TECH
Már nálunk is beszerezhető lesz a valaha készült legvékonyabb iPhone. Az 5,6 milliméter vastag mobil mellett bemutatkozott az iPhone 17 iss.
TECH
Ez a kezdete az Apple hároméves megújulási tervének, amely során teljesen új dizájnokkal és formákkal frissítik az iPhone-családot.
TECH
A hatóságok lefoglalták a telefonokat, és egyelőre vizsgálják az esetet. Nem tudni, hogy a nő csempészés miatt viselte-e magán a telefonokat.
TECH
Az amerikai elnök szerint elfogadhatatlan, hogy az iPhone-okat nem hazai földön gyártják. A vámemelés miatt brutálisan megdrágulhatnak az okostelefonok Európában.
TECH
Amerika visszakozik: okostelefonok, számítógépek és más techcuccok mentesülnek a Kínát sújtó brutális vámok alól – főként az Apple és a Dell fellélegezhet.
TECH
Az új vámok miatt durván elszállhat az iPhone-ok ára Amerikában. A vásárlók pánikszerűen rohanták meg az üzleteket, mielőtt életbe lépne a drágulás.
TECH
Ha a legkomolyabb csúcsmodellt akarjuk választani, 800 ezer forintot kell kicsengetni. Ugyanakkor az árak nem változtak tavalyhoz képest.
TECH
Az almás cég az este folyamán bemutatta legfrissebb termékeit. A frissített dizájnnal érkező Apple Watch Series 10 mellett az Apple Watch Ultra 2, illetve AirPods 4 és frissített AirPods Max készülékeket is megmutatták.
TECH
Újabb trükkökre jött rá az egyik iPhone-felhasználó: szuper megoldásokat gyűjtött össze egy videóban
Az iPhone készülékekben rengeteg lehetőség rejlik még, amivel megspórolhatunk némi időt.
TECH
Az főállamügyész szerint az Apple szándékosan gáncsolta a versenytársak termékeit. 2009 óta harmadszor perelte be a céget az amerikai igazságügyi minisztérium.
TECH
Egyelőre nem tisztázott, mi okozta a fiatal halálát, de annyi biztosnak tűnik, hogy egy banális technikai hiba lehet felelős a tragédiáért.
TECH
A világ nagy része először megfizethetetlennek fogja tartani az Apple AR/VR szemüvegét, de idővel legalább akkora hegyomlást okozhat a PC-k világában, mint amekkorát az iPhone a telefonpiacon.
TECH
A hatóságok két hetet adtak az Apple-nek arra, hogy megoldást találjanak a problémára. Amennyiben nem lesz változás, akkor a francia piacon lévő összes iPhone 12-t is visszahívhatják.
TECH
Bemutatták az Apple csúcskategóriás telefonjának legújabb verzióját, ami itthon valamivel olcsóbb, mint tavaly ilyenkor.
TECH
Azért valószínűbb verzió is van a jelenségre, minden bizonnyal inkább a netezők fantáziája volt túl élénk.
Népszerű
Ajánljuk