikusság logikájából következően a következő évben is egy erőteljesebb költségvetési kiköltekezés lesz, tehát megint nem látszik az, hogy a gazdaság akkor majd dinamizálódna. Ilyen szempontból a gazdaságunk egyelőre nem ad feltétlenül okot vagy alapot arra, hogy azt mondjuk, hogy ez lesz a fedezete az újonnan bejelentett adóintézkedéseknek. Ráadásul, ami még tovább rontja a helyzetet, az maga a vámháború, aminek a közvetlen hatása talán elsőre nem tűnik olyan nagynak, hiszen a magyar exportnak csupán körülbelül a 4 százaléka megy közvetlenül az Egyesült Államokba. Ez nem tűnik óriási aránynak, bár nyilván már szemmel látható tétel. De a közvetlen exporthatás mellett ott van a várható európai lassulásból származó további közvetett hatás is. Ha az amerikai vámok miatt az európai ipar gyengébben teljesít, az óhatatlanul begyűrűzik hozzánk is, különösen, ha az autóipart érintő vámokat is bevezetik.
– Szokás mondani azt is, hogy a magyar és a német gazdaság eléggé össze van kapcsolva, bár mások szerint nem annyira, mint amennyire mondják. De ha innen nézzük, fel kell tenni ugyanezt a kérdést: a német gazdaság mennyire kitett az amerikai exportnak?
– A járműiparban tudunk nagyobb kitettségről, emiatt van a legnagyobb kitettségünk nekünk is, mert a németek exportálnak oda járműveket, még ha nem is feltétlenül nagyon sokat. De az valóban nem teljesen tiszta, hogy milyen erős a német gazdaság meghatározó ereje a magyar gazdaságra nézve. A Covid-válság előtti egy-két évben, 2018–2019-ben nagyon látványos volt az, hogy amikor a német ipar recesszióba csúszott, a magyar ipar szépen növekedett tovább. Akkor mondták is, hogy lám-lám, a magyar ipar már tud magától is növekedni, nem kell hozzá a német gazdaság erőteljes húzóereje.
Tehát ha kifejezetten a járműiparban, a járműeladásokban, az autópiacon jelennek meg a vámok, azok valószínűleg nem segítenek a magyar gazdaságnak, hanem rontják a növekedési kilátásokat. Nem óriási léptékben kell gondolkodni, akik ilyesmikkel számoltak, azok nagyjából 0,4 százalékpontos GDP-növekedés visszaeséssel kalkulálnak a bevezetett vámok esetén. Azonban ha eleve nagyon kell számolgatni, hogy mekkora lesz egyáltalán az a növekedés, és sehogy sem akar több lenni, mint 2 százalék, akkor a 0,4 százalék már fájdalmas mértékű visszahúzó erőt jelenthet.
– Egyáltalán, lesznek vámok, akár Európában, akár máshol?
– Ezt lehet, hogy Donald Trump sem tudja. Azt láthattuk, hogy a két természetes külkereskedelmi szövetségesnél, ahol nagyon nyilvánvalóak a kölcsönös vámkivetés gazdaságot sértő hatásai, ott egyre komikusabb a lebegtetés. Ez pozitív jelzés Európának arra nézve, hogy Donald Trump inkább csak egy alkueszköznek tekinti ezt a dolgot. Ugyanakkor az is látszik, hogy Európa egyáltalán nem ugyanaz, mint Kanada és Mexikó az Egyesült Államok számára. Nem annyira természetes külkereskedelmi partner. Trump folyamatosan utalgatott arra, hogy
Innen nézve a dolgot lényegesen esélyesebb, hogy az EU-val szemben nem lesz ennyire szívbajos az amerikai elnök, mint két szomszédjával.
– Hogyan kerülheti el Európa a vámháborút?
– Az egyik lehetőség, hogy nem lő vissza, ez nyilván valamilyen módon tompíthatja ezt a dolgot. Viszont ilyenkor minden politikusnak az jár a fejében, hogy ha az egyik oldal ilyet csinál, akkor már csak az elrettentés miatt is hasonló dologgal kell büntetni a vámkivető felet, hogy ő is jobban érezze a közvetlen káros hatást. Ezért hiába születtek már tanulmányok, amelyek azt bizonygatják, hogy az Európai Unió jobban járna, ha egy Amerika által kivetett vám esetén sem emelne viszontvámot,
Szerintem elkerülni olyan szempontból nehéz ezt, hogy ebben a háborúban nem Európa lövi az első töltényt, hanem Amerika. Nem nagyon látni azt, hogy Trump mit követel azért cserébe, hogy ne legyenek vámok. Ráadásul az orosz-ukrán háború rendezési terveivel kapcsolatosan is kifejezetten hátrányos pozícióba kényszerítené Európát, gyakorlatilag ki akarja hagyni ebből az egészből, és Európa, valamint Ukrajna feje fölött, Putyinnal próbálná tető alá hozni ezt a dolgot – legalábbis éppen most így tűnik. Tehát azt nem nagyon látom, hogy Európa hogyan tudna proaktívan, preventív módon cselekedni, inkább az a kérdés, hogyan tud okos válaszokat adni azokra a kihívásokra, amelyek érik.
– A magyar kormány hogyan tudja esetleg eladni hazai fogyasztásra, hogy Trump nem Kánaánt, hanem vámokat hozott?
– A politikai kommunikáció részéhez nem is akarok hozzászólni, mert ahhoz nem értek. Az viszont nyilvánvaló, hogy ha van vámháború, akkor Magyarországnak nem nagyon van mozgástere, hiszen egy közös vámunióban vagyunk. Az egész európai integráció egyik alapja már nem is csak a vámunió, hanem a közös piac, tehát mi nem tudunk harmadik országok felé, például az Egyesült Államok irányába eltérő kereskedelempolitikai feltételek szerint működni, mint az EU többi tagállama. Viszont egyéb területeken a kormány tud esetleg ellensúlyozó intézkedéseket tenni. Ha a jó viszonyra való tekintettel sikerül jó minőségű befektetéseket Magyarországra hozni az Egyesült Államokból – olyanokat, amelyek hosszú távon magas hozzáadott értéket képviselnek, segítik az ország modernizációját, valamint a gazdasági növekedést –, akkor ezek jelenthetnek egyfajta előnyt, vagy legalábbis kárenyhítő hatással bírhatnak. Egyelőre azonban ezekről nem tudunk semmi konkrétumot. A lengyeleknél már láttunk nagyobb ívű bejelentéseket, például nagy technológiai fejlesztéseket amerikai óriáscégekkel közösen. Magyarországon ilyen volumenű projektek még nem kerültek nyilvánosságra, de úgy tűnik, hogy folyamatosan napirenden vannak az ilyen típusú tárgyalások.
Ezekkel lehet talán a legtöbbet gazdasági értelemben tenni annak érdekében, hogy ellensúlyozzák a Donald Trump-féle külkereskedelempolitika Európán keresztül Magyarországnak is okozható kárait. De persze ez mind feltételes mód, hiszen egyelőre azt sem látjuk pontosan, hogy végül mi lesz az európai-amerikai vámháború végkimenetele.
