HÍREK
A Rovatból

Greta Thunberg: A klímaváltozás legalább olyan sürgős, mint a koronavírus

Greta Thunberg szerint van még remény, hogy elkerüljük a globális katasztrófát, de ehhez már nem elég a politikusokra várni.


Mielőbb le kell vonni a világban a koronavírus-járvány tanulságait, és hasonló gyorsasággal kell kezelni a klímaváltozás kérdését - mondta Greta Thunberg egy exkluzív interjúban a BBC-nek.

A svéd klímaaktivista szerint a világ most olyan fontos kérdésekre fókuszál, mint például a Black Lives Matter. Thunberg szerint sokáig már nem lehet a szőnyeg alá söpörni az ilyen és ehhez hasonló társadalmi igazságtalanságokat.

A 17 éves aktivista az interjúban kitér arra is, hogy a svédországi karantén ideje alatt szándékosan háttérbe vonult egy kicsit, elsősorban a pihenésre és a feltöltődésre fókuszált. Az elmúlt év, bár meghozta számára a nemzetközi ismertségben az áttörést, mégis nagyon megterhelő volt.

Szóba kerülnek a világ vezetői is, akik szabályosan sorba álltak egy közös fotóért, amit aztán posztolhattak a közösségi médiában. Thunberg nem érti, hogy mi volt ezzel a céljuk.

"Talán segít elfeledtetni a saját generációjuk bűneit, ami elkövettek az utánuk következők ellen"

- mondja az aktivista, majd hozzáteszi: lehet, hogy egy-egy ilyen közös képtől jobban alszanak.

Ezután sorra veszik az interjúban az elmúlt év számára legfontosabb mérföldköveit. Kitérnek arra, amikor egy vitorlással utazta át az Atlanti-óceánt azért, hogy felszólaljon az ENSZ New York-i klímacsúcsán. Elmondta, hogy miután végzett a beszéddel, metróval utazott vissza a szállodába, és látta, ahogy a tömegközlekedő emberek közül sokan az ő beszédét nézik utazás közben.

Ez jólesett neki, de mégis úgy érzi, hogy végül ezek csak üres szavak maradnak, ugyanis a "még a hatalmon lévők körében is nagyon alacsony szinten van a tudás és az megértés képessége".

Greta Thunberg szerint a károsanyag kibocsátás csökkentésének egyetlen módja az életstílusunk radikális megváltoztatása lehet, melynek a fejlett országokból kellene indulnia. De nem hiszi, hogy a jelenlegi vezetők közül ezt bárki kezdeményezni merné. Az Egyesült Királyság és Svédország például nem veszi figyelembe a hajók és a repülők által kibocsátott légszennyezést, és a jelentéseikben nem szerepelnek a külföldi gyárakban előállított termékekkel összefüggésbe hozható emisszió sem.

A fiatal aktivista szerint azonban van remény. A koronavírus-járvány bebizonyította, hogy globális krízis esetén megfelelően hatékony és kellően gyors lehet a válságkezelés.



# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Menj a picsába, Orbán” – kemény hangvételű vita volt a Pride-ról az Európai Parlamentben
A szociáldemokraták kezdeményezésére tartott vitában több oldalról is éles bírálatok érték a magyar kormányt. A belga képviselő szóhasználata különösen nagy figyelmet kapott.


Szerdán az Európai Parlamentben a szociáldemokrata frakció kezdeményezésére vitát tartottak a Pride-ról. Az eseményen több mint 70 képviselő vett részt személyesen, számolt be róla a hvg.hu.

Marie Bjerre, a soros dán EU-elnökség képviseletében hangsúlyozta, hogy az Európai Unióban nincs helye a szexuális orientáción alapuló diszkriminációnak. Magyarországról szólva azt mondta, napirenden tartják a magyar demokrácia helyzetét, és ismét a tagállamok elé idézik a kormányt. Kiemelte: „A következő meghallgatás októberben lesz, és bízhatnak abban, hogy a dán elnökség alatt ez a döntés a legnagyobb figyelmet kapja. Ennek része a kisebbségek védelme és az LMBTQ-kisebbséghez tartozók védelme is.”

A vitában felszólalt Dobrev Klára is, aki szerint „elkezdődött az Orbán-rendszer utolsó nyara.” A Demokratikus Koalíció politikusa emlékeztetett arra, hogy a Pride idején „sok százezer ember nevetett az arcukba azon a napon, boldogan, felszabadultan, és nem kértek a tiltásból.” Ugyanakkor kritikát fogalmazott meg az ellenzéki jobboldallal szemben is: „Az ellenzéki jobboldal is megpróbálta elsunnyogni, és nem mozgósított a Pride-ra, és tényleg megdöbbenve látom, hogy másodszorra vitázunk az Európai Parlamentben a magyar LMBTQ-emberek jogairól, és másodszor is hiányoznak a Tisza Párt képviselői erről az ülésről. Ez így nem fog menni.”

