KÉK HÍREK
A gyilkos ezt tiszteletlenségnek gondolta. Agyonverte, majd elásta a lakótársát, utána pedig lefeküdt aludni.
KÉK HÍREK
P. Kittit 2014-ben verte agyon egy győri házaspár, akik korábban befogadták. A lány holtteste továbbra sem került elő.
KÉK HÍREK
A 28 éves Dwayne Herelle-t gyilkossággal vádolják. A barátnője nővére szerint a kapcsolatuk mind fizikailag, mind érzelmileg bántalmazó volt.
KÉK HÍREK
Richard Bernard Moore több mint húsz éve van börtönben James Mahoney, egy vegyesbolt eladójának meggyilkolásáért. A kivégzőosztagot választotta, de közbejött valami.
KÉK HÍREK
André Thomast 2005-ben ítélték halálra. Folyamatosan hallucinál és hangokat hall, ezért az ügyvédei szerint a mentális állapota miatt nem végezhető ki.
KÉK HÍREK
A 26 éves Alexandria egy áruház parkolójában szólalkozott össze egy másik nővel, aki később elővette a fegyverét és egyszerűen hátba lőtte a kétgyerekes anyukát.
KÉK HÍREK
Fanni eltűnését követően Szalkszentmártonban járt B. László, és lement a Dunához. A rendőrség speciális eszközökkel és búvárokkal át is kutatta a folyót, de nem találtak semmit. Ez az elmélet ezt is megmagyarázná.
KÉK HÍREK
A feltételezett tettest, egy 52 éves férfit őrizetbe vették, tettének indítékát egyelőre nem közölte a hatóság, de a jelentések szerint mindegyik áldozatot ismerte.
KÉK HÍREK
Atlanta külvárosában, egy erdőben találták meg a 16 éves kamasz holttestét. Egy fiatal rendőrnek is köze lehetett a halálához.
KÉK HÍREK
Brianna Gheyt egy parkban találták meg, a testén rengeteg szúrt seb volt. Nem sokkal azután meghalt, hogy kórházba szállították. Az iskolában többen is zaklatták a transzneműsége miatt.
KÉK HÍREK
Sz. Szilárdot jelenleg is megfigyelik. A szakértőknek azt kell eldönteniük, hogy drog vagy mentális betegség miatt lett agresszív.
KÉK HÍREK
A huszonéves háromgyerekes anyuka a férje elől titkolta a terhességét. A kicsi testét egy szemeteszsákba tette és elrejtette a házban.
KÉK HÍREK
A párnak korábban már volt dolga a rendőrséggel, igaz, akkor a férj vádolta a feleséget azzal, hogy megütötte őt.
KÉK HÍREK
Ryan Grantham egy börtönkórházban tölti a büntetését, legkorábban 14 év után szabadulhat. Abban bízik, egyszer újra hasznos tagja lehet a társadalomnak.
KÉK HÍREK
A hatóságok szerint a két kaliforniai férfi nem ismerte egymást, azt sem tudni, hogy mi volt a gázoló indítéka.
KÉK HÍREK
A német szépségblogger egy hozzá megszólalásig hasonló nőt ölt meg, hogy elrejtőzzön a családi viták elől.
Népszerű
Ajánljuk