KÉK HÍREK
A 18 éves Martin továbbra is életveszélyben van. A Bors úgy tudja, egy lányon vesztek össze a támadójával.
KÉK HÍREK
A férfi két másik utast is megsebesített, majd az állomáson egy babakocsis nőt is megpróbált megtámadni.
KÉK HÍREK
Kiel és Hamburg között egy férfi rontott rá utasokra. A két halálos áldozat mellett hárman súlyosan, négyen könnyebben megsebesültek.
KÉK HÍREK
A nyomozó főügyészség elrendelte a férfi őrizetét, és indítványozza majd a letartóztatását.
KÉK HÍREK
A Mi Hazánk Mozgalom kezdeményezi a rendőrök szolgálatteljesítés közbeni fegyverhasználati jogának szélesítését, valamint az állomány szúrás- és vágásálló mellénnyel való felszerelését is.
KÉK HÍREK
A rendőrök szirénázással, gyertyagyújtással emlékeznek halálra késelt társukra, akit egy mosolygós, hivatásának élő rendőrként ismertek.
KÉK HÍREK
Az egyenruhások éppen meg akarták bilincselni a férfit, amikor az támadót ütésekkel és rúgásokkal próbált kiszabadulni, majd előkapta a kést.
KÉK HÍREK
Már szerda este is megpróbálta agresszíven rátörni az ajtót szomszédjára, de akkor nem sikerült neki – újabb részletek derültek ki a csütörtök éjjeli rendőrgyilkosság elkövetőjéről.
KÉK HÍREK
A 29 éves Baumann Pétert szolgálat közben szúrta meg egy késsel egy férfi Újbudán, aki két másik rendőrt is megsebesített.
KÉK HÍREK
Többek szerint máshogy végződött volna az eset, ha a rendőrök hamarabb ártalmatlanítják az ámokfutót. Mások a rendőrökre támadók büntetését szigorítanák.
KÉK HÍREK
Baumann Péter februárban lett volna 30 éves. A rendőrségi épületekre fekete zászlót tűztek ki a gyász miatt.
KÉK HÍREK
A miniszterelnök együttérzését fejezte ki a kormány nevében a meggyilkolt rendőr családja felé, azt ígérte, gondoskodni fognak róluk.
KÉK HÍREK
A támadó az utcára menekült, miután megszúrt három rendőrt, végül lábon lőtték és elfogták.
KÉK HÍREK
L. Richárd hétfő reggel érkezett a fővárosba vonattal, már a szerelvényen elkezdődött az ámokfutása.
KÉK HÍREK
Egy táncosnőt és egy másik áldozatot is halálra szúrt, hatot pedig megsebesített egy nagy konyhakéssel.
Népszerű
Ajánljuk