HÍREK
A rendőrség nagy létszámban vonult ki a helyszínre, teljes negyedeket zártak le az osztrák fővárosban. Négy gyanúsítottat tartóztattak le.
HÍREK
Előző nap szakított a két tini. A fiú másnap virágcsokorral próbálta visszahódítani a lányt, de a közeledésből vita lett. A lány életéért 50 percig küzdöttek a járdán.
HÍREK
A gyanúsított ügyvédje a Tényeknek mutatta meg a biztonsági kamera által rögzített felvételt, amelyen az ügyvéd szerint az látszik, hogy önvédelem történt.
HÍREK
Két család között vita alakult ki, majd bántalmazni kezdték egymást, melynek során egy 18 éves férfit késsel úgy megszúrtak, hogy a helyszínen belehalt sérülésébe, míg két másik férfit sérülésekkel szállítottak kórházba.
HÍREK
Szabó Sándor magyar bajnok ökölvívó volt, majd edzőként is dolgozott a válogatott mellett. 10 éves kislányának is elárulták már, hogy mi történt az édesapjával.
HÍREK
Az áldozatot kórházba szállították, de később belehalt a sérüléseibe. Kóra Tamás Márió ellen a rendőrség körözést adott ki.
HÍREK
Tavaly októberben támadt rá egy csoporttársára. Korábban arról beszélt az iskolatársainak, hogy „gyilkos akar lenni, és van már pár ember, akit meg akar ölni”.
HÍREK
Egy hónapra került előzetesbe a férfi, aki az ügyészség szerint az ismerőseitől kapott kölcsönökből élt és jelentős hiteltartozást halmozott fel.
HÍREK
A 31 éves Kendra Greene a kórházból akarta megszöktetni három napja született kislányát Floridában. Édesanyja állítása szerint lánya skizofréniában szenved.
HÍREK
Ferenc egy vita közben szúrta szíven Gyöngyit négy évvel ezelőtt. Az idős férfi korábban többször is zaklatta az asszony két kiskorú gyerekét.
HÍREK
Egy részeg társaság verekedett össze egymással a British Airways Londonból Saint Luciába tartó járatán. A magukból kikelt férfiak több nőt is zaklattak a fedélzeten, fogdosták őket, a személyzet azonban nem mert közbeavatkozni.
HÍREK
A diáklány nem tudta elviselni, hogy volt barátja összejött egy iskolatársával, ezért az új barátnőt egy közeli parkba hívta el.
HÍREK
A Tatabányai Törvényszék kóros elmeállapotára való hivatkozással mentette fel a férfit, aki azt állította, hogy földönkívüliek irányították a gyilkosság elkövetésekor.
HÍREK
A helyi rendőrség továbbra sem tudja, mi lehetett a 31 éves férfi indítéka, akit egy elektromos sokkoló segítségével fogtak el végül.
Népszerű
Ajánljuk