HÍREK
Szombatig 357.023 embert teszteltek és közülük 114.207-ről állapították meg, hogy megfertőződtek az új koronavírussal.
HÍREK
Hétfőtől csak névre szóló vonatjegyet lehet vásárolni, a tömegközlekedésen pedig ajánlott a maszk viselése. Több százezer szájmaszkot visszavonnak, mert nem feleltek meg a helyi szabványnak.
HÍREK
A háziorvos a Facebookon írt arról, hogy a járvány elején 50 db sebészi maszkot és 3 db FFP1-es maszkot kaptak. Az újabb szállítmányban pedig már hajfestő kesztyűk érkeztek.
HÍREK
Hetek óta ez megy, ha csak meglátnak egy mentőt, vagy az utcájukba hazaérkező ápolónőt, tapsviharral köszöntik. Azt mondják, az összefogás ad nekik erőt.
HÍREK
Madrid legnagyobb temetőjében naponta negyven-ötven halottat búcsúztatnak. Mivel szinte mindenki koronavírusban halt meg, csak három rokon lehet jelen, ők is kint, a halottasház előtt állnak. Nem búcsúzhatnak el a szerettüktől.
HÍREK
A jegybankelnök szerint az Iparkamara elnöke téved, amikor azt állítja, hogy a jegybank hitelprogramjai nem segítik eléggé a vállalkozásokat.
HÍREK
Ez az első ilyen döntés, amit a kormány a veszélyhelyzetben kapott felhatalmazás alapján hozott meg.
HÍREK
Orbán a kórházi ágyak felszabadításáról: nehéz, kényelmetlen döntés, de nem tudjuk máshogy megoldani
A kormányfő elárulta: az ágyak 16 százalékánál kellett ténylegesen beteget hazaküldeni.
HÍREK
A remdesivir nevű szert egy hónapja kezdték tesztelni embereken. Az amerikai kutatóközpontban a súlyos betegek 4-5 nap után meggyógyultak.
HÍREK
156 főre emelkedett az elhunytak száma Magyarországon, 207-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
HÍREK
„A vírus terjedése stabilizálódott, még ha nagyon magas szinten is” - mondta a francia egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója.
HÍREK
Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szerint 'kiegyensúlyozott és stabil' a helyzet az országban.
HÍREK
Szörnyű tragédia. Az újszülött kisfiú a Fülöp-szigeteki Batangas tartomány egyik kórházában halt bele a fertőzés okozta szövődményekbe.
HÍREK
Ha a járványhelyzet miatt kerültek nehéz helyzetbe. Varga Mihály szerint 200 milliárd forintot hagynak a vállalkozásoknál és a családoknál.
Népszerű
Ajánljuk