HÍREK

Hivatalos: Finnország kérvényezi a NATO-tagságot

A finn elnök a bejelentéskor azt mondta: ezzel „a védett Finnország egy stabil, erős és felelősségteljes skandináv régió része lesz”, és nemcsak biztonságot nyernek, hanem meg is osztják azt másokkal.

Link másolása

Finnország vezetői megerősítették, hogy az ország csatlakozni kíván a NATO-hoz. Sauli Niinistö elnök egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kérvényezik a tagságot a katonai szövetségben - írja a Guardian.

Az államfő úgy fogalmazott, hogy ezzel "a védett Finnország egy stabil, erős és felelősségteljes skandináv régió része lesz", és nemcsak biztonságot nyernek, hanem meg is osztják azt másokkal.

Sanna Marin miniszterelnök azt mondta, a csatlakozási kérelemről szóló javaslatot a parlament elé küldik jóváhagyásra.

"Döntésünk történelmi jelentőségű. A NATO tagjaként a szövetség egészének biztonságáért is felelősek leszünk"

- jelentette ki.

Finnország csatlakozási szándéka a NATO-hoz azért bír nagy jelenőséggel, mert az ország 1300 kilométeren határos Oroszországgal, és Svédországhoz hasonlóan szigorúan semleges politikát folytatott a második világháború vége óta. Oroszország Ukrajna elleni háborúja azonban elgondolkodtatta a finn vezetőket. A kormányfő áprilisban - amikor felmerült a NATO-csatlakozás lehetősége - úgy fogalmazott: "Oroszország nem az a szomszéd, mint amilyennek gondoltuk". Svédország is közel lehet a NATO-tagság kérvényezéséhez. A közvélemény-kutatások szerint a lakosság 50-60 százalékos többsége támogatja a katonai szövetséghez való csatlakozást az orosz-ukrán háború fényében. Stockholm valószínűleg napokon belül követheti Helsinkit a tagság kérvényezésében.

Oroszország számára nagyon kedvezőtlen lenne a két ország NATO-tagsága, ugyanis így a szövetség növelni tudná az erejét az északi sarkvidéken és a Balti-tenger térségében. Orosz tisztségviselők már többször fenyegetően jelezték, hogy rossz hatással lenne az orosz-finn kapcsolatokra, ha Finnország beadná csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon mondta a finn elnöknek, hogy hiba lenne az országnak feladnia katonai semlegességét, mivel Oroszország nem jelent veszélyt Finnország biztonságára. Ha viszont ezt meglépik, az negatívan érintheti a két ország közötti, évek óta tartó jószomszédi viszonyt.

A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg azt mondta, a szövetség Finnországot és Svédországot is tárt karokal várja, a csatlakozási folyamat pedig gyorsan lezajlik. Ahhoz, hogy a két országot felvegyék a NATO-ba, az összes tagországnak bele kell ebbe egyeznie. Törökország azonban nem biztos, hogy megszavazza, mivel Recep Tayyip Erdogan elnök szerint Finnország és Svédország támogatja a Kurdisztáni Munkáspártot. A finn elnök most azt mondta, hogy egy hónappal ezelőtt beszélt török kollégájával, aki akkor azt ígérte, hogy támogatni fogja Finnország csatlakozását a NATO-hoz. Ezért Niinisto most értetlenül áll Erdogan tiltakozása előtt, de azt mondta, kész újra beszélni vele.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: