KÉK HÍREK
A gyanú az áldozat szomszédságában lakó 28 éves férfira terelődött, aki korábban összeszólalkozott az idős sértettel, majd meg is verte őt.
KÉK HÍREK
Kiderült: azon veszett össze későbbi áldozatával, hogy már hónapok óta nem fizette a bérleti díjat, mégis rendszeresen visszajárt a lakásba.
KÉK HÍREK
A mexikói-olasz származású nő második-harmadik unokatestvére lehetett az eddig ismeretlen áldozat.
KÉK HÍREK
A szülőhazájában is gyilkossággal vádolják az orosz nőt, és állítólag több barátjától is lopott korábban.
KÉK HÍREK
Egyúttal elrendelték a vádlott kényszergyógykezelését, mivel a szakértők szerint kóros elmeállapota nem mérte fel tette következményeit.
KÉK HÍREK
A nyilvánosságra hozott felvételek szerint Tyre Nichols semmivel sem provokálta a rendőröket, akik brutális módon rátámadtak. Figyelem, felkavaró tartalom!
KÉK HÍREK
A 21 éves Chance Seneca hónapokon át tervezte, hogyan fog elrabolni, megölni, feldarabolni és megenni egy meleg férfit.
KÉK HÍREK
Az volt a terv, hogy végül mindketten meghalnak, de az amerikai asszony képtelen volt maga ellen fordítani a fegyvert. Most gyilkosságért ítélhetik el.
KÉK HÍREK
Nővére, a 19 éves Alexandra maradványait tavaly nyáron találták meg az udvarban elásva, akkor le is tartóztatták H. Józsefet. A két lány öccse továbbra is az diósjenői családi házban él.
KÉK HÍREK
A texasi lány kapcsolatba is lépett a megcsalt feleséggel, de az igazságot már nem tudta elmondani neki.
KÉK HÍREK
Az emberöléssel vádolt nő először azzal védekezett, hogy csak játszottak. Később viszont kiderült, hogy szándékosan zárta be a férfit, aki korábban megcsalta – és erről videót is készített.
KÉK HÍREK
Az egyik lánnyal próbált meg kapcsolatba lépni a 28 éves férfi, választ viszont nem kapott.
KÉK HÍREK
A négygyermekes brit apa azt állítja, csak el akarta terelni a figyelmét a randipartnere haláláról, ezért akart gyorsan megbeszélni egy másik találkozót.
KÉK HÍREK
Megjelentek olyan információk, hogy a családapa először lelőtte feleségét és két gyermekét, majd magával is végzett a szlovákiai településen.
KÉK HÍREK
Elfogása után három évig kínozták a gyereket azért, mert a korábban bandatag apja együttműködött a rendőrséggel.
Népszerű
Ajánljuk