prcikk: A rendőrgyilkosság fájdalmasan hívja fel a figyelmet a rendőri hivatás veszélyeire – Ellenzéki pártok is részvétüket fejezték ki | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

A rendőrgyilkosság fájdalmasan hívja fel a figyelmet a rendőri hivatás veszélyeire – Ellenzéki pártok is részvétüket fejezték ki

A Mi Hazánk Mozgalom kezdeményezi a rendőrök szolgálatteljesítés közbeni fegyverhasználati jogának szélesítését, valamint az állomány szúrás- és vágásálló mellénnyel való felszerelését is.


Részvétüket fejezték ki ellenzéki pártok is a csütörtökön Újbudán meggyilkolt rendőr hozzátartozóinak.

Az MSZP nevében Harangozó Tamás, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke azt írta, az Újbudán történt rendőrgyilkosság „fájdalmasan élesen hívja fel a figyelmet arra, milyen veszélyeket rejthet a rendőri hivatás”. Az MSZP részvétét fejezi ki a szolgálatteljesítés közben életét vesztett rendőr hozzátartozóinak és az egész rendőri szervezetnek, a másik két rendőrnek pedig mielőbbi felépülést kívánnak.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke közösségi oldalán azt írta, „borzasztó tragédiára ébredt az ország”. Hozzátette: a szolgálatteljesítés közben halálra késelt 29 éves rendőr sok más társához hasonlóan arra esküdött fel, hogy akár az élete árán is védje a biztonságunkat és a rendet, halála mégis felfoghatatlan veszteség. A DK egész közössége nevében osztoznak az elhunyt rendőr családjának gyászában.

Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, frakcióvezető-helyettese Facebook-bejelentkezésében arról beszélt, a párt osztozik a szolgálatteljesítés közben hősi halált halt rendőr hozzátartozóinak gyászában, akinek javasolják posztumusz előléptetését, továbbá, hogy az elfogásban részt vevő rendőröket részesítsék soron kívüli elismerésben. Országgyűlési képviselőként

kezdeményezi a rendőrök szolgálatteljesítés közbeni fegyverhasználati jogának szélesítését, valamint az állomány szúrás- és vágásálló mellénnyel való felszerelését is.

Szecsődi Patrik, a Mi Hazánk helyi önkormányzati képviselője kezdeményezte, hogy Újbuda saját halottjának nyilvánítsa Baumann Pétert, a temetés költségeit is átvállalva. A párt néma megemlékezést, közös mécsesgyújtást tart péntek este az újbudai rendőrkapitányság előtt.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Facebook-oldalán azt írta, részvétüket és együttérzésüket fejezik ki a meggyilkolt rendőr családjának.

A Párbeszédes Barabás Richárd, Újbuda alpolgármestere közösségi oldalán azt írta: „felfoghatatlan, hogy egy ilyen eset megtörténhet”, és őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt rendőr családjának, barátainak, kollégáinak. A kórházban ápolt két másik rendőrnek mielőbbi felépülést, családjuknak és barátaiknak sok erőt kívánt, és jelezte: Újbuda Önkormányzatának épületeire felvonják a fekete zászló tiszteletük és részvétük jeleként.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Facebookon azt írta, a Vasóba tartó vonatról felhívta Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt, hogy tájékozódon az Újbudán történt „döbbenetes rendőrgyilkosság miatt”. Felajánlotta, hogy ha bármiben tud segíteni a Fővárosi Önkormányzat, azt megteszik, egyúttal részvétét fejezte ki a családnak.

Csütörtökön este három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy férfi Újbudán, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták. A három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. A XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Donald Trump: Ma éjjel egy egész civilizáció fog kihalni, és soha többé nem tér vissza
Donald Trump amerikai elnök a Truth Social oldalán tett közzé újabb fenyegetést Irán felé. A bejegyzést egy végső, kedd estére kitűzött határidő előtt publikálta, amely a Hormuzi-szoros megnyitására vonatkozik.


„Ma éjjel egy egész civilizáció fog kihalni, és soha többé nem tér vissza. Nem akarom, hogy ez megtörténjen, de valószínűleg így lesz” – ezzel a bejegyzéssel fokozta a feszültséget Donald Trump amerikai elnök a Truth Social oldalán, egyértelműen Iránra utalva.

Trump egy végső, kedd estére (washingtoni idő szerint 20:00-ra, ami Budapesten szerda hajnali kettőt jelent) kitűzött határidőt szabott Teheránnak a Hormuzi-szoros megnyitására és egy átfogó megállapodás elfogadására. Az amerikai elnök ugyanakkor hozzátette: „talán valami forradalmian csodálatos dolog történhet – KI TUDJA?”

Trump kilátásba helyezte, hogy ha nem születik egyezség, az Egyesült Államok iráni hidakat és erőműveket támadhat meg.

Hétfőn Teherán a közvetítőként fellépő Pakisztánon keresztül elutasította az ideiglenes tűzszünetet, és a „háború tartós lezárását” követeli. Az Associated Press szerint nemzetközi tisztségviselők arra figyelmeztettek, hogy a civil infrastruktúra elleni szándékos támadások háborús bűncselekménynek minősülhetnek, amire Trump úgy reagált, hogy ettől „egyáltalán nem” tart.

Iránban eközben élőláncok szervezésére szólítottak fel az erőművek védelmében.

Trump korábban egy 48 órás ultimátummal fenyegetőzött, kilátásba helyezve, hogy „a teljes pokol szabadul rájuk”, egy másik, húsvéti üzenetében pedig trágárabb stílusban követelte a szoros megnyitását.

A feszültséget az is növelte, hogy a konfliktus során lelőttek egy amerikai vadászgépet, a személyzetet pedig egy kommandós egységnek kellett kimentenie ellenséges területről.

Az iráni hadsereg már a korábbi fenyegetéseket is „ostobának” nevezte és elutasította.

A vita középpontjában a Hormuzi-szoros áll, amelyen békeidőben a világ olajszállításának nagyjából egyötöde halad át. A blokádja komoly gazdasági kockázatot jelent, ami az olajárak emelkedésén és ellátási zavarokon keresztül éreztetheti hatását. Közvetítők egy kétlépcsős megállapodáson dolgoznak, ami egy körülbelül 45 napos tűzszünetből és egy azt követő végleges rendezésből állna, de a siker esélye a határidő lejárta előtt bizonytalan.

A konfliktusnak magyar vonatkozásai is vannak. A Külgazdasági és Külügyminisztérium több ezer, a térségben tartózkodó magyar regisztrációját kezelte és hazaszállításokat is indított. A kormányfő korábban jelezte, hogy Magyarország nem küldene csapatokat a szoros felszabadítására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
J. D. Vance: Bárki is lesz Magyarország új kormányfője, együtt fogunk vele működni
Az amerikai alelnök úgy fogalmazott: ahogy tud, segít Orbán Viktornak a kampányban. J. D. Vance szeretne egy jelet küldeni Brüsszelbe, akik szerinte visszafogják a magyarokat.


Az amerikai alelnök, J. D. Vance a Karmelitában tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta: most van másodszor Budapesten, korábban magánemberként utazott ide, és ahogy akkor, úgy most is húszhetes terhes volt a felesége.

Vance ezután a magyar kormány üzeneteit ismételte meg, miszerint Magyarországon a legolcsóbbak az energiaárak, és a Fidesz politikája nélkül ez nem lenne lehetséges.

„A két ország erkölcsi együttműködése miatt vagyok itt (…) Hogy a gyerekek úgy mehessenek iskolába, hogy nem próbálják meg befolyásolni őket” - tette hozzá.

Vance szerint Orbán egy államférfi, aki Donald Trump mellett a legtöbbet tette azért, hogy lezárják az orosz-ukrán háborút.

Az alelnök azt is állította, hogy Magyarország a legkonstruktívabb volt, mint az összes más ország.

Vance azt is állította, hogy szerinte Brüsszel tönkre akarja tenni Magyarországot, azért mert utálják Orbánt - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Ha Orbán kikap a választáson, az új miniszterelnökkel is együtt fognak működni? - tették fel a kérdést a politikusnak.

„Bárki is lesz Magyarország új kormányfője, együtt fogunk vele működni, mert szeretjük a magyar embereket”

– válaszolt a Vance. Hozzátette ugyanakkor, hogy biztos benne, hogy Orbán és pártja nyeri a választást, mire a miniszterelnök angolul közbeszúrta, hogy „ez a terv”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Az USA is elengedte Orbán Viktor kezét
Magyar Péter a Facebookon kommentálta J. D. Vance amerikai alelnök budapesti látogatását. A TISZA Párt elnöke szerint a viziten elhangzottak azt jelentik, Washington már egy esetleges új magyar miniszterelnökkel is együttműködne.


A választási kampány hajrájának egyik legforróbb napján Magyar Péter a Facebookon üzent, azt állítva, hogy az Amerikai Egyesült Államok lényegében elengedte Orbán Viktor kezét. A TISZA Párt elnöke az amerikai alelnök budapesti látogatásának üzenetét értékelte a közösségi oldalán.

A posztban azt írta: „Amerikai alelnök Budapesten: bárki is lesz Magyarország új miniszterelnöke, az USA együtt fog vele működni” - kezdte kedd délutáni bejegyzését a tiszás politikus, aki ezután értelemzte is J. D. Vance szavait:

„Magyarul az USA is elengedte Orbán Viktor kezét.”

A TISZA Párt vezetője a bejegyzésében hozzátette, hogy egy TISZA-kormány kiemelt partnerként tekintene az Egyesült Államokra, és az amerikai elnököt, valamint az alelnököt is szívesen látnák Budapesten az 1956-os forradalom 70. évfordulóján.

A poszt akkor jelent meg, amikor J. D. Vance amerikai alelnök Budapestre érkezett, ahol programja szerint Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott, és közös sajtótájékoztatót tartottak. Ezen hangzottak el újságírói kérdésre reagálva az amerikai alelnök szavai.

Magyar Péter azt már posztjában nem emelte ki, hogy Vance hozzátette: biztos benne, hogy Orbán és pártja nyeri a választást. A magyar miniszterelnök ehhez angolul hozzátette, hogy „ez a terv”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kitálalt az MCC kutatója: Nincsen B-forgatókönyv, a pánik jelei érzékelhetők az intézményben
Alkonyi Zalán, a Mathias Corvinus Collegium Oroszország-kutatója szerint a kampány hajrájában politikai nyomás nehezedik rá. Egyik kollégáját el is bocsátották, mert nem volt hajlandó lejárató cikket írni Ruszin-Szendi Romuluszról.


Alkonyi Zalán, a Mathias Corvinus Collegium Oroszország-kutatója kedden nyíltan beszélt arról, hogy a választási kampány hajrájában a munkahelyén felülről nyomást helyeztek rá, hogy támogassa a Fidesz-propagandát. A kutató a 24.hu kérdéseire elmondta, egy olyan ismeretterjesztő anyagot kellett volna írnia, amelyben Donald Trump Béketanácsát összeköti Orbán Balázs konnektivitásról előadott nézeteivel.

Azt mondta, a vezetők egy megbeszélésen inspiráló ötletként tálalták a felvetést, hogy a cikk fő állítása az lehetne, hogy „a Donald Trump amerikai elnök által újonnan alapított Béketanács valójában az Orbán Balázs-féle konnektivitási politika betetőződése”.

Alkonyi ezt elutasította, mert „semmilyen körülmények között nem volt hajlandó részt venni személyi kultusz építésében, még ismeretterjesztésbe csomagolva sem”.

A kutató szerint egy munkatársát azért rúgták ki, mert nem volt hajlandó egy lejárató cikket írni Ruszin-Szendi Romuluszról, a Tisza Párt biztonságpolitikai szakértőjéről.

Az elbocsátott kollégának a történelem során leszerepelt vezérkari főnökökkel kellett volna összehasonlítania a volt vezérkari főnököt.

Kirúgását azzal indokolták, hogy nem teljesítette az elvárt feladatot. Alkonyi hozzátette, hogy a kollégájára korábban semmi panasz nem érkezett.

Szerinte az MCC és a Fideszhez köthető Mandiner híroldal között a vezetők részéről teljesen egyértelmű együttműködés zajlik, és egy másik, hasonló témájú cikk ezen a felületen keresztül jelent volna meg.

Úgy véli, a politikai befolyásért személyesen Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, az MCC alapítványának kuratóriumi elnöke a felelős, akinek szerinte komoly ráhatása van az intézet napi működésére.

A kutató a saját ügyében is hasonló eljárásra számít, és úgy látja, a minimum az, hogy kirúgják.

Elmondása szerint az MCC-n belül nincsen B-forgatókönyv arra az esetre, ha nem a Fidesz nyeri a 2026-os választást, és a pánik jelei érzékelhetők az intézményben.

Alkonyi Zalán nem először került a hírekbe. Korábban egy azóta eltávolított Facebook-posztban azt állította, hogy példa nélküli mértékű orosz beavatkozás zajlik a magyar választásokba, mert a jelenlegi vezetés hatalomban tartása Moszkvának állambiztonsági prioritás. A bejegyzés után egy újabb posztban jelentette be átmeneti visszavonulását.


Link másolása
KÖVESS MINKET: