"Holnaptól minden este 18-kor kijövünk a Sándor-palota elé újra és újra, amíg Novák Katalin le nem mond! Gyertek velünk!" - üzente Donáth Anna a közössségi oldalán is péntek este, a Sándor-palota előtt tartott tüntetést követően.
A Momentum elnöke is felszólalt a köztársasági elnök palotája előtt tartott demonstrción, ahol többek között azt mondta:
„Soha nem volt kétségem abban, hogy mennyire romlott ez a rendszer. Egy hete viszont a gyomrom forog, és baromi dühös vagyok politikusként és anyaként is”
- mondta Donáth Anna felszólalásában. Szerinte egy normálisan működő országban az elnök a nemzet lelkiismerete.
„Lehet olyan, hogy a bíróság a jog által dönt, de nem szolgáltat igazságot. vagy a jog nem igazságos. és ilyenkor szól közbe a köztársasági elnök, hogy kegyelmet adjon annak, aki már megbűnhődött, és összezár mögötte a társadalom. Erről szól az elnöki kegyelem, nem arról, amit Novák Katalin csinált”
- közölte.
A politikus üzent is:
„Katalin, hadd szóljak hozzád mint édesanya az édesanyához. Állj ki és mondj valamit. Válaszolj a sok kérdőjelre. A szótlanság sokkal többet árt, magáért beszél. Őszintén nem értelek, hogy tudsz a gyerekeid szemébe nézni? Nem szégyeled magad? Szégyeld magad!”
Szerinte nem egyszerűen Novák erkölcsi, közjogi bukásáról van szó, Varga Judit tettestárs a kegyelemben, és a némaságban is - írja a 444.hu.
Szólt arról is, hogy politikai felelőssége van a kormánynak is, mert a kormány nevében írta alá a kegyelmet Varga. „Ne tiktokozzon Orbán, hanem vállaljon felelősséget azért a fertőért, amit létrehoztak az elmúlt 14 évben”.
„Volt már köztársasági elnök, aki lemondott. Schmitt Pál ügye ehhez képest smafu” - mondta Donáth Anna.
A beszéde végén pedig bejelentette, hogy minden este 18 órától tüntetni fognak addig, amíg Novák Katalin nem mond le.
"Holnaptól minden este 18-kor kijövünk a Sándor-palota elé újra és újra, amíg Novák Katalin le nem mond! Gyertek velünk!" - üzente Donáth Anna a közössségi oldalán is péntek este, a Sándor-palota előtt tartott tüntetést követően.
A Momentum elnöke is felszólalt a köztársasági elnök palotája előtt tartott demonstrción, ahol többek között azt mondta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.
"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."
Hetey László Nyíregyházán született 1942. február 12-én. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt. 1983-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.
A 2021-ben elhunyt Szabó Tünde színművésznő volt a társa, vele és Bodnár Istvánnal közösen írta A deszka szálkái című könyvet. A színpad mellett a televíziók képernyőjén is láthatta a közönség, szerepelt a 2006-ban bemutatott Mátyás, a sosemvolt királyfi és a Kisváros című sorozatokban.
Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.
"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.
A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:
"Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni".
Szijjártó erre így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó.”
Sikorski sem maradt csendben, és újabb választ küldött: "Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!"
A két külügyminiszter nem először került nyilvános vitába. Márciusban Szijjártó Elon Musk kapcsán kritizálta lengyel kollégáját.
Az X-en történt szóváltást Tompos Márton szúrta ki:
Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.
A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter több fotót is mutatott a magánrepülőről, amivel Orbán Viktorék elrepültek Horvátországba
Szerinte furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón dolgozik a kormányzati stratégián. A legérdekesebb azonban, hogy mi is ez a stratégia.
Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.
Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.
Szombaton délután Magyar több fotót is megosztott a Facebook-oldalán a repülőgépről.
A bejegyzésében azt írta:
„Íme Schmidt Máriáék azon luxusrepülőgépe belülről, amelyen Orbán Viktor utazott az Adriára. Eddig nyaralásról beszéltek, de a lebukás után már munkáról és győzelmi tervről hazudik a kormány.
Önmagában furcsa, hogy a magyar miniszterelnök nem a munkahelyén, hanem egy adriai luxushajón “dolgozik” a kormányzati stratégián.”
Magyar szerint azonban az talán érdekesebb, hogy mi is ez a stratégia.
„Vajon igazak-e azok a hírek, hogy hamarosan menesztik Sulyok Tamás köztársasági elnököt és a helyére ültetik a felcsúti (orosz)lánt, hogy ezzel megmeneküljön a választók előtti megmérettetéstől és a totális kudarctól.”
A TISZA Párt elnöke a bejegyzés végén azt is hozzátette: még mindig várják a választ, hogy „mennyibe került a luxusrepülőút és a magyar adófizetők állták-e a számlát, vagy az oligarchák fizették azt, mintegy visszaosztásként Orbán Viktornak”.
Erre azóta viszont már érkezett válasz Kocsis Mátétól. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis azt írta Magyar Péternek, hogy a miniszterelnök az általa igénybe vett szolgáltatásokért mindig fizet.
Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.
Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lefestették az orosz szót több oroszlányi tábláról is Sulyok Tamás bejegyzése után
A város határán lévő tábláról az orosz felirat azután tűnt el, hogy a köztársasági elnök módosította a munkácsi rakétatámadás után írt bejegyzését a közösségi oldalán.
Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.
Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.
A lap megjegyzi, hogy a táblák lefestése azt követően történt, hogy Sulyok Tamás a Munkácsot ért rakétatámadás után a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből utólag törölte az orosz kifejezést.