HÍREK
A Rovatból

Olaszország: Döntés még nincs, de egyre több tervet ismertetnek a gazdaság újraindításáról

Az autó- és divatágazat indulhat elsők között, a távmunka is megmaradna, de lenne, ahol több műszakban mehetnének dolgozni. A kijárási korlátozást is életkor szerint változtatnák meg.
MTI - szmo.hu
2020. április 18.



Döntés még nem született, de sorjáznak a szakértői tervek és a tartományok önálló forgatókönyvei az olasz gazdaság mielőbbi újraindításáról, miközben az egészségügyi hatóságok szombaton arra figyelmeztettek, hogy a több mint egy hónapja tartó óvintézkedések csak ellaposították a járványgörbét, az új koronavírust azonban nem tüntették el.

Domenico Arcuri járványbiztos szombaton kijelentette:

"az egészség megfizethetetlen, úgy kell újraindítani az olasz gazdaságot, hogy működését fenn is lehessen tartani újabb vészhelyzet kialakulása nélkül".

Arcuri elsősorban a járvány gócpontjaként ismert, északi Lombardia és Veneto tartománynak üzent, amelyek kormányzói

május 4-ét tűzték ki az "újranyitás" dátumaként.

Az ország ipari és gazdasági motorjának tartott régiókban elsőként a nehézipari és autógyártó létesítményeket, valamint a divatágazatot indítanák újra. A hivatalokban a távmunka megtartását tervezik, máshol délelőtti-délutáni turnusokat, a hét minden napjára szétosztva, hogy elkerüljék a tömegközlekedés telítettségét. Az érintett tartományokban több millió ingyenes szájmaszkot - a gyógyszerész szövetségek szerint silány minőségűt - osztottak szét.

Az olasz sajtó már az éttermek, presszók és fodrászatok május végi újranyitásáról cikkez.

Domenico Arcuri úgy vélte, éppen a vírustól leginkább sújtott Lombardia az egyetlen tartomány, amelynek továbbra is lezárt, "vörös zónának" kellene maradnia. Rámutatott, hogy Lombardiában másfél hónap alatt több mint 11 ezer ember halt meg az új koronavírus miatt, a kórokozó pusztítóbb volt a második világháború bombázásainál, amelyekben kétezren veszítették életüket.

Fékezésre int a római kormány által megbízott, Vittorio Colao topmenedzser vezette szakértői bizottság, amely április utolsó napjaira véglegesíti a március 11-én bevezetett országos korlátozó intézkedések lassú és fokozatos feloldásának ütemtervét.

A kormány egységes lépésekben gondolkodik, amelyeket 15 naponként enyhíthetnek vagy újból szigoríthatnak.

A tervekről csupán annyit tudni, hogy az ország három nagy térségre való felosztását mérlegelik, a járványtól majdnem teljesen mentes Dél-Olaszországra, a megfigyelés alatt levő középső tartományokra, valamint az észak-olaszországi térségre. Sorba vették a gazdasági tevékenységeket veszélyességi fokozatok szerint, így a kezdeti időszakban az olaszok továbbra sem hagyhatják el lakókörzetüket, a kijárási korlátozást nem oldják fel a 18 év alattiak és a 70 év felettiek esetében, és a legutolsók között nyitnák ismét meg az éttermeket. Az idén újrainduló tevékenységek listáján nem szerepelnek a diszkók és a civil légiközlekedés sem.

"Ha az északi tartományok minden óvintézkedést feloldanak, mi lezárjuk határainkat" - közölte a déli Campania és Calabria tartományi elnöke. A szomszédos Puglia kormányzója azt kérte a lakosságtól, idén a tartományban töltse el nyári szabadságát.

Elemzők a háttérben egyre erősödő politikai vitát látnak az ellenzéki jobboldali Liga politikusai vezette északi régiók és a baloldali kormány között.

Az olasz püspöki kar a templomok májusi újranyitását és a temetési szertartások engedélyezését szorgalmazza.

A legutolsó, péntek esti adatok szerint - a több mint egy hónapja bevezetett szigorú óvintézkedések eredményeként - az egy nap alatt diagnosztizált fertőzöttek száma 355-re csökkent, és közülük 344 beteget Lombardiában azonosítottak. A napi még mindig több mint ötszáz áldozat fele is Lombardiában halt meg. Az azonosított több mint 172 ezer betegen kívül hatmillióra becsülik a tünetmentes vagy enyhe tüneteket mutató fertőzöttek számát.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Havasi Bertalan: Két ember öngyilkos lett a választás utáni vegzálás miatt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint két korábbi segítőjük is öngyilkosságot követett el a választások utáni gyalázkodások miatt. Havasi Bertalan közleménye szerint a hatóságok vizsgálják az ügyeket, a párt Védvonal hálózata pedig már több mint 60 bejelentést kapott.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Hosszú közleményt adott ki szerdán Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt által két hete létrehozott Védvonalról. Ebben arról írt, hogy két hét alatt már több mint 60 bejelentés érkezett.

„Politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptunk információkat: két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőink öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják; kegyeleti okokból egyéb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményben.

Havasi sorra veszi, hogy milyen beszólásokat és sértegetéseket „kell elszenvedniük” a Fidesz képviselőinek és híveiknek, és szóvá teszi a kormányzati, közigazgatási elbocsátásokat is. A beérkezett bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A közlemény szerint

kirúgott kormánytisztviselők, valamint kistelepülési polgármesterek és képviselők is fordultak segítségért a Védvonalhoz az őket érő vádaskodások miatt.

A Védvonal nevű hálózatot Orbán Viktor Fidesz-elnök kezdeményezésére hozták létre, ezt május 22-én jelentették be. A párt szerint azért van szükség a hálózatra, mert a választásokat követően felerősödtek a jobboldali szimpatizánsokat érő zaklatások és atrocitások. Célja a bejelentések dokumentálása és a jogi lépések előkészítése. A szervezet országos vezetésével a volt oktatási államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot bízták meg.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk