KULT
Ilyen erős kezdést régen láttam moziban. Atmoszférikus, brutális és mégis 16-os korhatár? Ekkor még azt gondoltam, ez lesz az év horrorfilmje.
KULT
Ezt a filmet senki nem felejti el, az biztos. Véreső és hullahalom: noha sok ember nem hal meg a filmben, de aki igen, azt egyértelműen emlékezetes módszerekkel távolítják el az élők sorából.
KULT
Tárgyként tekintettek az emberekre, ennél durvább horrort kitalálni sem lehet. Csak erős idegzetűeknek, megrázó tartalom!
KULT
Sok a kérdőjel és a misztikus talány az éjszaka népviseletben táncoló nő videója körül, amely alaposan felkavarta az internet népét.
KULT
Az 1973-as, William Friedkin-féle Az ördögűző a horrorszubzsáner kikezdhetetlen és örökbecsű darabja, amelynek parafaktorát eddig meg sem tudták közelíteni. Most sem sikerült. Bár talán nem is ez volt a cél.
KULT
Miután se lecsukni, se elmegyógyintézetbe zárni sem tudták Isszei Szagavát, elengedték, és ezután előadásokat tartott, könyveket írt a gyilkosságról, sőt, még étteremkritikákat is publikált.
KULT
A sztár saját orrát törte be a műtőasztalon, és ez még nem minden. Durva kórházi élményéről mesélt a rapper.
KULT
Ne aggódjunk, lesz második évad! A The Last of Us az idei év egyik legjobban várt sorozata volt, ami beváltotta, sőt meghaladta az elvárásainkat. Kritika.
KULT
A horror rajongók már akkor nyalhatták a szájuk szélét, amikor a Sikoly 6 idehaza megkapta a legmagasabban adható, kivételesen ritka X-es korhatárt. Kiérdemelte ezt a kiemelten erőszakos filmeknek fenntartott karikát? A cikkünkből kiderül!
KULT
A Skinamarink két gyerekről szól, akik arra kelnek az éjszaka közepén, hogy a házból eltűnt az apjuk, az összes ablak és ajtó is.
KULT
A Micimackó horror verziója nem más, mint egy egyszerű, ugyanakkor kreatív alapötletből megvalósított unalmas, amatőr kínzáspornó. Kritika.
KULT
Amikor azt mondja az előzetes, hogy „igaz történet alapján”, azért pislog egyet-kettőt az ember, de tekintsünk el a ténytől, hogy ez már lassan bármire ráhúzható. Lássuk, milyen lett egy bedrogozott csúcsragadozó kellemes délutánja egy nemzeti parkban!
KULT
A helyiek közül sokan már csak mesének tartják, de valóban élt egy férfi Pennsylvaniában, akinek egy szörnyű baleset miatt még gyerekkorában eltorzult az arca.
Népszerű
Ajánljuk