KÉK HÍREK
A nő segítségül hívta édesapját, aki intézkedett. Az esetet megosztotta az önálló akcióiról híres kerepesi polgármester is.
KÉK HÍREK
Több százezer embernek nehezítheti és drágíthatja meg az utazását a Budapest-bérlet megszűntetése. A közlekedési szakemberek és az általunk megkérdezett polgármesterek szerint is óriási visszalépés lenne, ha tényleg komolyan gondolnák.
KÉK HÍREK
Módosított menetrenddel készül az év utolsó napjára a MÁV, a HÉV és a BKK is. Erre kell majd figyelni.
KÉK HÍREK
A MÁV-HÉV vezetői hibáztak, ami most a budapestieken csattan - mondja a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke, aki szerint emiatt meneszteni kellene a vezetőket.
KÉK HÍREK
A Tollas Barát madármentő egyesület szerint a mázlis madár lehetne a szerveztük új kabalaállata.
KÉK HÍREK
Zenét hallgatott, miközben elindult az átkelőben, ezért nem halotta, hogy a HÉV rádudál. A kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
KÉK HÍREK
Nem ez volt az első hasonló eset a Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében, tavaly egy furgon épp hogy megúszta a tragédiát.
KÉK HÍREK
A főpolgármester szerint a közlekedési problémák jórészt a város határán kívül keletkeznek, már naponta 300 ezer autó jön be a városba az agglomerációból.
KÉK HÍREK
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke szerint a Lázár János minisztériumából nemrég kiszivárgott listát nem kell készpénznek venni, de ha csakugyan kihátrál például a HÉV és a metró összekötéséből a kormány, több százezer ember jár rosszul.
KÉK HÍREK
Az RRF-tervben nevesítették a fővárosi projektet, így a pénz másra nem költhető. De ha nem vesszük igénybe, akkor euromilliókat veszítünk, miközben a szerelvények és az infrastruktúra is vészesen elöregedtek.
KÉK HÍREK
A Nyugati pályaudvar felújítására kapott pénzről már le is mondott a kormány. Valószínűleg más tervekből, így a HÉV-megállók felújításából sem lesz semmi.
KÉK HÍREK
A november 1-jei mindenszentek ünnepéhez közeledve az átlagos hétvéginél nagyobb forgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri az utasokat, időben tervezzék meg utazásukat, és indulás előtt tájékozódjanak a közlekedési rend változásairól.
Népszerű
Ajánljuk