SZEMPONT
Biden engedélyezte az amerikai ATACMS rakéták bevetését Ukrajnában, amire válaszul Oroszország atomcsapással fenyegetőzik. A szakértő szerint ez új helyzet, de valójában a nukleáris fegyverek bevetésére kicsi az esély.
SZEMPONT
Egy alkalmazottnak egy rejtélyes idegen félmillió forintot ajánlott, ha az általa javasolt embereket moderátorrá teszi egy TISZA pártos Facebook-csoportban. A hívást később lehetetlen volt lenyomozni.
SZEMPONT
A sziget körüli kilenc helyen folynak gyakorlatok, amik nem kecsegtetnek sok jóval. A tajvani vezetés irracionálisnak és provokatívnak tartja a gesztust.
SZEMPONT
Vogel Evelin ezúttal egy saját videóval jelentkezett. Azt mondta, nem akarja elvenni a változás reményét, de szerinte pont Magyar személyisége áll ennek az útjában.
SZEMPONT
A modell az elmúlt időszakban két különböző embertől kapott sokkoló üzeneteket. Az egyiket már el is kapták a hatóságok.
SZEMPONT
Komoly eszkalációs kockázata van egy ilyen lépésnek. Kérdés, az orosz vezető meddig szorítható sarokba.
SZEMPONT
A történet azonban még tovább bonyolódott, mert az esetet egy biztonsági kamera rögzítette, és egy biztonsági őr is végignézte az egészet, de nem tett semmit.
SZEMPONT
A vérző, menekülő férfit a rendőrök először nem tudták megfékezni, végül egy várakozó utas nem várt módszerrel állította meg.
SZEMPONT
Szerda este a csalóról szóló cikk megjelenése után a férfi felhívta a Blikk újságíróját, és követelte, hogy távolítsák el a cikket. Amikor erre nemleges választ kapott, fenyegetőzni kezdett.
SZEMPONT
Az utcán zaklatta a járókelőket, a mentőket késsel fenyegette, a rendőrök elől elzárkózott.
SZEMPONT
Az ügy egyre több kérdést vet fel, és úgy tűnik, Durov körüli botrány még messze nem ért véget.
SZEMPONT
Elege lett az énekesnőnek a folyamatos bántásokból. Volt már rá példa, hogy egy fenyegető kommentelőt kirúgtak az állásából miatta.
SZEMPONT
Radnai Márk az Átriumban rendezte a Closer című előadást, amiről az Élet és Irodalom kritikusa keményen fogalmazott. Radnai megfenyegette a kritika szerzőjét.
SZEMPONT
Mostantól Radnai Márk vezeti a Tisza Párt operatív működését, továbbá ő felel majd a rendezvényeikért és a videós tartalmaikért.
SZEMPONT
Dmitrij Medvegyev Lengyelország területét csorbító orosz védelmi övezet létrehozását helyezte kilátásba arra az esetre, ha nagy hatótávolságú fegyverek érkeznek Ukrajnába.
SZEMPONT
A névtelen fenyegető a posztban a Robert Fico elleni merényletre céloz, és azt írja, ugyanezt kellene tenni Donald Tuskkal is.
SZEMPONT
A szakértő szerint a háborús retorika a választásokról szól, senki sem akar fegyveres konfliktust egy olyan állammal, amelynek közel 6000 atomtöltete van. De Oroszország is tudja, hogy egy ilyen háborút nem nyerhetne meg.
Népszerű
Ajánljuk