SZEMPONT
Miklósi László, a Történelemtanárok Egylete elnöke nyílt levélben válaszolt Kásler Miklós karácsony előtti éjjel érkezett üzenetére. Többek között arról is írt, hogy kevesebb kötelező tananyag és jókora tanári szabadság kellene, de ezeknek híján vannak.
SZEMPONT
„Önök emberéleteket mentenek, türelemmel és alázattal próbálják enyhíteni a rászorulók fájdalmát” – fogalmazott a miniszter karácsonyi üdvözletében.
SZEMPONT
A szakszervezet azt szeretné elérni, hogy igazolják azoknak a diákoknak a hiányzását, akik a járvány miatt maradnak otthon.
SZEMPONT
A miniszter a Facebook-oldalán osztotta meg az EMMI és a Nemzeti Népegészségügyi Központ harmadik oltással kapcsolatos eljárásrendjét.
SZEMPONT
A pálinkának egészen más szerepe van az ember életében – zárta rövidre ezt a tévhitet a miniszter.
SZEMPONT
Az EMMI közlése szerint a miniszter és családja méltatlan támadásokat kénytelen elszenvedni.
SZEMPONT
A rendőrség közlése szerint a minisztert „a büntetőeljárással összefüggésben személyi védelemben részesíthető személyekről és a személyi védelem ellátásának szabályairól szóló rendelet alapján” védik.
SZEMPONT
A miniszter azt reméli, hogy ha minél többen beoltatják magukat, kevesebb kórházi esettel csökkennek az egészségügy terhei.
SZEMPONT
Az ápolókra is nagyobb teher hárul, a norma szerinti egy helyett négy pácienst is el kell látniuk egyszerre.
SZEMPONT
Kásler Miklós korábban azt mondta, „az AstraZeneca második oltása után az ellenanyag szint nem ismert okok miatt csökken. Ebből az következik, hogy az AstraZenecával további oltásokat elvégezni nem célszerű”.
SZEMPONT
A szakorvos szerint a miniszter az új szabályozással beismerte, hogy „igencsak brutális szakemberhiány van”.
SZEMPONT
Már nem csak a centrumkórházak fogadják a fertőzött betegeket. Kásler Miklós a hétvégén elrendelte, hogy az ország minden alkalmas intézményének fogadnia kell a koronavírus-fertőzötteket.
Népszerű
Ajánljuk