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy ismét Magyarország került a középpontba. „Nem unják-e még?” – tette fel a kérdést. Kifogásolta, hogy miközben a hatóságok törvénytelennek nyilvánították a Pride-ot, „a családvédő hazafiak törvényes megmozdulását akadályozták meg.”

A Fidesz részéről László András is felszólalt, aki a Pride-ot külföldről vezényelt politikai provokációnak nevezte.

A vita egyik legerősebb pillanata Hilde Vautmans belga liberális képviselőhöz kötődik. Ő maga is jelen volt a budapesti Pride-on, és elmondása szerint olyan nagyszülőkkel találkozott, akik az LMBTQ-közösséggel együtt meneteltek. Hozzátette:

„Nagyszülők meneteltek együtt az LMBTQ-közösséggel, és azt mondták Orbánnak, hogy – elnézést, nagyon egyértelmű leszek – menj a picsába.”

A hvg.hu szerint a képviselő angolul úgy fogalmazott: „fucked off Orban”, amit a hivatalos tolmács is így fordított le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Pofon után visszautasítás: Macronék megint furcsán érkeztek egy látogatásra
A francia elnöki párt Vilmos herceg és Katalin fogadta Londonban, de a megérkezésük egy szokatlan jelenettel indult. A francia elnök kezet nyújtott, Brigitte azonban inkább a korlátba kapaszkodott.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



Emmanuel Macron francia elnök és felesége, Brigitte július 8-án érkeztek az Egyesült Királyságba, ahol III. Károly brit király hivatalos látogatáson fogadta őket. A párt a RAF Northolt repülőtéren Vilmos herceg és Katalin hercegné várta.

A francia elnöki gépről történő leszállás közben egy különös jelenet játszódott le, amelyet a kamerák is rögzítettek, írja a 24.hu.

Emmanuel Macron a lépcsőn lefelé haladva felnyújtotta a kezét, hogy segítsen feleségének, aki azonban nem élt ezzel a lehetőséggel, és inkább a korlátba kapaszkodott.

A People magazin beszámolója szerint sokan ezt a mozdulatot úgy értelmezték, mint egy látványos mellőzést. Mások szerint Brigitte Macron egyszerűen csak az egyensúlyára koncentrált, vagy már előre a walesi hercegi pár üdvözlésére készült.

Az elnöki pár érkezését májusban egy pofozkodással tarkított jelenet árnyékolta be, ezúttal viszont ilyen nem történt – mégis újra kínos pillanatok kísérték a leszállást. Pár perccel később azonban már láthatóan barátságosan viselkedtek egymással, amikor találkoztak Vilmosékkal.

A látogatás különösen jelentős, hiszen utoljára 17 évvel ezelőtt járt hivatalos úton francia államfő az Egyesült Királyságban.

A jelenetet ebben a videóban az 50. másodperctől lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tiborcz István 400 ezer forintos borjúbőr cipőben toppant be az amerikai nagykövetség fogadására
Hadházy Ákos szúrta ki a méregdrága mokaszint az összejövetelről készült fotókon. A politikus is hivatalos volt a rendezvényre, de más programja miatt nem tudott jelen lenni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



Tiborcz István egy szerény, négyszázezer forintos, borjúbőr cipőben parolázott az amerikai követség ünnepi fogadásán – írja csütrötök reggeli posztjában Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő megjegyzi, hogy a luxus férficipő kategóriában ez egyáltalán nem is számít drágának.

Szerinte ennél sokkal nagyobb baj, hogy egy

„olyan ország követségére hívták meg, amelyik korábban kínosan kerülte a hozzá hasonló, korrupt figurákat és - legalábbis nyilvánosan - mindent megtett az ilyen maffiózók ellen. Most viszont már büszkén vigyoroghat a követségi kerti partin. Annak ellenére hívták meg, hogy a követség és az ügyvivő is nyilvánvalóan mindent tud az Elios botrányról és a Microsoft-ügyről (is)”.

A bejegyzésben kitér arra is, hogy Tiborcz és felesége, Orbán Ráhel épp a napokban kezdtek el gondolkozni az Egyesült Államokba költözésen. Majd ezután azt is megjegyzi, hogy az egyik fotón egy svájci bankárral beszélget a miniszterelnök veje.

„Az egyik képen Nagy Istvánnal, volt berni nagykövettel, Orbán svájci bankárával sutyorog. Gondolom, nem arról, hogy a hot-dog vagy a hamburger volt-e a finomabb.”

Hadházy azt is elárulja, hogy eredetileg őt is meghívták a rendezvényre, de végül nem tudott jelen lenni.

„A képeket elnézve azt hiszem, mindannyiunknak ez volt a legjobb” - tette hozzá a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter elárulta, hogy mi köti össze Orbán Viktort és George Simiont
A Tisza Párt vezetője szerint „egészen példátlan gyalázatra készül ma a Fidesz az Európai Parlamentben”. A politikus úgy véli, hogy Európának és Magyarországnak ma nem több megosztottságra, hanem felelős, bátor vezetésre van szüksége.


„Egészen példátlan gyalázatra készül ma a Fidesz az Európai Parlamentben” - írta Magyar Péter a csütörtök délelőtt megosztott Facebook-videójához, melyet úgy indít: „A nap felkelt és Orbán Viktor ismét hazudik”.

„Az Európai Parlament ma nem Ursula von der Leyen bizottsági elnök leváltásáról szavaz, hanem a teljes Európai Bizottság és ezzel együtt az Orbán által jelölt magyar biztos esetleges megbuktatásáról is. A bizalmatlansági indítvány egyik szerzője a magyargyűlölő bukott román elnökjelölt pártja, az AUR. Ursula von der Leyent nem a Tisza Párt, hanem Orbán Viktor jelölte az Európai Bizottság élére. És a Fidesz most sem volt annyira bátor, hogy aláírja a bizalmatlansági indítványt, hanem mint egy toporzékoló gyáva kisgyerek, inkább csak mások háta mögül dobálja a kavicsokat a vízbe” - fogalmazott Magyar, aki hozzátette:

„a Tisza egyetért azzal, hogy lehetne jobb és kompetensebb vezetése az Európai Uniónak, ugyanakkor semmilyen körülmények között sem fog együtt szavazni a magyargyűlölő román elnökjelölt, Georges Simion pártjával, az AUR-ral”.

Orbán Viktor ugyanakkor szerinte éppen ezt tervezi tenni.

„Ha már a múltkor az erdélyi és partiumi magyaroknak köszönhetően Romániában elbukott az oroszpárti, magyar sírokon ugráló magyargyűlölő politikus, akkor Orbán most az Európai Parlamentben akarja megtámogatni a javaslatukat”

- mondja a politikus.

„De mi is köti össze Orbán Viktort és a magyargyűlölő Georgia Simiont? Mit keresnek egymás mellett azok, akik az Uniót támadják? Putyint mentegetik, és akik kezet nyújtanak azoknak, akik a magyar közösségeket megalázzák - kérdezi Magyar, majd rögtön válaszol is: „Egyszerű. Ők azok, akik politikai hatalmuk zálogát Európa és Magyarország megosztottságában látják. Akiknek annál jobb, minél rosszabbul megy Európának és benne Magyarországnak. Ha minél jobban félünk, minél jobban gyűlölködünk Romániában a magyarok ellen, Magyarországon az Unió ellen”.

Magyar szerint ugyanakkor a Tisza szerint Európának és Magyarországnak ma nem több megosztottságra, hanem felelős, bátor vezetésre van szüksége.

„Van elég baj így is Magyarországon és Európában. Háború a szomszédban, összeomló magyar gazdaság, széteső vasút, lerombolt állami egészségügy, megélhetési válság, Orbán infláció, gyengülő Unió, versenyképtelenség és növekvő társadalmi feszültség. Ilyen időkben magyargyűlölő román szélsőségesekkel összefogni, és az Uniót gyengíteni nem előremutató, bátor tett, hanem felelőtlen, önző hatalmi manipuláció. Mi a Tiszában azt képviseljük, hogyha változás kell, márpedig Magyarországon változás kell, az demokratikus módon, békésen, tisztességgel, a magyar emberek támogatásával kell kikényszeríteni. Nem cinikus politikai alkuk, parlamenti trükkök és később letagadott kiegyezések árán. A magyar nemzeti érdek nem a rombolásban, az egymás elleni uszításban és a gyűlölködésben van, hanem az építkezésben és a nemzeti összefogásban. És aki ezt szem elől téveszti, akár Brüsszelben, akár Budapesten, annak előbb-utóbb el kell számolnia, és el kell távoznia” - fogalmaz a Tisza Párt vezetője.


Link másolása
KÖVESS MINKET: