JÖVŐ
- A svéd aktivista 150 hete kezdett tiltakozó kampányába, és ma a helyzet semmivel sem jobb, mint akkor - írták.
JÖVŐ
A 18 éves klímaaktivista nekiment az amerikai törvényhozásnak, amiért még mindig állami támogatást kapnak a fosszilis energiahordozók termelésében érdekelt cégek.
JÖVŐ
A svéd klímaaktivista alapítványán keresztül 100 ezer eurót, azaz 36 millió forintot utal át a COVAX-nak, ami a Covid-19 elleni küzdelmet szolgáló eszközökhöz való méltányos globális hozzáférés pillére.
JÖVŐ
Thunberg, Navalnij és a WHO jelölését a norvég törvényhozók is támogatják, akik általában jó érzékkel választják ki azokat a jelölteket, akiket később a Bizottság be is válogat.
JÖVŐ
Korábbi, nagy visszhangot kapott üzenetváltásukra utalt vissza abból az apropóból, hogy a leköszönő elnök utoljára felszállt a különgépre.
JÖVŐ
Ez hangzik el Greta Thunbergtől a nemrég bemutatott dokumentumfilmben, amelyet végignézve a mi dolgunk eldönteni, igaza van-e a világ egyik legismertebb klímaaktivistájának.
JÖVŐ
Külsőre nem sokat változott, de akkor még nem ismerték a nevét az egész világon, amikor ez a kép készült róla.
JÖVŐ
A Fridays For Future klímasztrájkot elindító Thunberg 2019-ben egy évre kiiratkozott az iskolából, hogy a világot járva minél több helyen hirdesse üzenetét.
JÖVŐ
Az iskolasztrájk óta sem történt semmi előremutató a klímaválság megoldására a 17 éves aktivista szerint.
JÖVŐ
A svéd tinédzser aktivista úgy véli, az EU gazdasági helyreállítási terve nem vesz tudomást az éghajlatváltozás mértékéről
JÖVŐ
Greta Thunberg szerint van még remény, hogy elkerüljük a globális katasztrófát, de ehhez már nem elég a politikusokra várni.
Népszerű
Ajánljuk