SZEMPONT
A Rovatból

Túléltem édesapám elvesztését, elmondom, mi volt benne a legnehezebb

Édesapám februárban esett össze az utca sarkán, ahol felnőttem. Amikor a tragédia bekövetkezett, olyan hullámvasútra ültem fel, amire soha nem váltottam jegyet.
Rónyai Júlia. Fotó: Niewyrazisty/Pixabay - szmo.hu
2023. július 05.



Egyikünknek sincs útmutatója rá, hogyan birkózzon meg egy szülő halálával. Miért is lenne, ha egyszer a szeretteink elvesztése az egyik legsúlyosabb tabu? Elhessegetjük magunktól a gondolatot, még akkor is, ha a fájdalmas esemény már ott lebeg a horizonton.

Eleinte idő sem volt az érzésekre

Amikor a tragédia bekövetkezett, olyan hullámvasútra ültem fel, amire soha nem váltottam jegyet. Nem tudhattam, mi vár a következő kanyar után, és egyáltalán leszállok-e róla még valaha. Készületlenül ért, nem csak a halála tragikus hirtelensége miatt: meggyőződésem, hogy ilyesmire soha, sehogy sem tudtam volna felkészülni. A hír hallatán mintha egy csengő pofont kaptam volna, amitől hónapokig pörgött a fejem.

„Ez nem lehet igaz” - közöltem édesanyámmal a telefonban aznap reggel. Aztán a nyomaték kedvéért még megismételtem vagy tízszer. Hozzátettem: „Te viccelsz!” - hiszen mégis mi másért hívogatna ilyen abszurd baromsággal vasárnap reggel. Egy ilyen poén ugyan ellentmondott volna mindannak, amit a szüleimről, a jó humorról vagy a világról tudok, de hogy apám meghalt volna? Kizárt - gondoltam. Az én apám nem csinál olyat, hogy csak úgy meghal. Más emberek? Talán, dehát az én apámról beszélünk!

Este elfogyott pár üveg chardonnay anyám teraszán. Sose láttam őt ilyen elesettnek, az iránta érzett aggodalom pedig kapóra jött, hogy még távolabb toljam magamtól a saját traumámat.

Apám társasági ember volt, akit sokan szerettek. Mielőtt megtettük volna a Facebook-falas bejelentést, már meg-megcsörrent a telefon: „Julcsika, azt mondják, hogy... de ugye nem? Ó, Istenem!” - ezek után zokogás következett, a sajátomhoz hasonló hitetlenkedés („a Feri ilyet nem csinál!”), valamint jókívánságok és falvédőbölcsességek életről, halálról és elmúlásról. Ezt követte egy osztálykirándulós történet ’66-ból, az urnát vagy koporsót, csokrot vagy koszorút firtató kérdés. Én pedig reggeltől estig üzemeltettem a lelkisegély-vonalat: velük sírtam, nevettem, bölcselkedtem, egyszerre érezve végtelen hálát és kimerültséget.

Rádöbbentem: mások vigasztalása azért megy olyan flottul, mert én személy szerint még mindig nem érzek semmit. Amikor épp nem telefonáltam, a napi harminc szál cigi (amúgy nem dohányzom), a teraszon tett értelmetlen körök és a fülembe dübörgő goa segített kizárni a valóságot.

Bizarr testi és pszichés tünetek tucatja tört rám

Bár semmilyen szervi problémámról nem tudok, az első napokban nyilalló fájdalmak jöttek-mentek a testem különböző pontjain. Néha foltokban túlérzékennyé vált a bőröm, mintha leégett volna, máskor a kezem-lábam zsibbadt minden ok nélkül. Altató nélkül huszonkét órát töltöttem ébren, ételből pedig legfeljebb egy-két kanállal csúszott le naponta. Két hét alatt hat-nyolc kilót dobtam le, amit az arcom sínylett meg leginkább. A legmeredekebb talán mégis az volt, amikor egy reggel visszhangzani kezdtek a külvilág hangjai a fejemben - akkor hajítottam el az altatókat.

Küszködtem az amnéziával is: a velem történtek mindegy 10-20 százalékát azonnal sztornózta az agyam. Gyakran rácsodálkoztam, mit mondtam vagy tettem akár órákkal azelőtt. Ugyanez gyötörte édesanyámat is, így ketten raktuk össze valahogyan a valóságot a töredékekből.

