KULT
A rapper csapatából eddig mindig továbbjutott mindenki, most azonban Farkas Ancsi búcsúzott a versenytől. A jövő heti döntőben három versenyző küzd meg a győzelemért.
KULT
Még a döntő kapujában is kemény kritikákat kaptak az énekesek. Végül a szombat esti adásban Szabó Kamilla Lilla mellett Bíró Csongornak is véget ért a verseny.
KULT
Szinte tapintani lehetett a feszültséget a stúdióban, amikor a két énekesnő, Szandi és Nótár Mary sorsáról döntöttek a nézők.
KULT
Németh Bea a műsor kedvéért a munkahelyén is felmondott, és hogy mekkora álma az énekesi karrier, jól mutatja, hogy 29-szer jelentkezett tehetségkutató műsorokba, míg eljutott idáig. Most viszont távoznia kellett.
KULT
„A csúcson kell abbahagyni”, mondta a versenyző, aki a legkevesebb szavazatot kapta a nézőktől a vasárnapi adásban.
KULT
A kiszavazott játékos még egy búcsúverssel is készült. Az egyedül maradt Árulónak pedig ismét be kellett hívnia valakit maga mellé.
KULT
Az első áldozat szavai mély nyomot hagytak a játékosokban, különösen az egyikükben, aki a kieső szerint megfojtotta a játékát.
KULT
Az utolsó két páros közül már csak a nézők szavazatai döntöttek. A döntés sokakat meglepett, hiszen két héttel korábban a közönség szavazta őket vissza a versenybe.
KULT
Pumped Gabo, Horváth Gréta és Nagy Zsolt Leo mérkőztek meg egymással egy ügyességi játékban, közülük került ki a két finalista.
KULT
Ugyanakkor a távozók sem búslakodnak, mert állításuk szerint rengeteget tanultak emberekről, emberségről, kultúráról.
KULT
Volt itt goblin a Harry Potterből, Lady Dömperbe oltott Beetlejuice és túl jól éneklő Bllie Eilish.
KULT
Valen és Gina közül kellett választani. Végül szoros verseny volt nagyon: egyikük 52 százalékot, másikuk 48 százalékot kapott.
KULT
Alexa és Matyi került a veszélyzónába, pedig mindketten jó pontokat kaptak a zsűritől. A játékot csak egyikük folytatta.
Népszerű
Ajánljuk