HÍREK
Nyugati szomszédunkban összesen 16 ezer háztartás maradt áram nélkül, az áradások miatt több mint száz ház és számos híd is megrongálódott.
HÍREK
Az ámokfutó is meghalt, rajta kívül még ketten veszítették életüket, öten megsérültek. A tornát a tervek szerint folytatni fogják.
HÍREK
A 44 éves N. Ádám a feleségével és kétéves kislányukkal utazott az autóban. A férfi az ütközés következtében a helyszínen meghalt.
HÍREK
Az egyébként Floridában élő pár tavaly nyáron házasodott össze, és már a családalapításra készültek.
HÍREK
Csak a két legerősebb hétfői rengéssel mintegy 500 atombombának megfelelő energia szabadult fel.
HÍREK
A felvételen szereplő esetnél sajnos nem találtak túlélőt, de a magyar mentőcsapatok így is fáradhatatlannak bizonyultak.
HÍREK
A Kutyák Határok Nélkül csapatán kívül hamarosan a Katolikus Karitász is megkezdi a keresést az esetleges túlélők után a földrengés által sújtott területen. A baptisták, a máltaiak és a Hunor mentőszervezet szintén kinn vannak.
HÍREK
Repeszek okozta sérülésektől haltak meg, ahogy egy másik kisfiú is, akit édesanyja temetett el a házuk udvarán.
HÍREK
Egyelőre három halálos áldozatról tudni. 19 embert mentettek ki a város központjában lévő lakóház romjai alól, amelyet eltalált egy önmegsemmisítő drón.
HÍREK
Floridában vasárnap még hozzávetőleg egymillióan voltak áram nélkül, és változatlanul 42 ezer szakember dolgozik a szolgáltatás helyreállításán.
HÍREK
Sajtóinformációk szerint 26, 29 és 35 évesek a baleset áldozatai, mind több gyermeket hagytak maguk után.
Népszerű
Ajánljuk