HÍREK
Nem ez az első eset, hogy a McDonald's-ban megfertőzödtek a vásárlók: 2018-ban egy salátához köthető fertőzés miatt 500 betegedtek meg.
HÍREK
Egy tűzoltó vesztette életét a mentés közben. A mentésben részt vesz a civilek mellet az osztrák hadsereg is.
HÍREK
Nem lehet kizárni a gyújtogatást sem, az ország történetében volt már ilyenre példa. Az áldozatok 9 és 13 év kisfiúk.
HÍREK
A 14 benn tartózkodóból csak öten tudtak kimenekülni, a holttestet egyelőre nem tudták kiemelni.
HÍREK
Az özvegy, Helen Comperatore azonban nem haragszik a demokrata elnökre. Most azt is elárulta, mik voltak a férje utolsó szavai.
HÍREK
Az 50 éves Corey Comperatore a feleségét és a két lányát védte a szombati gyűlésen, amikor a támadó tüzet nyitott. A családapa a helyszínen meghalt.
HÍREK
Az 50 éves Corey Comperatore a fején sebesült meg, a helyszínen életét vesztette. Pennsylvania állam demokrata kormányzója szerint a családapa hősként halt meg.
HÍREK
A lángok tovább terjedtek egy másik lakásra is. Hatvan embernek kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát.
HÍREK
Tíz négyzetméteren égtek az áldozat bútorai a földszintes lakásban. 8 percig tartott eloltani a pusztító lágokat.
HÍREK
A rendőrség személyes tárgyakat kért az eltűntek hozzátartozóitól a várható DNS-vizsgálathoz, és türelmet kértek az azonosításhoz.
HÍREK
A sebesültek száma is kétezer fölött van, több százan súlyos, életveszélyes állapotban vannak.
HÍREK
A felvételeken jól látszik, hogy természeti csapás egyik pillanatról a másikra következett be, az emberek fejvesztve kezdtek menekülni.
Népszerű
Ajánljuk