BUDAPEST
A miniszter elmondta, mit gondol az ügyről, és beszélt a járvány utáni egészségügyi ellátásról is.
BUDAPEST
Munkája elismeréseként közös sajtótájékoztatójuk után kapott egy vázát a minisztertől a tisztifőorvos.
BUDAPEST
A miniszter szerint nemzeti egység alakult a járvány elleni küzdelemben. Müller Cecília szerint viszont fontos, hogy berögzült higiéniai szokásaink megmaradjanak.
BUDAPEST
Megjelent a végleges rendelet a jutalom kifizetésének részleteiről és az arra jogosultakról.
BUDAPEST
A kórházakban továbbra is lesznek a koronavírusos betegek részére elkülönített helyek, és az egészségügyi ellátó intézményekbe is csak előzetes időpont-egyeztetés után lehet eljutni.
BUDAPEST
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége közleményt adott ki, amelyben kérik a minisztert, hogy valóban minden egészségügyi dolgozó részesülhessen a jutalomból.
BUDAPEST
„Bocsánat, a többi egészségügyi intézményben nem ugyanazt csinálták, amit járvány nélkül is tettek volna, tehát a betegeik ellátását?” – tette fel a kérdést írásában Hankó Zoltán.
BUDAPEST
A miniszter az állami rádióban arról is beszélt, hogy a daganatos betegeket a járvány első percétől kezdve ellátták.
BUDAPEST
Az egyszeri bérkiegészítés 160 ezer embert érint, ők július elsejétől kaphatják meg az összeget.
BUDAPEST
Az emberi erőforrások minisztere majdnem öt hónappal korábban hívta vissza a több budapesti kórházért is felelős miniszteri biztost.
BUDAPEST
Az emberi erőforrások minisztere beszélt az egészségügy hiányosságairól és a tervezett átalakításokról is.
Népszerű
Ajánljuk