FELFEDEZŐ
A fotó a menő szettbe öltözött Sanna Marinról rögtön a fesztivál közösségi oldalának a legnépszerűbb tartalma lett.
FELFEDEZŐ
A NATO főtitkára szerint a két ország várhatóan már holnap megkaphatja a hivatalos felkérést a csatlakozásra, amelyet ugyan mind a 30 tagállamnak jóvá kell hagynia, de így is néhány héten belül a szövetség teljes jogú tagjaivá válhatnak.
FELFEDEZŐ
„Ukrajna kemény falat Oroszország számára, és Finnország is az lenne” – mondta a finn hadsereg vezetője.
FELFEDEZŐ
Ezt Jens Stoltenberg NATO-főtitkár jelentette be szerda reggel. Azt is elmondta: a két ország csatlakozási kérelmének elfogadása gyorsan megvalósulhat.
FELFEDEZŐ
A külügyminiszter a parlament döntése nyomán már alá is írta az ország hivatalos NATO-csatlakozási kérelmét.
FELFEDEZŐ
Oroszországnak több mint 1300 kilométernyi új határa lesz NATO-tagállamokkal. Az oroszok máris kijelentették, senki se gondolja, hogy ebbe egyszerűen beletörődnek.
FELFEDEZŐ
Az orosz elnök szerint a válaszlépésekről az Oroszországot fenyegető intézkedések alapján fognak dönteni.
FELFEDEZŐ
A külügyminiszter-helyettes súlyos hibának nevezte a két ország várható csatlakozását, amely szerinte „messzemenő következményekkel jár”.
FELFEDEZŐ
A finn elnök a bejelentéskor azt mondta: ezzel „a védett Finnország egy stabil, erős és felelősségteljes skandináv régió része lesz”, és nemcsak biztonságot nyernek, hanem meg is osztják azt másokkal.
FELFEDEZŐ
A finnek már korábban jelezték, hogy harmadával csökkentenék az orosz importot, most ezt előzték be az oroszok.
FELFEDEZŐ
A lap szerint Magyarország orosz nyomásra megvétózhatja a két ország csatlakozását a NATO-hoz.
FELFEDEZŐ
Ezzel semleges ország helyett hirtelen az ellenségé részévé vállnak Oroszország ENSZ-nagykövetének helyettese szerint.
FELFEDEZŐ
A horvát kormány viszont támogatja. Andrej Plenkovic jobboldali kormányfő szerint a volt szocialista Zoran Milanovic visszaél a boszniai horvátok helyzetével, és oroszpárti politikát folytat.
FELFEDEZŐ
Oroszország azzal fenyegetőzik, hogy ha ez valóban megvalósul, annak „katonai következményei” lesznek.
FELFEDEZŐ
A Hanhikivi Atomerőmű pontosan olyan típusú lett volna, mint amilyet a paksi bővítésre szánnak.
FELFEDEZŐ
Zsinórban ötödször lett Finnország a világ legboldogabb országa, Magyarország nagyot zuhant a listán
Valamit nagyon tudnak Észak-Európában: a tíz legboldogabb ország között ott van még Svédország, Dánia, Izland és Norvégia is.
Népszerű
Ajánljuk