HÍREK
A Blikk által feltárt történet rámutat, hogy az idős, kiszolgáltatott emberek nemcsak az unokázós csalóktól, de sokszor saját családtagjaiktól sincsenek biztonságban.
HÍREK
A 73 éves zalai nő először mindent elhitt, és csak másfél év után tett feljelentést, miután rájött, hogy csúnyán átverték.
HÍREK
Teljesen véletlenül járt az eltűnés helyszínén a Google képkészítő autója. Tragikus módon a képet csak akkor vették észre, amikor már késő volt.
HÍREK
A 69 éves Kincs Sándorné orvosi segítségre szorulhat. Az asszony körülbelül 165 centiméter magas, vékony testalkatú, a haja teljesen ősz, eltűnésekor fekete kabátot viselt.
HÍREK
Csak a helyszínen derült ki, hogy nincs is olyan hely, ahová a jegye szólt. Kapott ugyan pótjegyet, de ezzel is gond volt.
HÍREK
Az idős hölgy demenciával küzd, rövid távú memóriája csak néhány percre terjed. A család és a rendőrség is azt kéri, hogy aki felismeri, vagy információval rendelkezik a tartózkodási helyéről, értesítse őket.
HÍREK
Centiken és másodperceken múlt a halálos baleset. Az idős nő olyan nyugalommal sétált, mintha nem épp egy vonat száguldott volna el mellette.
HÍREK
Mária dolgozna, de jelenleg térdprotézis műtétre vár, amit csak májusra ígértek neki. A tartalékai elfogytak, attól fél, hogy egy hajléktalanszállón fog kikötni.
HÍREK
Egykori élettársa fia követeli rajta az örökségét. A 77 éves asszonynak még a gyógyszereire sem marad pénze.
HÍREK
A chicagói Dorothy Hoffner százévesen ugrott először ejtőernyővel, és a legutóbbi ugrásával már meg is döntötte a világrekordot. A tandemugrást Ottawában hajtotta végre múlt vasárnap.
HÍREK
Egy nyitott lépcsőházon keresztül jutott fel és a mélybe vetette magát. Az elmúlt években ő volt a nyolcadik, aki itt lett öngyilkos.
HÍREK
A demenciában szenvedő idős ausztrál asszony a sokkolótól a földre esett, beverte a fejét, agyvérzést kapott, a kórházban pedig már nem tudták megmenteni az életét.
HÍREK
A demens Clare Nowland kést ragadott, ezért hívták ki a rendőröket az ausztráliai otthonba. A sokkoló hatására az idős nő elesett, azóta is kórházban ápolják.
Népszerű
Ajánljuk