HÍREK
Gyurcsány Ferenc pártja válaszokat vár a kormánytól a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének ügyében. Az elkövető nincs eltiltva a gyerekektől, vagyis a férfi a kegyelem óta szabadon visszamehetett a gyerekek közé.
HÍREK
Kinn voltunk a péntek esti tüntetésen, ahol a tömeg a Belügyminisztériumtól a Sándor Palotáig vonult tiltakozva a pedofil bűncselekmény kapcsán gyakorolt államfői kegyelem miatt.
HÍREK
„Sajnálom a független színházakban játszókat, akiket el akarnak taposni, miközben arra alkalmatlan, színésznek, rendezőnek nem nevezhető emberek hatalmas gázsit visznek haza” – mondta a színésznő.
HÍREK
A Momentum elnöke szerint „volt már köztársasági elnök, aki lemondott. Schmitt Pál ügye ehhez képest smafu.”
HÍREK
Több ezren indultak Budára, hogy csatlakozzanak a köztársasági elnök kegyelmi döntése ellen szervezett demonstrációhoz.
HÍREK
A legnagyobb magyarországi gyermekjogokkal foglalkozó szakmai hálózat szerint a gyermekotthon vezetői hatalmukkal, tekintélyükkel visszaéltek, és az áldozatok évekig nem kaptak segítséget, védelmet, kiszolgáltatottak maradtak.
HÍREK
A Momentum a köztársasági elnök hivatala, a Sándor-palota előtt tart demonstrációt péntek este. Nincs kegyelem a pedofiloknak és bűntársaiknak! - üzenik a felhívásukban.
HÍREK
Orbán Viktor neve elhallgatását kérő közvetlen munkatársa azt nyilatkozta a 444-nek, hogy a köztársasági elnök stábja próbálta magyarázni a kegyelmi döntést, de Orbán Viktor azt nem fogadta el és azt mondta: a magyarázattal Novák tartozik a nyilvánosságnak.
HÍREK
Szörényi Levente is úgy döntött, távozik Novák Katalin tanácsadói testületéből. A Kossuth-díjas művész a közösségi oldalán tett közzé markáns üzenetet a kialakult helyzettel kapcsolatban.
HÍREK
A Budapesti Korai Fejlesztési Központ intézményvezetője írásban is megosztotta véleményét Novák Katalinnal. Most „az Elnök asszony indoklására, belátására, döntésére” vár.
HÍREK
Kocsis Máté szerint jó lenne tudni, hogy miért adott kegyelmet Novák Katalin a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját fedező K. Endrének. Az Országgyűlés dolga viszont most az, hogy többé ilyen ne forduljon elő
HÍREK
Ungár Péter, az LMP társelnöke továbbra is magyarázatot vár arra a kérdésre, hogy Novák Katalin miért adott kegyelmet a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének. A politikus szerint a Fidesz becsapta saját választóit.
HÍREK
Csütörtökön alkotmánymódosítást jelentett be Orbán Viktor, ami a jövőben ellehetetlenítené, hogy elnöki kegyelemben részesüljenek pedofil bűnelkövetők. Erre reagált az ismert politológus.
HÍREK
Gundel Takács Gábor után a József Attila-díjas költő is ott hagyja a köztársasági elnök csapatát.
HÍREK
Késő délután jelentette be, hogy a pedofil bűncselekményt elkövetők számára nincs kegyelem. Ezt most az alaptörvényben is rögzítené.
HÍREK
Varga Judit szerepére is rákérdeznek az ügyben. A kutató cég eddigi tevékenysége alapján nem áll messze a kormánytól.
HÍREK
Orbán Viktor közölte korábban, hogy módosíttatná az alaptörvényt, hogy ne történhessen több ilyen eset.
Népszerű
Ajánljuk