HÍREK
A Rovatból

Így lehetne megállítani a forint szabadesését egy befektetési szakértő szerint

Zsiday Viktor kockázatos lépést javasol, de szerinte jelen helyzetben ezt érdemes lenne bevállalni.


Hozzá kellene nyúlni a devizatartalékokhoz, hogy elejét vegyük a forint drámai gyengülésének - ezt javasolja Zsiday Viktor befektetési szakember legutóbbi blogbejegyzésében.

Ahogy arról mi is beszámoltunk,

szerda reggel, majd kora délután is újabb történelmi mélypontot ért el a magyar valuta.

Egyes kalkulációk szerint ráadásul akár 500 forint közelébe is érhet az euró a közeljövőben.

A devizatartalék mire való? című bejegyzésében Zsiday azt járta körbe, hogyan lehetne szerinte megállítani a magyar valuta gyengülését.

A szakember azt írta, hogy az ország havonta hatalmas pénzeket költ energia (elsősorban földgáz) vásárlására, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy

az MVM forintot vált le euróra, és ezért megveszi a gázt.

Zsiday szerint a folyamatos, hatalmas mértékű euró-vásárlás állandóan gyengíti a forintot, ami egyre magasabb inflációt, egyre magasabb kamatokat, és egyre nagyobb aggodalmat okoz, így végül beragadhatunk egy magas inflációjú rezsimbe.

„Mivel a hazai devizapiaci egyensúlytalanságot gyakorlatilag a gázvásárlás okozza, s enélkül a fizetési mérleg nagyjából egyensúlyban lenne, semmi akadálya nincs annak, hogy az MVM közvetlenül a jegybanktól, a jegybanki tartalékok terhére vegye meg az eurót” - írta a befektetési szakértő. Szerinte ezzel a jegybanki devizatartalék ugyan csökkenne, viszont a folyamatos euró-kereslet nem jelentkezne a piacon, így lenne esélye a forintpiac stabilizálódásának.

Ezt már csak azért is meg lehetne tenni, mert mint fogalmaz, a kormány rendszeresen elmondja, hogy mindent megtesz azért, hogy létrejöjjön a megállapodás az EU-val, így szerinte „kell hogy legyen megállapodás”.

„Ha pedig lesz megállapodás, akkor ismét sok milliárd euró fog befolyni Magyarországra, és jövőre visszatöltődnek a devizatartalékok, így nem is az a helyzet, hogy tartósan alacsonyra esne a tartalékok szintje” - fogalmazott.

Zsiday ugyanakkor azt is elismerte, hogy a tartalékok felhasználásától joggal tartanak kis ország jegybankjai, nehogy azok alacsony szintje spekulatív támadást váltson ki.

A szakértő szerint azonban a jelen helyzetben – limitált mértékben, előre meghatározott ütemterv szerint – érdemesnek tűnik bevállalni ezt a kockázatot, különösen azért, mert egy ilyen spekulatív támadás/tőkemenekítés önmagában már azért is bekövetkezhet, mert a jegybank idén hatalmas mértékben hagyta leértékelődni a hazai devizát.

„A forintpiac stabilizálása kulcsfontosságú a bizalom fenntartása, az államadósság finanszírozása, és a gazdaság egyensúlya szempontjából, ezért a jegybanknak most határozottan kell fellépnie, miközben a kormányzatnak a lehető legrövidebb időn belül alá kell írnia a megállapodást az EU-val” - zárta írását Zsiday Viktor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trumpék 80 embert toloncolnak ki Ukrajnába, ahol azonnal a frontra küldhetik őket
A kitoloncoltak között olyanok is vannak, akik soha nem éltek a független Ukrajnában. Többségük amerikai családot és új életet hagy maga mögött a bizonytalan sorsért cserébe.


Akár már hétfőn megkezdődhet annak a mintegy 80 embernek a kitoloncolása az Egyesült Államokból Ukrajnába, ahol a háború miatt azonnal a frontra vezényelhetik őket. A Washington Post cikke szerint

a Trump-kormányzat jogerősen elítélt embereket küld vissza, a műveletet pedig már szervezik: az érintetteket repülővel Lengyelországba szállíthatják, hogy ott adják át őket az ukrán hatóságoknak.

Az ügyet különösen összetetté teszi, hogy a listán szereplők egy része soha nem élt a független Ukrajnában, vagy nincs is ukrán állampolgársága. Egyikük, Roman Szurovcev, bűncselekmények miatt ült börtönben, de már 4 éves korában, 1991-ben az Egyesült Államokba érkezett. Bár 2014-ben már megpróbálták kitoloncolni, sem Ukrajna, sem Oroszország nem fogadta be. Azóta amerikai nőt vett feleségül, két gyermekük született, és nem követett el újabb bűncselekményt.

Hasonló helyzetben van Andrej Bernik is, akit gondatlanságból elkövetett emberölésért ítéltek el. Ő 13 évesen, 1990-ben került Amerikába zsidó menekültként a Szovjetunióból. Később hiába folyamodott ukrán állampolgárságért, sosem kapta meg.

Kijev nem is titkolja, hogy mi várhat a visszaküldött, hadköteles korú férfiakra.

Volodimir Zelenszkij elnök egyik magas rangú tisztségviselője a lapnak nyilatkozva egyértelművé tette a szándékaikat: „az amerikaiak annyi embert deportálnak, amennyit csak akarnak, megtaláljuk a módját, hogy hogyan tehetik hasznossá magukat”.

A veszély valós, mivel Ukrajna 2024 áprilisában 27-ről 25 évre szállította le a sorköteles korhatárt, a külképviseletein pedig felfüggesztette a katonaköteles korú férfiak konzuli ügyintézését. Jogvédők szerint a kitoloncolás a nemzetközi jogba ütközik, mert a visszaküldötteket üldöztetés vagy halálos frontszolgálat fenyegeti. Ezzel szemben az amerikai Bevándorlási és Vámügyi Hivatal (ICE) annyit közölt, hogy minden érintett megkapja a megfelelő eljárást, de a folyamatban lévő műveleteket nem kommentálják. A mostani, 80 fős csoport kitoloncolása jelentős ugrás lenne a tavalyi pénzügyi évben visszaküldött 53 ukrán állampolgárhoz képest.

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Bekamerázták a Tisza Párt rendezvényhelyszínét Győrben, Orbán zártkapus gyűlésének helyszínét lezárták
Magyar Péter délután kettőkor tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren. Orbán Viktor gyűlésének helyszínét lezárták az Olimpiai Sportparkban, a kerítést pedig fekete fóliával takarták le, hogy megakadályozzák a belátást.


Politikai erődemonstráció helyszíne lesz Győr szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is rendezvényt tart, alig másfél kilométerre egymástól. A két eseményt teljesen eltérő módon szervezik: míg a miniszterelnök délelőtt 11-kor egy zártkörű, csak regisztráltaknak szóló gyűlésen vesz részt az Olimpiai Sportparkban, addig Magyar Péter délután kettőkor tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren.

Az előkészületek látványosra sikerültek. A Tisza Párt rendezvényhelyszínét a környező lámpaoszlopokra és egy erkélyre telepített kamerákkal szerelték fel, amiről a Telex számolt be először. A portál megkeresésére a rendőrség egyelőre nem adott magyarázatot, hogy ki és milyen célból figyeli a teret. Ezzel szemben Orbán Viktor gyűlésének helyszínét lezárták, a kerítést pedig fekete fóliával takarták le, hogy megakadályozzák a belátást.

A feszültséget növelte, hogy Pintér Bence, a város polgármestere vitára hívta a két politikust, amit Magyar Péter elfogadott, a miniszterelnök azonban elutasított.

„Én, Magyar Péter gazdáival vitatkozom minden héten Brüsszelben” – ezzel a mondattal hárította el a felkérést Orbán Viktor.

A győri eseménysorozat egy országos kampányturné nyitánya. A miniszterelnök október végén hirdette meg a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárását, amelyet a kormányoldal „háborúellenes gyűlésként” kommunikál. Erre reagálva a Tisza Párt bejelentette, hogy az összes helyszínen és időpontban saját, nyitott rendezvényt szerveznek.

„Miniszterelnök Úr! A Tisza és a mellette álló többség megmutatja Önnek élőben, hogy milyen a valódi országjárás és milyen az, amikor egy politikus nem csak a sajátjai elé mer kiállni előre megírt kérdésekre válaszolni” – kommentálta a helyzetet Magyar Péter.

A politikai párharc a következő hetekben Nyíregyházán, Kecskeméten, Mohácson és Szegeden folytatódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Súlyosan részeg forgalomirányító miatt bénult meg a vasúti közlekedés a Budapest–Vác vonalon
Először csak rosszullétről szólt a hivatalos közlemény, ami óriási felháborodást keltett. A MÁV-vezér később ismerte be a döbbenetes valóságot a felelőtlen vasutasról.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 14.



Ahogy már írtunk róla, péntek délután komoly fennakadások bénították meg a forgalmat a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon. Az utasok eleinte csak annyit tapasztaltak, hogy a vonatok nem járnak, később azonban kiderült a döbbenetes ok: a gödi forgalmi szolgálattevő súlyosan ittas állapotban látta el a munkáját.

Az esetről Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója számolt be a Facebookon.

„A rosszullétet sajnos súlyos fokú ittasság okozta”

írta, hozzátéve, hogy a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával előállította a vasutast, akit azonnali hatállyal felfüggesztettek. A vezérigazgató leszögezte:

„A MÁV-nál az ilyen esetekkel szemben zéró tolerancia van érvényben: aki mások biztonságáért felel, annak minden értelemben józanul kell viselkednie.”

A közlekedés 16 órakor indulhatott újra, a menetrend helyreállása azonban egészen kora estéig elhúzódott. Az utasok eljuttatására Dunakeszi és Vác között pótlóbuszokat szerveztek, és egy ideig a 300-as és 371-es Volán-járatokon is érvényesek voltak a vasúti jegyek. A káosz több járatot is érintett, a Nyugati pályaudvarról 17:40-kor Szobra induló G70-es vonatot törölték, a Prágába tartó Metropolitan EuroCity pedig a Blikk szerint 90-95 perces késéssel közlekedett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Cseh Katalinnak üzent a Momentum: Az elmúlt napokban talán érzed, hogy mekkora ostobaságot csináltál
Nyílt levélben üzent a párt frakcióvezetője a távozó politikusnak. Szerinte Cseh elárulta a kormányváltást akaró szavazókat, és a saját érdekeit nézi.


Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője egy Facebook-posztban reagált arra, hogy Cseh Katalin a Partizán műsorában bejelentette, nem adja vissza a parlamenti mandátumát.

„Kedves Katka! 2022-ben az emberek azért szavaztak a közös ellenzéki listára, mert kormányváltast akartak. Ez most is így van.

Most is kormányváltást akarnak a szavazók, ezért döntöttünk úgy, hogy mi nem leszünk ennek a gátja és nem indulunk el a választáson, mert számunkra fontosabb az, hogy megszabaduljunk ettől a velejéig romlott rendszertől, mint a saját érdekeink”

– írta Bedő.

A politikus állítja, hogy a 2022-es hat ellenzéki párt közül már csak a Momentum és Márki-Zay Péter maradt hű a kormányváltást akaró szavazókhoz. Bedő Dávid a posztját egy személyes üzenettel zárta, amelyben Cseh Katalin döntését ostobaságnak nevezte.

„Az elmúlt napokban talán érzed, hogy mekkora ostobaságot csináltál, ezt egy icipicit tudnád azzal javítani, ha megtennéd az egyetlen morálisan elfogadható dolgot és visszaadod a mandátumod, hogy azt átvegye valaki olyan, aki a következő 150 napban elősegíti a kormányváltást és nem akadályozza azt”

– fogalmazott a frakcióvezető.

A vita azt követően robbant ki, hogy a Momentum elnöksége november 12-én kizárta Cseh Katalint a pártból. A döntést azzal indokolták, hogy a politikus Barabás Richárddal, a Párbeszéd társelnökével közösen új pártot alapít Humanisták néven, és elindul a 2026-os választáson. Ez ellentétes a Momentum júniusi határozatával, amely szerint a párt nem indít jelölteket a kormányváltás esélyének növelése érdekében.

A Humanisták bejelentése szerint „emberségesebb, európaibb” hangot képviselnének, listán külön indulnának, de az egyéni körzetekben a Tisza Párt jelöltjeit támogatnák.

A konfliktus tárgyát képező mandátumot eredetileg Fekete-Győr András, a Momentum alapítója viselte. Az Országgyűlés 2024. november 25-én, egy jogerős bírósági ítéletre hivatkozva kimondta Fekete-Győr összeférhetetlenségét és megfosztotta képviselői székétől. A megüresedett listás helyet a Momentum Cseh Katalinnak adta át, aki korábban, 2019 és 2024 között a párt európai parlamenti képviselője volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk