SZTÁRVILÁG
Novai Gábor közleményben tudatta, miért nem vesznek részt a Hősök terén tartandó gyertyagyújtáson a Hungária tagjai. A szervezők a felvetésre úgy reagáltak, hogy a megemlékezés egy spontán, nyitott esemény, nem pedig hivatalos rendezvény.
SZTÁRVILÁG
„Szia Miki, ez jó buli volt, csak túl hamar lett vége!” – így búcsúznak a hírességek Fenyő Miklóstól
78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós, a Hungária együttes alapítója, akit januárban tüdőgyulladással kezeltek. A művészvilág és a politika szereplői is személyes hangú posztokban búcsúznak a legendától.
SZTÁRVILÁG
A Hungária alapítójának halálhírére először a pályatársak reagáltak. Időközben a Tisza Párt vezetője, majd a miniszterelnök is megemlékezett.
SZTÁRVILÁG
A Hungária alapítójának halálhírét családja közölte a zenész hivatalos Facebook-oldalán szombat reggel. A zenész hetek óta tüdőgyulladással és annak szövődményeivel küzdött.
SZTÁRVILÁG
Csavarjuk fel a szőnyeget és táncoljunk egy nagyot: nézd meg, mennyire ismered Fenyő Miklós életművét?
SZTÁRVILÁG
Negyven évig éltek együtt. Az énekes szerint Ági a társa, a szerelme, a barátja és a másik fele volt.
SZTÁRVILÁG
A Hungaria Zöld veltelíni-Zenit Brut Limited Edition csupán gasztronómiai helyszíneken lesz elérhető országszerte. Mutatjuk, hogy milyen szőlő került a palackba.
SZTÁRVILÁG
Egykor tökös ír srácok, Szikora Róbert, Dave Gahan, Jennifer Lopez és a titkos skandináv csodafegyver egy társaságban.
Népszerű
Ajánljuk