KÉK HÍREK
Egy rendészeti szakközépiskolás megsérült, mikor figyelmeztető lövést adtak le a nő megfékezésére. A vádak alapján 2-től 12 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.
KÉK HÍREK
A nő maga hívta ki a rendőröket, majd rájuk támadt egy késsel a Keleti pályaudvarnál. A figyelmeztető lövés végül őt ártalmatlanította, de közben egy rendőrtanonc is megsérült.
KÉK HÍREK
A támadás során azt kiabálta: Allahu Akbar! A lakásában az Iszlám Állam zászlói lógtak a falon.
KÉK HÍREK
Az ismert műsorvezető egy fiatalkori osztálykiránduláson keveredett veszélyes helyzetbe, amikor egy agresszív, ittas férfi késsel fenyegette meg a társaságát. Az este a rendőrségen ért véget.
KÉK HÍREK
A támadó szökésben volt, de rövid időn belül elfogták. Az egyik tanárnőt és két diáktársát támadta meg.
KÉK HÍREK
A 20 éves lány otthonukban megkéselte a saját anyját és apját, majd a belvárosban folytatta a vérengzést, ahol két másik embert is megszúrt. Végül a terrorelhárítók fékezték meg.
KÉK HÍREK
Sajtóinformációk szerint a három halálos áldozattal járó támadásért a 26 éves Issza al H. a felelős. A szíriai férfi 2022 decemberében érkezett Németországba, de a hivatalos menekültstátuszt nem kapta meg.
KÉK HÍREK
A támadót őrizetbe vették. Tavaly január óta ez már a harmadik késes támadás a francia fővárosban.
KÉK HÍREK
Később a késes gyilkos egy furgonnal elgázolt másik három embert, ők túlélték a támadást. A városlakókat megdöbbentette a tragédia.
KÉK HÍREK
A Bild című lap szerint az áldozatok 20 és 30 év közötti férfiak, ketten életveszélyes állapotba kerültek.
KÉK HÍREK
A 18 éves Martin továbbra is életveszélyben van. A Bors úgy tudja, egy lányon vesztek össze a támadójával.
KÉK HÍREK
A férfi két másik utast is megsebesített, majd az állomáson egy babakocsis nőt is megpróbált megtámadni.
KÉK HÍREK
Kiel és Hamburg között egy férfi rontott rá utasokra. A két halálos áldozat mellett hárman súlyosan, négyen könnyebben megsebesültek.
KÉK HÍREK
A nyomozó főügyészség elrendelte a férfi őrizetét, és indítványozza majd a letartóztatását.
KÉK HÍREK
A Mi Hazánk Mozgalom kezdeményezi a rendőrök szolgálatteljesítés közbeni fegyverhasználati jogának szélesítését, valamint az állomány szúrás- és vágásálló mellénnyel való felszerelését is.
KÉK HÍREK
A rendőrök szirénázással, gyertyagyújtással emlékeznek halálra késelt társukra, akit egy mosolygós, hivatásának élő rendőrként ismertek.
Népszerű
Ajánljuk