HÍREK
Otthonteremtési célra adómentesen is felhasználhatók lennének az önkéntes nyugdíjpénztári összegek.
HÍREK
Zsiday Viktor kockázatos lépést javasol, de szerinte jelen helyzetben ezt érdemes lenne bevállalni.
HÍREK
Ursula von der Leyen szerint az uniós importkorlátozásokkal minimum 7 milliárd euró bevételtől fogják megfosztani Oroszországot.
HÍREK
Módosítanák például a közérdekű adatokhoz való hozzáférések költségeit és szabályait és létrehoznának egy független szervet, ami ellenőrizné az uniós pénzekkel kapcsolatos közbeszerzéseket.
HÍREK
A Fidesz frakcióvezetőjének javaslata arról is szól, hogy összevonnák az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat.
HÍREK
A miniszterelnök azt is közölte: „közösen néhány országgal fellépünk és ismét meg fogjuk védeni Magyarország energiaellátását és az ország működésének biztonságát”.
HÍREK
Minden olyan, az EU-ban székhellyel rendelkező vállalatra vonatkozik majd, amelynek összesített éves bevétele eléri a 750 millió eurót.
HÍREK
A főpolgármester egyetért azzal, hogy a minimálbért emelni, a vállalkozásokat pedig támogatni kell, de mindezt a kormány „a saját kontójára tegye, ne az önkormányzatok kárára” - írta.
HÍREK
Úgy módosítaná a Polgári törvénykönyvet, hogy a bíróság az egyik szülő kérelmére is elrendelhetné a gyerek közös felügyeletét egy válóperben.
HÍREK
Egy lengyel kormánypárt javaslatot készített a kismamák érdekében, miután törvénybe foglalták, hogy azokat a magzatokat is meg kell szülni, amelyekről előre tudható, hogy életképtelenek.
HÍREK
Brutálisan sokat buktak Gerendai Károlyék, javaslatcsomagot készítettek a vendéglátósok megmentésére
A dokumentum szerint súlyos helyzetbe került a hazai vendéglátás, tömegesen szűnnek meg a munkahelyek az éttermekben, szállodákban, turisztikában.
HÍREK
Jelenleg nincs olyan homeopátiás készítmény Magyarországon, amelynek terápiás hatásosságát klinikai vizsgálattal bizonyították volna.
HÍREK
A 20 pontból álló átfogó javaslat többek között foglalkozik a kieső fizetések pótlásával, a kisvállalkozások és nyugdíjasok támogatásával és juttatni szeretne azoknak, akik több terhet vállalnak.
HÍREK
'Mélyen igazságtalan, hogy az EU legrosszabbul fizetett magyarországi munkavállalói vállára további terheket rakjanak' - írja a szakszervezetük.
Népszerű
Ajánljuk