EGÉSZSÉG
Az ashwagandha és a citromfű befolyásolhatja a pajzsmirigyhormonok szintjét, míg a magnéziumpótlás vesebetegségben nem ajánlott. Orvosi egyeztetés nélkül ezek súlyosbíthatják az alapbetegséget.
EGÉSZSÉG
Napfény, óceán, kiskocsi, nyugalom – mi kellhet még a tökéletes pihenéshez? A nyaralást láthatóan a pár kislánya is nagyon élvezi.
EGÉSZSÉG
A frissen koronázott királynak állítólag már azelőtt elege lett az egészből, hogy megérkeztek volna az apátságba.
EGÉSZSÉG
Károly letette a királyi esküt, átvette a koronaékszereket, és fogadta a megjelentek hűségesküjét.
EGÉSZSÉG
A BBC időjárásjelentése szerint az eső épp dél körül érheti el a brit fővárost, amikor a ceremónia is javában zajlik majd. De ez már többször is így volt a történelemben.
EGÉSZSÉG
A köztársasági elnök szerint a jó bakancs elengedhetetlen a túrázáshoz, és a királyi pár nagyon szereti a természetet, ezért választotta ezt az ajándékot.
EGÉSZSÉG
Ha újjászületne, mindenképpen Kamilla tamponja szeretne lenni - ezt mondta az akkor még trónörökös herceg az 1989-ben lezajlott hívás során.
EGÉSZSÉG
III. Károly a jótékonysági szervezeteket helyezheti előtérbe a koronázásán az arisztokraták helyett
EGÉSZSÉG
Még II. Erzsébet halála előtt törhetett el a lábujja, a kötelességeit ennek ellenére is teljesíti.
EGÉSZSÉG
Még az is megeshet, hogy bővül a királyi család – ámbár a férfi története több sebből is vérzik.
EGÉSZSÉG
A cornwalli hercegné három oltása miatt nem került karanténba férje pozitív tesztje után, de most neki is izolálnia kell magát.
EGÉSZSÉG
Ezt a herceg egy barátja állítja, szerinte Harry nem nézi jó szemmel, hogy Kamillából királyné válhat.
Népszerű
Ajánljuk