Amikor a hír utolért, épp az Eufória című sorozatot néztem a HBO-n. Élénken a tudatomba égett az a jelenet, ahol az emlékeim szerint lepauzoltam, ekkor hívott édesanyám. Amikor hónapok múlva folytattam a sorozatot, akkor esett le, hogy a hír hatására komolyabb amnéziába eshettem: vagy három résszel többet láttam annál, mint amire emlékeztem, de ezek a részek még újranézve is csak homályosan derengtek.
Az Eufória egyik központi témája egyébként épp egy fiatal lány gyásza az édesapja elvesztése miatt, és ha sokszor nehéz is nézni, épp a legőszintébb fájdalomból fakadt alkotások - filmek, könyvek, versek - segítettek a leginkább közel engedni magamhoz az érzéseimet.

Beütött a „temetési mánia”

Ez nem a temetés körüli szervezési feladatokra utal, amik persze külön terhet rónak az elhunyt családjára. A hipománia a depresszió ellentétpárja: túlmozgásos, aktív, kreatív állapot. Kevés evés, minimális alvás, emelkedett hangulat és folyton pörgő gondolatok jellemzik. Épp úgy, mint a megnövekedett önbizalom, ami szélsőséges tettekre sarkallhat. Féktelen derűvel és óriási magabiztossággal, már-már gátlástalanul röpködtem egyik embertől a másikig, és közben persze egy percre sem voltam önmagam.

Hipomániás állapotban sokan önkívületbe isszák magukat, felelőtlen üzleteket kötnek, netán minden vagyonukat eljátsszák a kaszinóban. Én persze arra törekedtem, hogy a legmeghatóbb, legméltóbb, leg-leg-legebb temetést szervezzük apámnak - ezen munkálkodtam éjjel-nappal. Közben egy hét alatt írtam kétszáz oldalt egy készülő könyvbe, még egy grafikát is berendeltem hozzá borsos áron. De mindenekelőtt képtelen voltam befogni a számat: folyamatosan cikáztak a fejemben az összefüggéstelen gondolatok.

„Olyan gyanúsan jól vagy” - állapította meg egy barátnőm a kirobbanóan pozitív viselkedésemet látva, amikor éppen a benzinkutas lányról ömlengtem, milyen szép arca van. Eközben ontottam az írásokat, amik mind édesapám nagyszerűségét taglalták - éppen csak azt nem fogtam fel, hogy ezekkel sem tudom visszavarázsolni, mert tényleg soha nem jön vissza többé.

Érezhetővé vált egy rejtélyes erő

Senkit sem szeretnék a vallásos vagy épp ateista meggyőződésében megingatni, ráadásul magam sem tudom, miben higgyek. Ami viszont tény: édesapám halálát követően bőven akadtak furcsaságok, amiket még a lelkiállapotomra sem foghatok, hiszen tőlem függetlenül következtek be. Egy nappal a temetés előtt például egy hasonló korú, helyes bácsival taxiztam be a belvárosba, akivel jót beszélgettünk, és aki a Gyöngyösi Ferenc névre hallgatott. Én pedig másnap utaztam apámat, Ferencet temetni Gyöngyösre. És akadtak egyéb példák is.

Úgy gondolom, az ilyesmit mindenkinek a saját bőrén kell megtapasztalnia - és néha beleborzong majd. Mintha ilyenkor bekapcsolna egy rejtélyes radar bennünk, bárhonnan is fogja be a jeleket. Mintha egy láthatatlan erő valahogyan mégis biztosítani szeretne arról, hogy nem maradtunk magunkra a világban.

Édesapámmal a diplomaosztómon 2014-ben

Ha lecseng a mánia, leteper a depresszió

Már bőven túl voltunk a temetésen, amikor először “földet értem”. Nem felejtem el a pillanatot: feküdtem, néztem plafont, és egyszerre minden sivár és értelmetlen lett. Kettesben maradtam a veszteséggel. A valódi, tartós fordulat viszont Borneón ért, ahová éppen a sziget szépségeivel vigasztalódni és feltöltődni utaztam el.

Boldognak illett volna lennem, ehelyett inkább bezárkóztam a saját fejembe. Esténként ültem a medencében, bámulva a szürreálisan rózsaszín és narancssárga naplemente színeit, amit többé már nem tudtam apámmal megosztani, és azon töprengtem: vajon hol van az a "sehol"?

A depresszió ezerarcú: valakinek álmatlanság, étvágytalanság, netán épp falási rohamok képében jelentkezik, míg más a vécére sem képes kivonszolni magát ebben az időszakban. A letargia legyengít, mintha egyetlen csepp energiát kéne egész napra beosztani. Időnként a szokottnál nyűgösebb, frusztráltabb, ingerlékenyebb vagyok, és őszintén? Ilyenkor nem érdekel senki és semmi sem.

Vannak napok, amikor bezárkózom, mert mintha teljesen kiapadt volna az életerőm. Néha bezuhan az önértékelésem, és egész nap kritikus hangok ostoroznak: “Te még mindig csak itt tartasz az életedben? Az hogy lehet? Semmirekellő vagy, egy igazi lúzer...” - és így tovább. Ez persze szorosan összefügg azzal, hogy “elapátlanodva” érzem magamat a világban. Ezzel együtt még mindig nehéz akár napi néhány percre is felszínre hozni a valódi fájdalmat.

Az eredmény? Az elfojtott érzelmek helyett jön a hiszti, unalom, sértődés, nyafogás, önutálat - na meg esetenként egy három sör után kirobbanó bőgés a Time to say goodbye-ra valami kiskocsmában egy zavartan pislogó volt osztálytárs vállán, aki nem számított a derült égből lezúduló könnyesőre.

A meditáció és a jóga VALÓBAN a legnagyobb segítség (már a terápia mellett)

Bevallom: a jógát korábban nem tekintettem sokkal többnek az önkínzás egy formájánál, a meditációra pedig egyenesen alkalmatlannak tartottam magamat. Ha nem ér a világomat alapjaiban megrengető trauma, talán soha nem is kísérleteztem volna egyikkel sem. Ahelyett, hogy bemutatnám a rengeteg technika valamelyikét, csak annyit mondanék: a légzés lassítása, megfigyelése, tudatossá tétele sokszor elég ahhoz, hogy relaxált állapotba juttasson akár egy pánikroham széléről is.

A saját elménkben elmerülve mozgósíthatjuk a rejtett erőforrásainkat, működésbe lépnek az öngyógyító mechanizmusaink. Néha akad pár jelentőségteljes kép vagy mondat, amit magunkkal hozhatunk ebből az állapotból, míg máskor csupán olyan, mintha mély, pihentető alvásból ébrednénk utána. A jóga pedig - az én tapasztalatom szerint - segít túllátni a saját lényünk határain, amikor a figyelmünket trenírozzuk vele.

A legtöbb egyensúlyozást igénylő ászana akkor tartható ki szépen, ha egy külső pontra fókuszálunk. Én ilyenkor gyakran kapom magam azon, hogy el is feledkezem a gyakorlatról, a testemről, önmagamról és a saját szívfájdalmamról is.

Végül minden marad a régiben - nélküle, de mégis vele

Könnyű fogadkozni - főleg hipomániás állapotban -, hogy innentől minden másképp lesz: megszerzed azt a másoddiplomát, megveszed azt az autót, gyereket szülsz, karriert váltasz, csak hogy valamilyen grandiózus tervvel hirtelenjében kitölthesd a szívedben keletkezett űrt. De az első napok, hónapok viharai után belátod: még ha nagy döntésekre is sarkall a megrázkódtatás, alapvetően minden marad úgy, ahogyan azelőtt volt. Eleinte olyan, mint amikor felkavarnak egy hógömböt, de végül a pelyhek lassan újra leszállingóznak az aljára. Zajlanak tovább a hétköznapok, még ha némelyiken borzasztóan nehéz is átverekedni magad.

Soha, de soha nem fogod megérteni és elfogadni, hogy a szülőd a fizikai világban már nem létezik (az egyik leggyötrelmesebb álmomban például a szüleim lakásában keresgélem apámat, minden helyiségbe benézek, mégsem lelem sehol). Azt viszont idővel megérted és elfogadod, hogy a saját belső világodnak mindig is szerves része marad. Nem veszítetted el.

Hogy ez önvigasztalás lenne? Nem hiszem. Emlékszem, apám milyen áhítattal és szeretettel mesélt a nagyapámról, akit nem ismerhettem. Emlékszem erre a gyerekkoromból, a tiniéveimből és felnőttkoromból is: az az ötvenes évekbeli kép számára soha nem fakult. Örökre megőrizte a színeit. Most már rajtam a sor, hogy megőrizzem őt és meséljek róla, amíg csak itt vagyok.

E hónap végén lett volna hetvenéves. Hiányzik. Mindig is fog.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„A szüleim úgy hívtak fel, hogy mostmár biztosak benne, a TISZA fog győzni" - videó a tiszás kampánynyitóról
A kampánynyitó résztvevői szerint sokakat meggyőzhetett az alárásgyűjtés első napja, ahol sok helyen kígyózó sorok álltak a TISZA pultjai előtt. Ugyanakkor az eddigieknél is durvább kampányra számítanak a választásokig hátralévő 49 napban. Videós riportunk.


Hivatalosan is elindult az országgyűlési kampány, a TISZA kampánynyitóján mi is ott voltunk.

„Csak ma délután három óráig több mint 300 ezer magyar ember támogatta aláírásával a politikai közösségünket, a Tiszát és a rendszerváltást. Köszönjük nekik!” – mondta Magyar Péter.

Egy résztvevő a Szeretlek Magyarországnak arról beszélt, az első nap sokakat meggyőzhetett.

„Eddig az idős szüleim sem hittek abban, hogy lehet változás, és ma úgy hívtak fel, hogy mostmár biztosak benne: a Tisza fog győzni” – mesélte.

Édesanyja Balatonfüredről, egy hagyományosan fideszes városból telefonált neki. „Azt mondta, hihetetlen: négy évvel ezelőtti aláírásgyűjtésekhez tudja hasonlítani; akkor alig tébláboltak emberek az ellenzéki pultnál, most pedig ugyanez volt a helyzet a Fidesznél. Hihetetlen változás.”

Ugyanakkor volt, akik szerint ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. „A Fidesznek kiépített hálózata van. Szerintem ők nemcsak a standoknál gyűjtenek aláírásokat, hanem megvannak azok a címek, emberek, akiknek odaadnak ilyen aláírásgyűjtő lapokat, és ők a környezetükből begyűjtenek pár aláírást.”

Más szerint „már egy kicsit kínos fideszesnek lenni, és talán a fideszesek máshogy próbálják megoldani az aláírásgyűjtést. Nekik is megvannak az adatbázisaik, tehát gond nélkül össze tudják szedni az aláírásokat anélkül, hogy utcai pultoznának”.

A megkérdezettek arra számítanak, hogy a kampány minden eddiginél durvább lesz.

„A rendszerváltás óta a legdurvább kampányra” kell felkészülni – mondták többen is.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Romsics Ignác: Előbb-utóbb kiderül, hogyan került közel a Kremlhez az Orbán-rezsim
Romsics Ignác történész új könyvének bemutatóján fejtette ki véleményét az Orbán-kormány és a Kreml viszonyáról. Úgy véli, a közeledés okai idővel kiderülnek majd a hivatalos iratokból.


A rómaiak rettegése, hogy Hannibal már a kapuknál van, a 21. századi Európában is ismerős lehet, csak a fenyegetés jellege más – ez derült ki Romsics Ignác új kötetének bemutatóján. A Hannibal ante portas című könyv arról szól, miért érezhetik magukat ismét veszélyben az európai polgárok a világpolitikai átalakulások közepette. A budapesti Inga Kultúrkávézóban a Széchenyi-díjas történésszel Magyari Péter, a Válasz Online újságírója beszélgetett – írta a Telex.

Romsics szerint a történelemnek nincsenek az egzakt tudományokéhoz hasonló szabályai, de szabályszerűségei igen. Ilyen tendencia például, hogy a szegényebb térségekből a jómódúbbak felé áramlanak az emberek. A múlt ismerete a jelent segít megérteni; az ókori görög történetíró, Thuküdidész alapelve, miszerint egy feltörekvő hatalom előbb-utóbb konfliktusba kerül a meglévővel, máig használatos az elemzők között.

A történész szerint a vezetők személyisége sosem lényegtelen. Bár a politikusoknak földrajzi és gazdasági kényszerekkel kell szembenézniük, képesek gyorsítani vagy fékezni a folyamatokat. Romsics a magyar történelemből Bethlen István példáját hozta fel, aki a keleti fronton szerzett tapasztalatai miatt próbálta lebeszélni Horthyt az oroszok elleni mozgósításról, sikertelenül.

A történész szerint a demokratikus hatalmak szorosabban követik a globális normákat, mint az autokráciák, példaként a Clinton- és az Obama-adminisztráció békésebb működését említette Donald Trump törekvéseivel szemben.

Az Európai Unió jövőjével kapcsolatban Romsics elmondta, hogy ő maga a szorosabb integráció híve. Úgy véli, a hazai választók áprilisban arról dönthetnek, hogy egy mélyebb integrációt képviselő vagy egy nemzeti projektben gondolkodó politikai erőnek adnak bizalmat.

A kötet másik része Magyarország nyugati megítélését vizsgálja a londoni Economist, a párizsi L’Express, a hamburgi Der Spiegel és a svájci Die Weltwoche cikkein keresztül 2010-től napjainkig. Romsics arra jutott, hogy Magyarország a méretén és súlyán felül szerepel ezekben a lapokban, de megosztóan.

Míg az első három lap egyre negatívabban ítéli meg a magyarországi politikai helyzetet, a jobboldali-populistaként leírt Weltwoche hasábjain Orbán Viktor nem ritkán Európa megmentőjeként tűnik fel. A történész egy személyes tapasztalatot is megosztott: míg régebben Franciaországban Nagy Imrét, Bartók Bélát és Puskás Ferencet ismerték, nemrég egy pincér Orbán Viktort és Tarr Bélát sorolta fel neki.

A Hannibal okozta ókori rettenethez hasonló kelet-európai tapasztalatot A tizedes meg a többiek szállóigéje foglalja össze: „már a spájzban vannak az oroszok”. Romsics kifejtette, Orbán Viktor megítélése a nyugat-európai értelmiség körében elsősorban az orosz kapcsolatok miatt negatív.

„Sokan próbálják megfejteni, mi módon került közel a Kremlhez az Orbán-rezsim” – mondta Romsics, hozzátéve, hogy az okoknak előbb-utóbb ki kell derülniük a tárgyalási feljegyzésekből vagy a tolmácsok memoárjaiból, bár valószínűleg nem mostanában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Putyin Trianonja: Rácz András szerint az orosz elnök ugyanabba a csapdába sétált bele, mint akkoriban a magyar vezetés
Rácz András Oroszország-szakértő elemezte a Kreml pszichológiáját a sikertelen genfi tárgyalások után. A birodalmi nosztalgia miatt Moszkva kompromisszumképtelen, ami a háború folytatását garantálja.


„Előre lehetett tudni, hogy az égvilágon semmi értelme nem lesz” – mondta Rácz András Oroszország-szakértő a 24.hu-nak az amerikai közvetítéssel zajlott genfi orosz-ukrán tűzszüneti tárgyalásokról, amelyek két nap után kézzelfogható eredmény nélkül értek véget. Mind az orosz, mind az ukrán fél nehéznek minősítette utólag az egyeztetést, egyedül a Steve Witkoff és Donald Trump veje, Jared Kushner vezette amerikai tárgyalócsapat beszélt „jelentős előrelépésről.”

A felek elsősorban a kelet-ukrajnai Donbász régió és a zaporizzsjai atomerőmű sorsáról egyeztettek. Moszkva azt követelte, hogy Ukrajna adja fel a keleti régiónak azt a fennmaradó egyötödét, amelyet az agresszor hadserege a már négy éve tartó háború alatt sem tudott elfoglalni. Kijev pedig azt akarta, hogy az oroszok adják vissza az ellenőrzést Európa legnagyobb atomerőműve felett, hogy az USA és Ukrajna közösen üzemeltethesse azt.

Az álláspontok a beszámolók alapján Genfben sem közeledtek.

Rácz András szerint a tárgyalások kilátástalanságát előre jelezte, hogy az orosz delegációt ismét a külpolitikailag teljesen súlytalan Vlagyimir Mengyinszkij volt kulturális miniszter vezette, aki nem a tűzszünethez szükséges kérdésekről tárgyal, hanem hosszú előadásokat tart Oroszország birodalmi szerepéről. A szakértő elmondta: Moszkva számára a tárgyalás nem a háború alternatívája, hanem az eszköze, amivel időt nyer a folytatáshoz, miközben azt a benyomást kelti, hogy ez a konfliktus megoldhatatlan, és ezzel igyekszik kifárasztani a Nyugatot.

Az oroszok számára a háború megnyerése nem Ukrajna megszállását jelenti, hanem az ország alávetését a Kreml akaratának: egy engedelmes kormány hatalomba juttatását és a teljes Donbász elfoglalását. Rácz szerint a putyini elit ugyanabban a pszichológiai helyzetben van, mint a Trianon utáni magyar vezetés: vissza akarják szerezni az elveszett birodalmiságot, és ezért készek komoly áldozatokat is hozni.

A Krím-félsziget 2014-es elfoglalását a Felvidék 1938-as visszaszerzéséhez, a Donbász megszállását Kárpátalja 1939-es megszállásához hasonlította.

„Az idő előrehaladtával egyre drágábbak voltak ezek a kisebb sikerek, de alapvetően sikerek voltak. És akkor ezután jött úgymond a nagy kaland, ami nekünk a Szovjetunió elleni háborúhoz való csatlakozás volt 1941-ben, az oroszoknak pedig Ukrajna teljes körű megtámadása 2022-ben” – magyarázta.

A Kremlhez több szálon kötődő Valdai Vitaklub orosz külpolitikai agytröszt februárban publikált egy jelentést arról, hogy az ukrajnai háború miatt megcsappantak az ország erőforrásai, miközben a szomszédos posztszovjet államok függetlenségi törekvései megerősödtek. Oroszország a technológia és az energiahordozók felvásárlása terén erősen kiszolgáltatottá vált Kínával szemben. Putyinnak és környezetének azonban az ukrajnai háború megnyerése abszolút prioritás, a többi területen elszenvedett befolyásvesztést pedig járulékos veszteségként kezelik.

A harctéri dinamika a patthelyzetet tükrözi. Míg Ukrajna februárban néhány nap alatt 201 négyzetkilométernyi területet foglalt vissza, Oroszországnak a teljes 2025-ös év alatt nagyságrendileg 4600 négyzetkilométert sikerült elfoglalnia, ahol nem volt egyetlen jelentős város sem. Ez olyan, mintha egy támadó fél egy év alatt például a berettyóújfalui járást foglalta volna el Magyarország területéből.

Ukrajna addig tudja folytatni ezt a harcot, amíg a nyugati támogatás kitart mögötte. Jelenleg törés nem látható ezen a téren, csak átrendeződés: tavaly augusztus óta már nem az amerikaiak szállítják a fegyvereket, hanem az európaiak vásárolják meg az amerikai fegyvereket Ukrajna számára. Az USA továbbra is nyújtja a kulcsfontosságú hírszerzési támogatást, Ukrajna pedig a költségvetése 52 százalékát külső pénzügyi támogatásból fedezi.

Az Oroszország-szakértő szerint amíg Vlagyimir Putyin hatalmon van, addig folytatódni fog a háború. A helyzeten az változtathatna, ha Putyin megbetegedne és lemondana, vagy meghalna, ugyanis onnantól lesz mozgástere az új orosz vezetésnek. „Nem biztos, hogy Putyin utódja abbahagyja a háborút, de neki legalább lenne választása – Putyinnak nincs. Minden hozzá közeli forrás arról számol be, hogy az elnök szent meggyőződése: az ő történelmi küldetése megnyerni ezt a háborút.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Reméljük, jobb lesz az idő, és akkor szívesebben megállnak” - a TISZA és a Fidesz órák alatt végzett, a kispártoknak minden aláírásért keményen meg kell dolgozniuk
Talán soha nem volt még ennyire nehéz dolga a parlamenti helyekre pályázó kisebb pártoknak. Sokan úgy döntöttek, el sem indulnak. Mi a Széll Kálmán téren arra kerestük a választ, az aláírásgyűjtés első napján mit tapasztalnak a kisebbeknek gyűjtő aktivisták.


Délelőtt még a TISZA és a Fidesz is gőzerővel gyűjtötte az aláírásokat Budapesten, a Széll Kálmán téren, délutánra azonban csak a kisebb pártok maradtak. A két nagynak ugyanis órák alatt összegyűlt mindenhol a szükséges 500 aláírás, és bár sok helyen ezután is folytatták a gyűjtést, a Széll Kálmán téren délután már csak a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt aktivistái dolgoztak. A kisebb pártoknak nincs könnyű dolguk, ez hamar kiderült. Bár az aktivisták optimistán nyilatkoztak,

ottlétünk idején mindössze egy-két érdeklődő akart aláírni, megszólalni pedig egyikük sem szeretett volna, még név nélkül sem vállalták az interjút.

A Mi Hazánk Mozgalom részéről a párt korábbi főpolgármester-jelöltje, dr. Gruntner András állt a pult mögött, két aktivistával, Egyszerre három kerület, az I., a II. és a XII. jelöltjeinek is dolgoztak. A politikus elmondta, hogy ők délelőtt a Fény utcai piacnál pultoztak, és nem csak egy helyen, hanem mindhárom kerületben több ponton is gyűjtenek.

Gruntner szerint sokkal jobban állnak az aláírásokkal, mint négy évvel ezelőtt. „Szerintem erősödünk. Láthatólag sokkal többen jönnek aláírni, és bizalommal fordulnak hozzánk, mint négy évvel ezelőtt” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ő akkor is részt vett az ajánlásgyűjtésben, így van összehasonlítási alapja. Emiatt, mint mondta, „bizakodóak vagyunk”.

A politikus-aktivista arról is beszélt, hogy az aláírók részéről két visszatérő kérdés szokott elhangzani. „Visszatérő kérdés, hogy kivel fog összefogni a Mi Hazánk, kit támogatna a két nagy, esélyes párt közül” – mondta.

Emellett szerinte azt is gyakran megkérdezik tőlük, hogy hány százalékot fognak elérni a választásokon.

Arra a felvetésre, hogy sok neten keringő képen a TISZA Párt pultjainál nagy tömegek, a Fidesznél pedig jóval kevesebb ember volt látható, Gruntner András úgy reagált, hogy a Fidesz más módszert alkalmazott. „Én azt láttam, hogy a Fidesznek nem is nagyon voltak pultjai, tehát ők valami más stratégiát alkalmaztak most” – fogalmazott. Úgy véli, a kormánypártnak nem is volt szüksége a hagyományos pultozásra. „A hírek szerint egy óra alatt összeszedték az egész országban a szükséges ajánlásokat. Nem tudom, nyilván egy Kubatov-listával a zsebben ez könnyen megy.”

A közösségi médiában terjedő képekről szerinte nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Felidézte a négy évvel ezelőtti helyzetet: „Láttuk négy évvel ezelőtt, hogy Márki-Zay Péternek, az összefogás jelöltjének is itt volt a standja a Széll Kálmán téren, és egy tömött, 50 méteres sor állt előtte. Aztán a végén meg tudjuk, hogy mi történt.”

A párt választási esélyeit firtató kérdésre egyértelmű választ adott. „Mindenképpen 10 százalék fölött leszünk” – jelentette ki. Bár a hivatalos előrejelzések 5 százalék, vagyis a bejutási küszöb körüli eredményt jósolnak nekik, Gruntner szerint ez nem meglepő. „Mindig alulmérnek minket, körülbelül a felével. Tehát ha az ötöt megszorozzuk kettővel, akkor pont tíz jön ki, de szerintem tíz fölött leszünk” – magyarázta.

A politikus úgy látja, van esélyük egyéni mandátum szerzésére is. „Van talán kettő-három olyan egyéni választókerület, ahol esélyünk lehet” – mondta. Szerinte ez attól is függ, hogyan oszlanak meg a szavazatok a többi jelölt között. Példaként említette a XII. kerületet, ahol ha a DK és a Kutyapárt is indul, az nekik kedvezhet. „Dúró Dóra egyéni választókerületében van esélyünk, ott 30% körüli eredményt értünk el egy időközi választáson, körülbelül egy évvel ezelőtt” – hangsúlyozta. Ezen kívül esélyesnek látja Bartal Andrást, a Bűnvadászok vezetőjét is Pesten. Ennek ellenére a fő céljuk a listás eredmény, inkább onnan várnak mandátumot.

A pultozást a jövő héten is folytatják, és Gruntner szerint akkor is kint maradnak majd, ha már összegyűltek a szükséges ajánlások. „Budapesten ez egy kicsit nehezebb, mint vidéken. De mi utána is kint fogunk maradni, mert szeretünk itt beszélgetni az emberekkel” – mondta, hozzátéve:

„Reméljük, jobb lesz az idő, és akkor szívesebben megállnak.”

A Kétfarkú Kutya Párnál időbe telt, míg kiderült, hogy a három aktivista közül ki vállalja, hogy beszéljel. Végül Kovács Dáviddal sikerült egy kissé szürreális beszélgetést lefolytatnunk. Arra a kérdésre, hogy hogy állnak az aláírásokkal, az aktivista a párttól megszokott, ironikus stílusban válaszolt. Azt állította, a szükségeshez képest jól állnak, majd több, egymásnak is ellentmondó számot említett. „Szerintem tízmillió, igen, 100–200 ezer. 5 millió, aláírás megvan. Nagyjából így.”

A négy évvel ezelőtti helyzethez képest Kovács Dávid szerint egyértelmű a fejlődés. „Akkor csak 2 millió aláírásunk volt minden választókerületben, most már 3 millió van, ami szerintem nagy fejlődés, előrelépés a Kutyapártnak” – jelentette ki.

Szembesítettük azzal a hírrel, hogy a két nagy párt állítólag már délelőtt össze is gyűjtötte a szükséges aláírásokat. Erre reagálva egy meglepő történettel állt elő. Elmondása szerint ők már előrébb járnak a többieknél. „Hát úgy, hogy mi már előző héten összegyűjtöttük az összes ajánlást, és egy kicsit le vannak maradva a Tiszaék” – fogalmazott. Azt is elárulta, miért kellett mégis újra kezdeniük a gyűjtést: „Mi 8 óra 1 perckor terveztük leadni, de sajnos jött egy talicskányi majom, és ellopta az összes ajánlóívünket, úgyhogy újra el kell kezdenünk gyűjteni.”

Felvetettük neki a gyakori kritikát, miszerint a Kutyapárt az egyéni körzetekben elvett szavazatokkal a Fideszt juttathatja hatalomhoz. Kovács Dávid szerint épp fordított a helyzet. „Mi azt gondoljuk, hogy itt lenne az idő, hogy igazából visszalépjen mindenki a javunkra, és ne akadályozzák azt, hogy legyen esetleg kormányváltás” – mondta. Amikor komolyabban rákérdeztünk, vállalnák-e a történelmi felelősséget, ha a Fidesz esetleg miattuk maradna hatalmon és kivezetné az országot az EU-ból, az aktivista matematikai érvekre hivatkozott.

„Figyelj, a matek nem támasztja alá, hogy mi bármilyen módon akadályoznánk a kormányváltást”

– állította. Hozzátette, hogy létezik erről egy részletes elemzés. „Tudok ajánlani egy cikket, keresd meg a Telexen: miért nem akadályozzák a kispártok a kormányváltást. Le van benne írva, nagyon részletesen, matematikai alapon, hogy miért nem áll fenn ez a helyzet.”

Arra a kérdésre, hogy meddig terveznek kint lenni az utcákon, Kovács Dávid egy igen távlati célt fogalmazott meg. „Szerintem olyan 2050-ig biztosan itt leszünk. Nagyjából erre tervezünk” – mondta, majd kiegészítette: „Lehet, hogy 2227-ig is. Nagyjából addig.”

A választás megnyerésére vonatkozó esélyeikről is optimistán nyilatkozott, egy saját felmérésükre hivatkozva. „Hát a saját felmérésünk szerint a magyarok 127%-a a Kutyapártot választaná” – állította. Ennek fényében úgy gondolja: „nagy eséllyel nyerünk. Valószínűleg.”

Végül arról a felmerült stratégiáról kérdeztük, hogy a szavazók egyéniben a Tiszára, listán pedig a Kutyapártra szavazzanak, ebben a kérdésben azonban nem kívánt állást foglalni. „Ezt nem szeretném kommentálni, ezt a pártvezetéstől kérdezd, kérlek” – zárta rövidre a beszélgetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk