KÉK HÍREK
A Rovatból

„Azt mondta, most meg fogok halni, és odahúzott a kamion elé” – megszólalt a cégvezető, akit saját alkalmazottja próbált megölni

Az 56 éves férfi pár hónapja dolgozott a magyar családi vállalkozásnál. Azért találkoztak vele egy fuvar után, hogy felmondjanak neki.


Élet-halál harc alakult ki egy osztrák autópálya-pihenőben, írja a RTL.hu. Az A9-es autópálya deutschfeistritzi pihenőhelyén támadt rá szombat éjjel két főnökére egy 56 éves férfi, aki csak pár hónapja dolgozott kamionsofőrként a magyar családi vállalkozásnál.

Főnökei azért találkoztak a férfival egy befejezett fuvar után, mert korábbi nézeteltéréseik miatt el akarták bocsátani. Amikor elkezdték átnézni a kamiont, a férfi rájuk rontott.

„Megszúrt, vesén szúrt hátulról, de nem egy szúrás volt, hanem benntartotta a kést, forgatta, és nyomta még beljebb. Ez hatalmas fájdalom volt, amitől én térdre rogytam, aztán hanyatt feküdtem.

Erre ő azt mondta, most meg fog ölni, meg fogok halni, és odahúzott a kamion elé, hogy most ő át is megy rajtam a kamionnal”

– mondta az RTL Híradójának a találkozóra édesapjával érkező áldozat.

A támadó ezután pénzt követelt tőlük, elvette telefonjaikat, majd üldözőbe vette a helyszínről segítségért rohanó apát. Mire a fia utolérte őket, addigra már az idősebb férfit is többször megszúrta. Ezután ketten próbálták elvenni tőle a kést.

„Nem engedte el nagyon hosszú ideig, ez egy élet-halál harc volt, édesapámból folyt a vér, belőlem folyt a vér, ennek az embernek semmilyen sebesülése nem volt, és ereje teljében volt, úgyhogy egyik kezét fogta ő, másik kezét fogtam én.”

Végül kiszabadultak és a közeli benzinkútra mentek. A támadó közben elmenekült a kamionnal. A rendőrök az egyik alagút bejáratánál fogták el. A két áldozatot azonnal kórházba vitték, ahol az apán több életmentő műtétet is végrehajtottak.

„Az állapota a már stabilizálódott, de a mai napig intenzív osztályon fekszik. Engem hamarabb kiengedtek, neki a tüdő, gyomor, máj sérülhetett, nyolc vagy hét késszúrást biztos kapott, elölről, illetve hátulról egyaránt” – mondta a fia, aki szerint tragédiával is végződhetett volna az eset.

„Ha én nem vagyok ott ő meghal, és ez fordítva is így van, ha én egyedül megyek – és a tettes ezt kérte tőlem a telefonban, hogy egyedül menjek oda. Szerintem ő ezt eltervezte, hogy ki fog rabolni, és meg fog ölni, ebben biztos vagyok sajnos.”

A rendőrség gyilkossági kísérlet miatt nyomoz, a késelő beismerte a tettét. A grazi ügyészség kérésére börtönbe vitték.

Az RTL riportját a késelésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Rejtélyes körülmények között halt meg a tévés, arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, a thaiföldi paradicsom lett a veszte
Jordan Wright új életet kezdett a thaiföldi Phuketen, és látszólag boldogan posztolt az utazásairól. Az utolsó felvételeken azonban már egy zavart férfi látható, akinek holttestét egy csatornában találták meg.


Új életet akart kezdeni Thaiföldön, de a halál várt rá egy phuketi csatornában. A 33 éves brit tévésztár, Jordan Wright holttestére szombaton találtak rá, a rendőrség egyelőre nem talált erőszakra utaló jeleket, de az utolsó, róla készült kamerafelvételek nyugtalanítóak.

A hatóságokat március 14-én, helyi idő szerint dél után fél egykor riasztotta egy helyi lakos, miután rátalált a férfira. Wright januárban jelentette be, hogy Thaiföldre költözik, utolsó bejegyzését pedig március 6-án tette közzé, amelyben phuketi utazásáról posztolt, és látszólag semmi problémája nem volt - írja a Borsonline. A rendőrség most a boncolási eredményekre vár, hogy kiderüljön, alkohol vagy bódító szerek közrejátszottak-e a halálában.

A színészt arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, szürke ingben és fekete nadrágban, de cipő nem volt rajta. A zsebében ott volt a Coco Phuket Bangtao Hotel kulcskártyája, a telefonját pedig a közelben, a csatorna partján fedezték fel. A nyomozást nehezíti, hogy az utolsó kamerafelvételeken az látszott, hogy valami nincs rendben vele, majd pár órával később a rendőrök már csak az eszméletlen testét találták meg.

A szállodai alkalmazottak szerint Wright egyedül érkezett, és március 13-án, pénteken kellett volna kijelentkeznie, de a szobájában sem találtak semmi gyanúsat.

Phuketen nem ez az első hasonló tragédia. 2024 novemberében egy másik brit férfit, a 36 éves Fraser Wrightot szintén egy nyitott csapadékvíz-elvezetőben találták meg. Az akkori kamerafelvételek szerint a férfi elvesztette az egyensúlyát és a csatornába zuhant, a halálát baleset okozta. Jordan Wright esetében a halál pontos okát a Vachira Phuket Kórházban elvégzett boncolás fogja tisztázni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Gyászol a rendőrség: meghalt a 22 éves rendőr, akit elgázoltak Veszprémnél
Zalavári Bálint Zsoltot akkor ütötte el egy autó a 8-as főúton, amikor kollégájával egy elgázolt szarvas tetét vitték le az úttestről. A fiatal járőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét.


Szomorú hírt közölt a rendőrség: meghalt egy járőr, akit szolgálatteljesítés közben elgázolt egy autó a 8-as főúton. Zalavári Bálint Zsolt csak 22 éves volt.

Ahogy megírtuk, a baleset csütörtök hajnalban történt Veszprém külterületén. A fiatal rendőr és kollégája egy elgázolt szarvas testét próbálta levinni az úttestről, amikor egy szemből érkező autó elgázolta őket. Mindketten rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség friss közleménye szerint Zalavári Bálint Zsolt nem élte túl a gázolást. A másik sérült rendőr állapotáról egyelőre nem adtak tájékoztatást.

Zalavári Bálint Zsolt 2003. április 14-én született Veszprémben. A 10 hónapos rendőrjárőr képzést követően 2025. január 14-én próbaidőre kinevezték a Veszprémi Rendőrkapitányság állományába járőrnek, őrmesteri rendfokozatba, majd 2026. január 14-ével beosztásában véglegesítették.

A rendőrség oldalán jelezték: a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és Magyarország Rendőrsége megrendülve és együttérzéssel osztozik az elhunyt rendőr családjának fájdalmában. A gyász miatt a rendőrség Facebook-oldalán fekete-fehérre változtatták a profilképet, amelyre a gyászszalag is felkerült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Akkora tűz volt a Nemzeti Atlétikai Központ közelében, hogy még a Széchenyi-hegyről is látták
Hulladéktűz keletkezett szombat délután a IX. kerületi Szabad Hongkong úton. A Fővárosi Katasztrófavédelem megerősítette, hogy a tűzoltók megfékezték a lángok továbbterjedését.


Sötét füstfelhő gomolygott szombat délután a főváros déli részén, miután a IX. kerületben, a Szabad Hongkong úton kigyulladt a hulladék egy körülbelül 200 négyzetméteres területen - írta az Időkép. A Fővárosi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

a helyszínre érkező tűzoltók körbekerítették a lángoló területet, és megakadályozták a tűz továbbterjedését.

Azt sem lehet tudni egyelőre, hogy mi okozta a tüzet, és arról sem érkezett hír, hogy a beavatkozás forgalomkorlátozással jár-e a környéken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: dühöngő Merci-sofőr terrorizálta a szabályosan közlekedő nőt Budapesten
Egy fedélzeti kamera rögzítette, ahogy egy férfi a II. kerületben büntetőfékezett, majd inzultált egy sávot váltó nőt. A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó nagy felháborodást váltott ki.


Dudálás, bevágás, hirtelen fékezés, majd kiszállva üvöltés és köpködés – egy fehér Mercedes sofőrje nemcsak egy szabályosan közlekedő autóst, hanem a környék forgalmát is veszélybe sodorta csütörtökön a Komjádi uszoda közelében. Az esetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó szerint az eset a II. kerületben, az Óbuda felé vezető úton történt.

A felvételt készítő nő sávot akart váltani, amikor egy fehér Mercedes sofőrje agresszívan akadályozta, majd büntetőfékezett és kiszállva inzultálta.

A nő elmondása szerint a konfliktus a sávváltási szándékának jelzésekor kezdődött. „Amikor kitettem az indexemet, a mögöttem jövő fehér autós azonnal dudálva a gázra lépett, majd folyamatosan nyomta a dudát” – írta a videó beküldője. A kialakult helyzetben a nő egy ideig két sáv között haladt, mert nem tudta, mire készül a másik sofőr. A Mercedes vezetője ezután mutogatva megelőzte, bevágott elé, és hirtelen megállt.

A sofőr beszámolt a legijesztőbb pillanatokról is, amikor a férfi kiszállt a járművéből.

„Üvöltve felém rohant, szidalmazott, leköpte az ablakot, a telefonjával hadonászott, a tükrömet valószínűleg csak azért nem törte le, mert jeleztem neki, hogy veszi a kamera”

– számolt be az esetről.

A büntetőfékezés az elmúlt években elterjedt jelenség lett a magyar utakon. Korábban az M0-s autópályán is rögzítettek már hasonlóan veszélyes jelenetet. A megijedt nő elmondása szerint sok mindent látott már az utakon, de ilyen agresszív viselkedéssel még sosem találkozott.

Via TV2


Link másolása
KÖVESS MINKET: