KULT
A Rovatból

Megnéztük a Sikoly 6-ot, és akarunk még!

A horror rajongók már akkor nyalhatták a szájuk szélét, amikor a Sikoly 6 idehaza megkapta a legmagasabban adható, kivételesen ritka X-es korhatárt. Kiérdemelte ezt a kiemelten erőszakos filmeknek fenntartott karikát? A cikkünkből kiderül!
B. M.; képek forrása: Rotten Tomatoes és YouTube - szmo.hu
2023. március 09.


Link másolása

Nem hiszem el, hogy ezt a filmet egy év alatt hozták össze! Aki kicsit otthon van a filmek világában, az tudhatja, hogy nagyobb címek esetében csak az utómunkák szoktak eltartani ennyi ideig. A hatodik rész pedig majdnem pontosan egy évvel az ötödik után itt van a mozikban, elképesztő! A Sikoly 5 kiváló requelként hódított tavaly, igazi meglepetés volt, hogy ennyire jó kis slasher horrort hozott össze a Matt Bettinelli-Olpin-Tyler Gillett kettős.

Tisztelettel nyúlt a néhai Wes Craven munkájához, feszült volt, véres és vicces.

Természetesen akadtak vele problémák, de imádtam minden pillanatát. Nem is olyan régen megnéztem a Sikoly-sorozat összes részét, így viszonylag tiszta képpel futottam neki, a „requel sequel”-nek. Mi is ez a szószörny? A requelek az utóbbi időben lettek divatosak. Új alapokra helyeztek egy már elfogadott franchise-t, hogy a régit tiszteletben tartva tovább építkeznek és egy teljesen új, önálló lábán is megállni képes saját alkotás a vége. Ilyen volt példánknak okáért a 2018-as remek Halloween is. A Sikoly 6, pedig egy ilyen requelnek a közvetlen folytatása, tehát egy „requel sequel”. Mit újít a hatodik rész? Például a helyszín már nem Woodsboro csendes kis városa, hanem New York és

bizony a Nagy Alma adta lehetőségeket ki is használják az alkotók.

Teher alatt nő a pálma? Egy nagyon igaz mondás filmünkre, főleg, ha ilyen tehetséges csapat kezében van a projekt. Mind a rendezőpáros, mind az írópáros maradt ugyanaz, mint az előző részben, és érezni, hogy a teljes alkotógárda tiszteli és szereti a horror zsánerét.

James Vanderbilt és Guy Busick írók remek munkát végeztek, a szövegkönyv méltó egy jól sikerült Sikoly-filmhez.

Nem mondom, hogy nincs tele badarságokkal, mert van bőséggel, de szórakoztató, feszült és kellően véres. Miért kapott X-es besorolást? Nos erre a kérdésre egy kövér „nem tudom” a válasz. Semmivel nem véresebb vagy öncélúbb az erőszak, mint az ötödik etapban. Sőt, a korhatár miatt egy-egy jelenetben még vártam is a keményebb megoldásokat, de még egy Fűrész-film 18-as korhatárának szintjére se lépett fel a széria. Mint említettem a közelmúltban újra megnéztem az összes részt és

az első rész sokkoló kezdő belezése komolyabb nyomokat hagyott bennem, mint ez a legújabb darab bármelyik vérengzése.

Talán pszichológiai okokból lehetne magyarázni a korhatárt, de ez spoileres lenne, illetve még azt is úgy érzem beleférne a 18-as karikába.

Tény, hogy komolyabban pörögnek a szúrások, és valahogy jobban sikerül átadnia Szellempofának a döfések kinetikus energiáit, de vérben nem sokkal gazdagabb, mint elődjei. A történet, mint írtam, kellően csavaros, a karakterek vannak olyan jók, mint eddigi Sikoly-filmekben, vagy még talán jobbak is.

Jenna Ortega továbbra is imádnivaló, Melissa Barrera még mindig kőkemény, Courteney Cox félelmetesen néz ki a sok plasztikai műtét után.

A mellékszereplők ügyesek, viszontláthatjuk az előző epizód túlélőit, Jasmin Savoy Brownt és Mason Goodingot, hozzájuk csatlakoznak új arcok, Jack Champion, Devyn Nekoda, Liana Liberato és Josh Segarra képében. Mellettük régi ismerősként köszön vissza Hayden Panettiere, mint a negyedik epizód Kirby Reedje is. Ez az első Neve Campbell nélküli Sikoly film, és nem érezni a klasszikus „Final girl” hiányát.

A Barrera-Ortega kettős által alakított Carpenter-testvérpár talán jobb is, mint Campbell valaha volt.

A többiek pedig remek áldozatok maszkos gyilkosunknak.

Kicsit ugyanúgy próbálják meg eladni a legújabb eresztést, mintha most ebben a franchise-ban minden megtörténhet, akár a főszereplők is otthagyhatják a fogukat, azért biztosan állíthatom, hogy ilyen téren az eredeti 1997-es folytatása bátrabban nyúlt hozzá a szereplők zsigereléséhez. A film próbálja elhitetni velünk – mondjuk sikeresen – hogy

itt akárki meghalhat, de azért nyugodjon meg mindenki, hogy a franchise biztos alapokon áll.

Senki sem vágja le a fejőstehenét. A végecsavar is alapvetően működik, bár badarság, mégse akkora blődség, mint mondjuk a harmadik, vagy a negyedik rész esetében volt. A feszültség pedig elképesztően jól működik. Volt egy-két jelenet, amikor lélegzet-visszafojtva néztem a vásznat, ilyen volt például a vegyesbolti mészárlás, a kreatív metrójelenet a fényekkel vagy a két ház közötti levegőben átívelő létrán zsonglőrködés. Vannak új számok is a zenék között, de visszaköszönnek klasszikus dallamok is, mint Nick Cave & The Bad Seeds Red Right Hand-je, amit így cím alapján valószínűleg senki nem ismer fel, de egy Sikoly rajongó az első másodpercből rögtön felismeri.

Az operatőri munka is ügyes, az akciójelenetek ügyesek, jól követhetőek és nagyon „sikolyosak”.

Szellempofa kaszkadőrei kellő mennyiséget esnek-kelnek, mint egy Tom & Jerry rajzfilmben, aztán pár másodperccel később pedig kíméletlenül megszúrnak, akit érnek. A világítás is elsőrangú, sokat hozzátesz a suspense-hez, a már említett metrós szcénának a takarását, fényhasználatát, vágását filmiskolában lehetne tanítani. Természetesen jó Sikoly filmhez híven rengeteg utalás van filmekre, pop-kulturális eseményekre, kemény társadalomkritikát is megfogalmaznak az internetes zaklatásról, és a népbutításról, aki keres értelmes gondolatokat, az megtalálja a zsigerek alatt is, de azért ne várjon senki szakdolgozat alapanyagot.

Nem tudom ennél jobban dicsérni a filmet. Sikerült folytatni a tavalyi év egyik legjobb slasher horrorját, hihetetlenül rövid idő alatt, igen magas minőségben, miközben tovább építették a mítoszt és friss lett az alapanyag.

Minden tiszteletem a készítőké és csak remélni tudom, hogy nemsokára találkozunk a hetedik résszel a moziműsorban.

Bízom benne, hogy az majd olyan korhatárt kap, ami miatt majd normális időben meg lehet tekinti a filmet. Mert aki nem tudná, az X-es korhatár egyik legfontosabb eleme, hogy a mozik csak este tíz óra után tűzhetik műsorra a filmet, ami például egy vidéki mozi esetében leszűkíti a vetítést péntek és szombat estére, mert hétköznapokon fél kilenc a legkésőbbi kezdés. Így gyaníthatóan idehaza nem lesz bombasiker, köszönhetően ennek az amúgy teljesen felesleges korlátozásnak, de úgy gondolom, hogy ha elterjed milyen jó a film, meg fogja találni a közönségét, ha máshol nem is, majd a streamingen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Az év legjobb sorozata, csak a legerősebb idegzetűeknek – A Szarvasbébi való életbeli szereplői is megszenvedték a történetüket
Ha van kedved egy kis önsanyargatásra, és bírod a lelki zsarolást, a Szarvasbébi a te sorozatod lesz! Miután megnéztem a Netflix legújabb dobását, kellett egy kis idő, mire össze tudtam foglalni a gondolataimat.

Link másolása

Ez meg mi volt? Gondolhatná mindenki, miután végig nézi a Szarvasbébit. Sokan már a címét se tudják hova tenni, egy nagy kérdőjel a sorozat.

Amikor utánaolvastam az interneten, mindenhol azt írták, hogy ez a sorozat fájni fog.

De nem úgy, ahogy egy rossz sorozat tud fájni. Hanem egy erős gyomros, amit csak egy igazán kiemelkedő alkotás tud adni.

Nagyon kellemetlen nézni a Szarvasbébit, de hajtja a nézőt a katasztrófaturizmus. Tipikus „ennél rosszabb már nem jöhet”, aztán kapjuk a gyomrosokat sorban, mígnem a földön heverünk, de mégis megnézzük a következő részt. Nagyon fura, de nem tudom autentikusan leírni, milyen érzés a sorozatot végig ülni, bárhogy is próbálom, ezt bizony látni kell.

Miről is szól a Szarvasbébi? Egyáltalán mi ez a cím?

Richard Gadd skót humorista a 2019-es edinburgh-i Festival Fringe-en adta elő a Szarvasbébi című műsorát, ami saját életéről szólt. Arról, hogy hogyan próbált betörni a showbizniszbe, majd végül hogyan lett szinte emberi roncs. Ezt a műsort a Netflix megvette, és sorozat formájában feldolgozta. Richard Gadd maradt az író, az alkotó és a főszereplő. Megváltoztatták a neveket, de csak azért, hogy a valódi szereplők identitását védjék. A Szarvasbébi nem finomkodik, Gadd minden rossz döntése szinte szűrő nélkül bekerült a forgatókönyvbe úgy, hogy közben narrálja a cselekményt, tehát még mögé is látunk, mit miért csinál szerencsétlen főszereplőnk.

Donny Dunn (Richard Gadd) kitartó, de sikertelen humorista. Csaposként dolgozik egy bárban, ahova betéved Martha Scott (Jessica Gunning). A túlsúlyos, nem túl ápolt, alacsony brit nő pityeregve lép oda a csaposhoz, ám amikor Donny megkérdezi mit szeretne, azt válaszolja Martha, hogy nincs pénze. Donny meghívja egy csésze teára. Ez az apró gesztus nem várt következményekkel fog járni Donny életében. Martha innentől fogva rátapad, mint egy kullancs, minden nap bejár a kocsmába, főszereplőnk pedig meghívja egy diétás kólára, mert bár Martha azt hazudja, hogy gazdag, sosincs pénze.

A csaposnak jó érzés, hogy végre valakinek fontos, mert éppen a padlón van az élete.

Amit még nem tud Donny ekkor, hogy mindig van lejjebb. Martha megszerzi Donny e-mail címét a humorista weboldaláról, és innentől kegyetlenül elkezdi zaklatni. De ő nem csinál semmit, nem jelenti a rendőrségen, csak hagyja, hogy a nő a bőre alá másszon, hiszen addig sem üres az élete. Nem írok sokat, de elég annyi, hogy egy folyamatos lejtmenetnek leszünk tanúi, aminek a végeredménye a Szarvasbébi. Ami nem más, mint a becenév, amit Martha ad Donnynak, a nagy, szomorú szemei miatt.

A legszörnyűbb a Szarvasbébiben, hogy mennyire reális, hihető és megdöbbentő. Ez akárkivel megtörténhet, és meg is történik nap-mint-nap. Minden, amin Donny keresztülmegy, érthető, logikus és teljesen megbabonázó. Tényleg jönnek azok az információk, amiket nem ad ki magáról az ember, főszereplőnk mégis elmondja a nézőknek, sőt belső monológokkal meg is magyarázza őket.

Közelről, szinte barátként tekintünk szegény Donnyra, látjuk azt az elképesztő utat, amit a hét rész alatt bejár.

A legmorbidabb az egészben, hogy ennek a zaklatásról szóló szörnyű történetnek az lett a vége, hogy a sorozat rajongói felkutatták az igazi embereket, akiket álnéven játszottak a színészek, és kegyetlenül elkezdték zaklatni őket... Ilyen volt például az „igazi Martha” esete, a beteg nőt elkezdték kegyetlenül online inzultálni a nézők. Richard Gaddnek kellett rászólnia a saját rajongóira, hogy mennyire képmutató a viselkedésük. Ezzel be is zárunk egy teljes kört.

Ahogy haladnak előre az epizódok, egyre rosszabb dolgok történnek Donnyval, és mégsem lehet leállni a sorozattal. Bámulatosan rossz döntések szemtanúi lehetünk, amiket ennyire rosszul kezelni ámulatba ejtő. Ilyet tényleg nem lehet kitalálni.

A súlyosan beteg elme és erősen labilis lelki problémákkal küzdő humortalan komikus párbaja eddig az év legjobb olyan sorozata, aminek a közelébe se szeretnék menni többet.

Nézni, ahogy a két sérült lélek függ egymástól, igazi katasztrófaturizmus. Engem a negyedik rész teljesen kiütött. Nagyon fontos, erősen 18+-os a sorozat, és nem azért, mert annyira grafikus a megjelenítés, hanem mert ez egy érett, kegyetlenül lélekromboló sorozat.

A színészek 100%-ot beleadnak, ami nem csoda, Gadd gyakorlatilag Donny, csak más néven. Jessica Gunning néha szánalomra méltó, máskor irritáló, de van, amikor egyenesen ijesztő az alacsony, pufi, középkorú hölgy. Nava Mau alakítja főszereplőnk transznemű barátnőjét pár rész erejéig, Terit, aki az egyetlen fény az életében. A többi színész pedig tökéletesen játszik Donny és Martha párbaja alá.

Kiemelendő még Mark Lewis Jones, mint Donny apja. A skót karakterszínész minden pillanata aranyat ér.

Eljutottunk a lezárásig. Nem tudom, mi a helyes ajánlás a Szarvasbébi esetében. Mert ezt mindenkinek látnia kéne, de pontosan tudom, hogy az emberek többsége ki fog borulni tőle. Aki nyitott egy kis önsanyargatásra, annak tudom ajánlani a sorozatot. Tényleg az év egyik legjobb szériája, amit azért kevés embernek ajánlok tiszta szívből. A Szarvasbébi megtekinthető a Netflix kínálatában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk