SZTÁRVILÁG
Édesapám februárban esett össze az utca sarkán, ahol felnőttem. Amikor a tragédia bekövetkezett, olyan hullámvasútra ültem fel, amire soha nem váltottam jegyet.
SZTÁRVILÁG
A család kicsi kincse című filmben nyújtott alakítása Oscar-díjat ért, de jelölték Golden Globe- és Emmy-díjra is. 89 éves volt.
SZTÁRVILÁG
A döntő a 48. percben félbe is szakadt, amikor Pawel Kotwica elveszítette az eszméletét a lelátón. A helyszínen még sikerült újraéleszteni, nem sokkal később azonban elhunyt.
SZTÁRVILÁG
89 éves korában, természetes halállal halt meg az otthonában. Sokan az Egyesült Államok egyik legnagyobb regényírójaként tartják számon.
SZTÁRVILÁG
A színész éppen kanyarodott motorjával, amikor egy autó bevágott elé. Mentőhelikoptert hívtak hozzá, azonban már nem tudták megmenteni az életét.
SZTÁRVILÁG
Tóth Norbert a Juta-Toponár megyei első osztályú mérkőzésen lett rosszul, a kiérkező mentőknek még sikerült újraéleszteniük, azonban a kórházba szállítása után elhunyt.
SZTÁRVILÁG
83 évesen, hosszú betegség után halt meg az énekesnő, aki nagyon mélyről állt talpra, és lett az egyik legnagyobb.
Népszerű
Ajánljuk