KULT
Fesztiválozók pillanatain keresztül mutatjuk be azokat az életképeket, amik és akik Európa egyik legnagyobb fesztiváljának lüktetését, nemzetköziségét több mint két évtizede meghatározzák.
KULT
Csak 20 percet vesz igénybe, minden évben érdemes igénybe venni azoknak, akik védekezés nélkül és több partnerrel is szexuális életet éltek.
KULT
Maratoni hosszúságú emlékkoncerten tisztelegtek a legendás Kex zenekar előtt; az egyik helyszínre csak kikapcsolt mobillal engedtek be; jobbnál jobb pincészetek kínálták a helyi borokat. Szubjektív élménybeszámoló.
KULT
Hazánk gasztronómiájának tradicionális, ámde egyre inkább elfeledett része a vadhús fogyasztása. Hogy meghozzuk a kedvet hozzá, mutatunk pár érdekességet róla.
KULT
Az ingyenes koncertsorozat augusztus 5. és 7. között nemcsak a fesztivál látogatóinak, hanem a belvárosban sétálóknak is feledhetetlen zenei élményt fog nyújtani.
KULT
Sokan kritizálják, hogy ez már nem ugyanaz a fesztivál, mint régen. Igazuk van, de továbbra is meg lehet találni a klasszikus hangulatot, csak kicsivel jobban kell keresni. Szubjektív beszámoló.
KULT
A három település (Nagyharsány, Beremend, Villánykövesd) és a hozzájuk kapcsolódó Szoborpark, Vylyan Terasz és Mokos Színház jövő héten ismét megtelik élettel.
KULT
A Sziget, amely a legnagyobb hazai fesztivál, két év kihagyás után tér vissza. Helyszíne változatlanul a Hajógyári sziget, de idén sok változásra és izgalomra számíthattok. Itt a részletes Sziget program!
KULT
10 napból 5 már lement, de a programok fele még hátravan Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Adunk egy kis ízelítőt, mi várható vasárnapig.
KULT
A ZamJam, Zamárdi több helyszínén is vár zenével, képzőművészettel, gasztronómiával, gyerekprogramokkal és irodalommal.
KULT
A fotó a menő szettbe öltözött Sanna Marinról rögtön a fesztivál közösségi oldalának a legnépszerűbb tartalma lett.
KULT
A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium még képeken is megmutatta, milyen kilengések voltak a műszereken.
KULT
Óriási szélvihar volt, ezért állították le a programokat egy ideig. A fesztivál közösségi oldalát viszont ellepték a felháborodott kommentek.
Népszerű
Ajánljuk