HÍREK
„Hát, ha azt hiszi valaki, hogy a Belügyminisztérium azt mondta, hogy itt nem kell adni ezeknek pénzt, bocsánat, hát miért ne adnának? Csak nincs” – mondta Hajzer Károly.
HÍREK
A KSH 20,1 százalékos inflációt mért szeptemberben, az átlagkereset csak valamivel több mint 18 százalékkal nőtt.
HÍREK
A pedagógus október 5-én vett részt egy tiltakozó akcióban. A tankerület vezetője szerint azonban nem ez volt az ok.
HÍREK
A szakszervezet szerint nem egyedi eset, hogy a tiltakozó tanároktól több pénzt vonnak le, mint amennyit a törvény lehetővé tenne.
HÍREK
Köbméterenként 900 forintot fizethetünk az oroszoknak, miközben a tőzsdei jegyzés a múlt héten 120 forint körül volt.
HÍREK
A jutalmaknál például a tankerületi dolgozók együtt 34,8 millió forint kaptak, a tanárok pedig 4,9 millió forintot. Azaz az átlagos tankerületi jutalom 640 ezer, a tanároké pedig 1965 forint volt.
HÍREK
Ha valaki megadja a bejelentkezési adatait más háztartásban élőknek, akkor plusz pénzt kell ezért fizetnie.
HÍREK
A 24.hu összesítése szerint volt olyan tankerület, ahol 3 vezető 13 és fél millió forintot kapott, míg 1772 pedagógus összesen 84 ezret.
HÍREK
„Matematika, filozófia és informatika szakos tanár vagyok a Kőbányai Szent László Gimnáziumban. A pályakezdőkkel azonos a fizetésem" - írta az elkeseredett pedagógus.
HÍREK
Cserébe érzelmi támogatást és gondoskodást nyújt a férfinek, amellett, hogy ellátja a ház körüli dolgokat.
HÍREK
A PDSZ szerint a sztrájkkal töltött óráknál több bért levonni jogszabályellenes, ezt a köznevelésért felelős államtitkárnak is jelezték.
Népszerű
Ajánljuk